A sárga csekk buktatói - amire érdemes odafigyelni!

Komoly problémákhoz vezethet, ha nem az esedékesség sorrendjében, hanem összevissza, figyelmetlenül fizetjük be csekkjeinket. Az albérletnél is érdemes figyelni.


Fontos, hogy az esedékesség szerinti
sorrendben fizessük be a csekkeket!

A villamosenergia- és földgázszolgáltatók körében az utóbbi időben tapasztalható az az újfajta számlázási gyakorlat, miszerint részszámlás. A fogyasztóknak ezért érdemes odafigyelnie arra, hogy a csekkeket a rajtuk feltüntetett esedékesség szerinti sorrendben rendezzék, ellenkező esetben a befizetési sorrend felcserélése miatt könnyen szolgáltatás nélkül maradhatnak - derül ki a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság tájékoztatásából. Ha a szolgáltatásból történő kikapcsolás mérőóra-leszereléssel is jár, a visszakapcsolás költségei a több tízezer forintot is elérhetik.


Könnyen kikapcsolhatják a szolgáltatást.


A problémát az okozza, hogy a szolgáltatók többsége a fogyasztó befizetését nem a legrégebbi tartozásra, hanem arra a számlára számolja el, amelyet a fogyasztó aktuálisan befizetett. Amennyiben tehát a fogyasztó kézhez kapja például a június, július és augusztus havi
részszámláit, azonban elsőként nem a júniusban, hanem például az augusztusban, majd pedig a
júliusban esedékes csekket rendezi, a júniusban esedékessé vált csekk meg nem fizetése miatt
fizetési felszólítást, és a szolgáltató jelenlegi gyakorlatának megfelelően a hálózati elosztótól akár kikapcsolási értesítőt is kaphat a fogyasztó.

Jellemző, hogy a kezdetben csak egyhavi, tízezer forintos tartozás igen hamar több tízezer
forintosra, gázszolgáltatás esetén akár százezres nagyságrendű összegre duzzad. A piaci
szereplők tapasztalatai szerint pedig ilyenkor már alig tudják az ügyfelek egy összegben
teljesíteni kötelezettségüket. Tartós fizetési késedelem esetén pedig nem marad más, mint a
szolgáltatásból történő kizárás. Az érvényben lévő törvényi szabályozás szerint pedig már 60
napos tartozás után, összeghatártól és évszaktól függetlenül bárki kikapcsolható. A
szolgáltatásból történő kikapcsolás rendjét ugyanakkor törvény szabályozza. Kikapcsolásra az
alábbi feltételek együttes teljesülése esetén kerülhet sor:

- A lakossági fogyasztó fizetési kötelezettségével 60 napot meghaladó késedelembe esett,

- a lakossági fogyasztó által, fizetési haladék adásáról vagy részletfizetési lehetőségről
  kezdeményezett egyeztetés nem vezetett eredményre,

Az esedékessége követő 60 napon
belül rendezni kell a számlát!

- a földgázkereskedő a tartozásról és a kikapcsolás lehetőségéről a lakossági fogyasztót legalább kétszer értesítette, és az értesítésben a lakossági fogyasztó figyelmét felhívta a szociálisan rászoruló fogyasztókat az e törvény és a földgázellátásról szóló törvény rendelkezéseinek végrehajtásáról szóló kormányrendelet alapján megillető kedvezményekre, valamint az előre fizető mérő felszerelésének a lehetőségére. A lakossági fogyasztó első értesítése postai vagy - a lakossági fogyasztó előzetes hozzájárulása esetén - elektronikus úton, a kikapcsolás lehetőségére és az azzal járó szolgáltatás-szüneteltetésre vonatkozó második értesítése tértivevényes levélben vagy a lakossági fogyasztó általi átvétel igazolására alkalmas egyéb módon történik.

A fenti példánál maradva tehát, amennyiben a fogyasztó a júniusi számlát az esedékességet
követő 60. napig nem rendezi, akár a szolgáltatásból történő kikapcsolásra is sor kerülhet a
fogyasztási helyen.

A kikapcsolást úgy előzhetjük meg, ha  alaposan megnézzük a befizetési csekken feltüntetett
fizetési határidőt, és elsőként mindig a legkorábbi esedékességű számlát rendezzük a
szolgáltató felé - így elkerülhető a késedelmes befizetés miatti szolgáltatásból történő
kikapcsolás és az azzal járó kellemetlen procedúra. Az is segíthet, ha nem sárga csekken,
hanem elektronikus tranzakcióval fizetünk: a csoportos beszedési megbízásoknál a
szolgáltatóval bankkal egyszerre szerződik a fogyasztó. Így meghatalmazza a szolgáltatót,
hogy az esedékességkor számlájáról emelje le a díjat, és ugyanakkor engedélyt ad a banknak,
hogy ezt a szolgáltató részére lehetővé tegye - ezzel pedig szinte teljesen kizárja a fenti
tévedés kockázatát.

Az albérletnél is érdemes figyelni

Mint arról a Pénzcentrum.hu egyik rendszeres olvasója is beszámolt, a lakásbérlésnél is
problémát jelenthet ez a jelenség. Olvasónk tavaly májusban új albérletbe költözött, ahol
pontosan fizette számláit, egészen szeptemberig, amikor is egy reggelen váratlanul
megjelentek a Főgáz szakemberei és váratlanul leállították a gázszolgáltatást. Mint
kiderült, az előző lakó nem egyenlítette ki a korábbi számlákat, így hiába történt meg a
későbbi befizetés, a felhalmozott tartozás nem csökkent, a szolgáltató pedig megtette az
előírt lépéseket. (Az csak később derült ki, hogy a lakás tulajdonosához több
felszólítólevél is érkezett.)


Forrás: Pénzcentrum.hu

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!

Kapcsolódó írásaink

Kapcsolódó írásaink

Ilyen kiszolgálásban ritkán részesül az ember: Törökországban így kapod kézhez a fagyit! (+videó)

Úgy tűnik Törökországban egy kicsit más a kiszolgálás, mint nálunk. Ha fagylaltot szeretnél a negyven fokos hőségben, türelmes kell lenned, és kitartónak, na meg az sem árt, ha érted a poént.

Csúnyán írsz? Itt a kézíró robot!

A számítógép használata miatt egyre ritkábban írunk kézírással, így az elcsúnyul, rendezetlenné válik. Ez a gép azonban segítségedre lehet, ha kézzel írott levelet kell küldened!

Eldorado - Otthonról is elérhető lesz a könyvtárak tartalma!

Jövőre már nem kell az ezer oldalnyi lexikonokat hazahurcolni a könyvtárakból!

Olcsóbban autóznál? Íme a megoldás, hogyan spórolhatsz!

Magyarországon is elindul az autómegosztó rendszer, amely lehetővé teszi, hogy anélkül autózzunk, hogy gépjárműt vásárolnánk.

Ingyenbusz óránként a szegényeknek?

Az összeállítást gondolatébresztőnek készítettük, érdekelne minket, hogy Ti mit gondoltok? Legyen, ne legyen? Írjátok meg hozzászólásban a véleményeteket!


NAPI BOLDOGSÁG