A dán Lego Csoport nyáron kezdi meg új nyíregyházi gyárának építését - jelentette be Jens Peter Clausen a Lego Manufacturing Kft. ügyvezető igazgatója.

A 125 millió eurós, jelenlegi árfolyamon mintegy 37,5 milliárd forint költségből épülő, 80 ezer négyzetméteres gyárkomplexum 2014-re készül el - mondta a cégvezető. Kiemelte: az új gyárban a termelési csúcsidőszakban 1550 munkavállaló dolgozhat majd. Jens Peter Clausen elmondta: jelenleg a Lego az amerikai Flextronics üzemépületét bérli Nyíregyházán, s ott a szeptember-októberi termelési csúcsidőszakban a mintegy 200 idénymunkással együtt 1300 dolgozót foglalkoztat. Ezt a létszámot növelik meg 250 új dolgozóval a felépülő gyárban 2014-től.
Jens Peter Clausen hozzátette: a Lego csoport hosszú távra tervez Nyíregyházán, s jelenleg egy 100 hektáros területet vásárol meg a gyárépítéshez, úgy, hogy mellette az átadást követő 15 éves időszakban adott legyen a lehetőség a további fejlesztésekhez is. Kovács Ferenc polgármester megemlítette, hogy 2010. novembere óta, a gazdasági minisztérium bevonásával tárgyalnak a Lego beruházásáról, s az ipari terület mellett megteremtették a műanyag szerszámkészítő szakemberek képzését is a helyi iskolákban. A gyárépítéshez az érintett szakhatóságok, köztük a megyei kormányhivatal is jelentős segítséget adtak a dán cégcsoportnak, hiszen a különböző engedélyek már rendelkezésre állnak a zöldmezős beruházás indításához.



