Álláskeresés? Ennyire lehetsz kreatív!

Egyesek szerint a papíralapú önéletrajzok ideje lejárt, ám nem árt vigyázni, a szélsőségesen kreatív megoldások legalább annyira riasztóak lehetnek, mint amennyire figyelemfelkeltőek.


Sok tévhit él az állásokra pályázók között, tuti tippek, önéletrajz-formulák keringenek, de ezek nagy része valójában semmit sem ér. Sikeres lehet ugyanakkor egy webes szakmai profil, vagy egy videós bemutatkozás, ha szeretnénk megszerezni egy-egy pozíciót. Léteznek amerikai típusú, funkcionális, hagyományos és kreatív önéletrajzok is. Egyes vélemények szerint ugyanakkor a papíralapúak ideje lejárt, a cégvezetőket és a HR tanácsadókat meg kell lepni, ki kell tűnni a sablonos megoldások közül, a meghökkentő ötleteket azonban nem biztos, hogy mindenhol szívesen fogadják.

A szélsőségekkel vigyázni kell, mert „öngól” lehet a vége – mondta a Kossuth Rádió Napközben című műsorában a CV&More HR tanácsadója. Marton Krisztina úgy fogalmazott: egy-egy ilyen megoldás legalább annyira riasztó is lehet, mint amennyire figyelemfelkeltő. A ’90-es évek elején a munkavállalók még kézzel írt, novellaszerű, anonim pályázatokat írtak – magyarázta a tanácsadó, hozzátéve: ezeket a táblázatos, amerikai típusú önéletrajzok követték. Utóbbiak legnagyobb hibája, hogy a számos adat között elvész az emberi személyiség, sokszor nem hiteles, csúsztatások vannak benne, és nem derül ki, milyen ember az adott jelentkező – jegyezte meg.

Új trendek hódítanak


Ezért jelenik meg egyre inkább egy új profilépítési technika, amely fotókkal, videókkal ad lehetőséget arra, hogy jobban be tudjanak mutatkozni a pályázók – emelte ki Marton Krisztina. A digitális szakmai profilból kiderül, milyen tervei, motivációi vannak a jelentkezőnek, beszélhet a saját preferenciáiról, megmutathatja, milyen ember valójában. Ez persze természetesen csak egy eszköz, valaki professzionális módon, operatőrrel készíti el saját bemutatkozó videóját, de olyan is van, aki kreatívan egy mini filmmel oldja meg a feladatot – közölte.

A személyes találkozó természetesen továbbra is az egyik legfontosabb eleme az álláskeresésnek, itt mindig önmagunkat kell adni, hitelesnek kell lenni. Ha a választott cégnek nem ránk van szüksége, az előbb-utóbb úgyis kiderül, ám minél később, annál kínosabb mindkét fél számára – hangsúlyozta a tanácsadó.   

Az újszerű eszközöket érdemes kipróbálni, általuk könnyebb meggyőzni a munkáltatót, hogy miért vagyunk egyéniek, miért érdemes bennünket választani a számos jelentkező közül – nyilatkozta a Személyzeti Tanácsadók Magyarországi Szövetségének elnöke. Csaposs Noémi szerint a webes szakmai profilokra is szükség van, hiszen nem tudnak mindent elmesélni az emberről az önéletrajzokra írt sorok és szavak, ezért ez egy remek kiegészítő lehetőség. A kettő kombinációja lehet a legjobb megoldás, amely nyomán esélyt kaphatunk bemutatkozni – mondta a Kossuth Rádió Napközben című műsorában Csaposs Noémi.

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!

Kapcsolódó írásaink

Kapcsolódó írásaink

A különbség egy főnök és egy igazi vezető között (+brutálisan őszinte illusztrációk)

Tíz rövid pontban és hat brutálisan őszinte illusztrációban megmutatjuk, milyen kvalitásoktól válik valaki vezetővé - és milyen hibáktól lesz türannoszi főnök. Ha vezető beosztásban vagy, érdemes nagyon magadba nézni és megfontolni, vajon jól bánsz-e az alkalmazottaiddal és a hatalmaddal...

A hűség, az ellenállás és a tisztesség története

Mindenféle felhang nélkül, amikor az összetartás és a szeretet működik, a Föld virágzó hellyé válik... Erről szól ez a videó, sallangmentesen, vegytisztán.

A valódi optimizmus margójára: az üres pohár legalább tiszta

Azt mondják optimista az, aki szerint a pohár félig tele van, pesszimista az, aki szerint félig üres. Azt is mondják, hogy optimista az, aki szerint az üres pohárban az a jó, hogy legalább tiszta. Az valódi optimizmus viszont az, hogy a pohár gyakorlatilag mindig tele van, ha mással nem, hát levegővel.

Kreatív munkássrácok: tarolt ez a zseniális betonozós videó!

Letarolja a Facebookot ez a zseniális betonozós videó. Ha nálad is aktuális felújítás, építkezés, gyakorolhatod a technikát.

Kiégés ellen: irodakutya!

Egy kutya valószínűleg az egész napot át fogja aludni az irodában, de még így sem fogja hagyni, hogy kiégjünk - írja Gesler Lili a Forbes.hu-n. A pszichológus maga is együtt dolgozik kutyájával. Azt vajon tudtad, hogy a Google azt hirdeti magáról: "We are a dog Company" - Azaz kutyás cég vagyunk, és az Amazon Seattle-i központjában is közel 1500 kutya "dolgozik"?


NAPI BOLDOGSÁG