"Ha kevesebb órát dolgoznánk, az megmenthetné a gazdaságunkat, a józan eszünket, és segítene megmenteni a bolygónkat" - írja Juliet Schor a Boston College szociológia professzora az amerikai Yes Magazine hasábjain. Elgondolkodtató összefüggést feszeget a szerző, miszerint a túlköltekezett, gazdasági recesszióval küzdő nyugati világot a szemléletváltás és a kevesebb munka mentheti meg. Égbekiáltó ellentmondás, vagy tényleg ez  lehet a jövő képlete?

Maga a cikk egy újfajta szemléletet, gondolkodásmódot jár körül, amely a fenntartható jövő egyik pillére lehet: látlelet következik az Egyesült Államokról, ami tanulságokkal szolgálhat az Európa közepén élő magyar társadalomnak is.

Jólét vagy jól-lét

Amerikai lakosok milliói vesztették el a kontrollt mindennapjaik alapritmusa felett. Túl sokat dolgoznak, túl gyorsan esznek, túl keveset foglalkoznak a szociális kapcsolatokkal, túl hosszú időt töltenek az autójukban ülve forgalmi dugókban, nem alszanak eleget és úgy érzik, hogy az idő túlságosan is szorítja őket. Ez az életmód alámossa a jólét és a jól-lét alapvető forrásait – mint például a szoros családi és közösségi kapcsolatokat, a jelenlét mély átérzését és a fizikai egészséget.

Egy olyan világ elképzelése, amelyben a munka sokkal kevesebb időt vesz el az életünkből talán utópisztikusnak tűnik, különösen ma, amikor a gazdaságról való értekezésekben mindenhol a hiány mentalitása érződik.

Az alkalmazottak számára gyakran nehézséget jelent, hogy a munka jelentőségét túlbecsülik. Az egészségügyi ellátás, az oktatás és a gyermekek felnevelésének költségei egyre emelkednek. Nagyon nehéz új bevételi forrásokat találni, amikor az Egyesült Államok vállalatainál szédítő irammal bocsátják el a dolgozókat.


Csakhogy a kevesebb munkaóra éppen a kulcslépés lenne a munkanélküliségi válság leküzdéséhez – miközben egészségesebb életet biztosítana az amerikaiaknak. A kevesebb munkaóra azt jelentené, hogy több munkahely válna elérhetővé a munkavállalók számára. Kisebb fizetésből élni kisebb fogyasztást is jelentene, minek következtében egyre több háztartási cikkből legfeljebb csak egyet tartanánk otthon, amelyeknek az élettartama is hosszabbá válna. Így egyenes út vezetne a fogyasztói mámortól megszédült társadalomnak a fenntartható élet felé.

Ma, mind a szükség, mind az egyszerűbb élet megfontolt választása által vezérelve, az amerikaiak egyre nagyobb része törekszik arra, hogy kevesebb órát töltsön munkával. Ez a trend, ha jól folytatódik, kihúzhat bennünket a jelenlegi gazdasági válságunkból és megállíthatja a fenntarthatatlan gazdasági növekedést - vallja meggyőződéssel Schor professzor.

Kulcs lehet a "nemnövekedés"

A cikk szerzője bizonyítja, hogy nem új keletű ez a felfogás, ugyanis egy létező, egyszer már végbement tendenciáról beszélünk. Ugyan a mai közgazdászok kizárólag a gazdasági növekedést tartják a munkahelyteremtés eszközének, mégis az ipari kor fejlődési folyamataiban a munkaórák csökkentése legalább olyan fontos volt, mint a piaci növekedés.

A 19. század időbeosztásai aláásták az egészséget és megakadályozták az embereket abban, hogy elérjék azt, amit ma minőségi életnek nevezünk. A munkával töltött órák az Egyesült Államokban 1870 után kezdtek el csökkenni – 1929-re kb. évi 3,000 óráról 2,342 órára. 1973-ban az egy évi munkaóra átlagosan 1,887 volt (átlagosan kevesebb, mint 40 óra hetente). Ha a munkaórák nem csökkentek volna, a munkanélküliség még az 1930-as gazdasági válság előtt hatalmas méreteket öltött volna.


1970 óta kezdtek az amerikaiak újra egyre hosszabban dolgozni. A kormány statisztikái szerint egy átlagos alkalmazott körülbelül 180 órával (vagyis évi több mint 1 hónappal) többet töltött munkával 2006-ban mint 1979-ben. Az emberek egyre nagyobb része dolgozik több mint 50 órában hetente.

Nem meglepő, hogy az elmúlt 20 év során az amerikai alkalmazottak nagy része túlterheltségről számolt be. Ezeknek a túlhajszolt alkalmazottaknak a stressz-szintje sokkal magasabb volt, fizikai egészségük romlott, magasabb közöttük a depressziósok aránya, és kevésbé tudják ellátni magukat, mint a kevésbé megterhelt kollégáik.

Időt találni

Ám vannak olyan új keletű jelek, amelyek arra utalnak, hogy a kevesebb munkaidőt népszerűsítő kultúra fejlődése már elkezdődött. Már 1996-ban a felnőtt lakosság 19%-a számolt be arról, hogy az elmúlt 5 év során önként vállalkoztak egy olyan életmódváltásra, amely kisebb keresettel járt.

A stagnáló gazdaság, a maga bonyolultságában, a részmunkaidő normájának elterjedését reprezentálja. A recesszió első évében számtalan üzlet úgy kerülte el az elbocsátásokat, hogy a fizetés nélküli szabadságok megnövelésével, négy napos munkahéttel és rugalmas munkaidővel csökkentette az alkalmazottak munkaidejét.

Egy bizonyos: azok az emberek, akik szabad akaratukból kezdtek el kevesebbet dolgozni, rendszerint elégedettek. 23% állította, hogy nemcsak boldogabbak lettek, de még csak nem is hiányolják a pénzt. 60%-uk válaszolta, hogy boldogabb, de változó mértékben hiányolja a pénzt. Alig 10% bánta meg a változást. Egyúttal akiknek akaratuk ellenére csökkentették a fizetését és a munkaidejét, előbb-utóbb maguktól kezdték el élvezni az idő bőségét.

A jólét, amit magunknak érünk el

Kevesebbet keresni, kevesebbet költeni, kevesebbet kibocsátani és rongálni. Ez a képlet - állítja Juliet Schor. Minél több ideje van egy embernek, annál magasabb az életének a minősége, és annál könnyebb számára a fenntartható élet körülményeinek megteremtése.

David Rusnick és Mark Weisbrot egyik tanulmánya szerint ha az Egyesül Államok a Nyugat-Európai országok munkáltatói mintáira váltana, akkor a dolgozók átlagosan kb. 255 órával kevesebbet töltenének munkával évente, és az energiafogyasztásuk kb. 20%-kal csökkenne. Azok, akik több időt töltenek otthon és kevesebbet a munkában, lehetőségük van lassabb, kevesebb forrást igénylő aktivitásokat végezni.

Lehetőségük van arra, hogy az alapvető szükségleteik kielégítéséhez saját maguknak készítsenek dolgokat. Például a csináld magad mozgalom - DIY ( do it yourself) ma egyre terjed, egyrészt a kultúra változása miatt, másrészt azért, mert az embereknek nehéz időkben több idejük és kevesebb pénzük van, így az emberek visszatérnek a korábbi generációk elfeledett gyakorlataihoz – például varrás, befőzés és konzerválás.


A megbukott lakáspiac országos stagnálása mellett azt tapasztalni, hogy egyre több „ingatlan menekült” épít magának egy saját, adósságmentes lakóhelyet újrahasznosított, alacsony költségvetésű vagy éppen semmibe sem kerülő anyagokból.

Példaként délkeleten a szalmabála-házak kezdtek el terjedni. A szalmabála-építés olyannyira elterjedté vált, hogy néhány bank már kölcsönt is ad ezekre az építményekre. Az emberek egyúttal kezdik újra felfedezni a préselt földtéglák, az ún. „papírbeton” (ami újrahasznosított papírból készül egy kevés beton hozzáadásával), és más anyagok használatát.

Önellátás, mint gazdasági inkubátor

Az önellátás mindemellett egy vállalkozásra ösztönző aktivitás is. Azok, akik gyakorolják, többnyire nem mindenben önellátóak. Találnak néhány termelő tevékenységet, amelyet kedvelnek, amelyhez jobban értenek vagy amit könnyebben csinálnak. Ezután eladják vagy elcserélik azt, aminek az elkészítésében a legjobbak. Ezzel a szakosodással az önellátás egyfajta inkubátorává válik a kisebb vállalkozások rendszerének, amelyből lassan kibontakozik egy fenntartható gazdasági rendszer.

Azonban már most sokak számára lehetséges, hogy lépéseket tegyen – most azonnal – a kevesebb munkaóra és több önellátás felé. Vannak kihívások, ez nem kérdés, de sokan szívesen élik meg a papírtologatástól a kertészkedésre való váltást.

Az önellátók maguk is értékelik az újonnan kialakult képességeiket, szeretik a kreativitás lehetőségét, és sokkal több elégedettséget és biztonságot éreznek az új, önbizalom-alapú életforma építésében. Az ember számára a saját munkaképesség hihetetlen értékkel bír. A földdel való kapcsolat táplálja őket. Ám a legfontosabb talán mégis az, hogy alkalmuk nyílik egy olyan életre, amellyel nem veszélyeztetnek másokat vagy a bolygónkat.


Szerző: Fodor Márta - Pozitív Nap
A magyar fordításért köszönet a Tudatoslet.hu internetes oldalnak!