Egy adóellenőrt is lehet szeretni?

Egyre fifikásabbak az adóellenőrök. Ha kell tankot vezetnek, vagy éppen lovat patkoltatnak. Maguktól, merthogy alkalom szüli... Ma már szinte bármit, bárhol kipróbálnak, hogy kiderüljön: kapnak-e nyugtát fizetéskor - mindenképpen megpróbálják behajtani az állam jussát. Azt gondolnánk, senki sem szereti őket - vagy mégis?


A kofák szeretik az adóellenőröket Nyíregyházán. Meglepő, igaz? Kétszer is megesett, hogy nem várt elismerést kaptak tőlük az adóellenőrök. Miután azok lefülelték a nyugtát nem adó kínai és ukrán árusokat, a helyi kofák vastapssal köszönték meg. Úgy tűnik a nyíregyháziak már csak ilyenek. Pont azért hívták az adóellenőröket, mert az ügyeskedő külföldiek rontották az ő esélyeiket, vagyis azokét, akik nyugtát is adnak a tojás mellé.

Az ellenőrök sokszor vizsgálódnak bejelentés alapján - természetesen nemcsak Nyíregyházán, mondta a Privátbankárnak Linczmayer Szilvia a Nemzeti Adó- és Vámhivatal adószakmai szóvivője. A bejelentéseket ugyanis mindig ellenőrizniük kell. Emellett van olyan is, ami ellenőrzésért kiált. Több esetről a Privátbankár is beszámolt. A teljesség igénye nélkül: buktak már le zumbaoktatók, kutyatenyésztők, tűzijáték-árusok, vagy éppen cigiárus.

Maguknak köszönhetik

A szórólap olyan, mint környezettudatos embernek a PET-palack - nem mindegy, hová dobjuk. Mert miközben a legtöbb ember azzal a mozdulattal dobja ki az olcsó reklámanyagot, ahogy kiveszi a postaládából, az adóellenőrnek munkaanyag. Így találtak rá nem is olyan régen egy sportmasszázst hirdető szolgáltatásra. Revizorunk el is ment felfrissülni, nyugtát azonban "természetesen" senki sem adott neki.

Minden munkának megvan a maga szépsége

Az embert hajtja a kíváncsiság


Az adóellenőrt is. Jó példa erre, amikor egyikük nem tudta, mit jelent a biorezonancia-mérés, így ment és megmérette a sajátját. Liczmayer Szilvia szerint szinte nem is létezik olyan terület, amit ne ellenőriznének kollégái. Az ellenőrök ugyanis nemcsak kíváncsiak, hanem vállalkozó kedvűek is. Volt, aki még tankot is vezetett nyáron, csak hogy kiderüljön, adnak-e nyugtát a több tízezer forintos szórakozásról. Kiderült, nem adtak.

Egyébként vezettek így luxusautót is - nincs szabály arra, hogy mit ellenőrizzenek, mondja a szóvivő. Természetesen az ellenőrök maguk is keresik a potenciális ügyeskedőt, sőt adott esetben régiók között is megbeszélik a tapasztalatokat. Annyi változott az elmúlt években, hogy már az extrém szolgáltatásokat is kipróbálják a revizorok.

Legtöbbünknek nem a szeretet jut eszébe
először az adóellenőrről

Vannak tervezett akciók

Alapesetben mindig az operatív vezetők döntik el, hogy ki, mikor, hol ellenőrizzen. Az adóhatóság ugyanis rendszeresen szervez országos ellenőrzést, de a régiós igazgatóságok maguk is kezdeményezhetnek ilyet. Főleg a helyi sajátosságok miatt. Általában az ünnepek előtt – karácsony, húsvét -, vagy nyáron a vízpartok környékén ellenőriznek. Ezekről gyakran hallani a híradásokban - de van, amiről ritkábban.

A kovács, aki meglepte az ellenőröket


Nincs lehetetlen, csak nehezebben megszervezhető ellenőrzés, mondja Linczmayer Szilvia. Az egyik ellenőr például lovat patkoltatott, de nem ő lepte meg a kovácsot, hanem fordítva. A fújtató közelében ugyanis ott volt a nyugtatömb. Másik alkalommal egy fészekalja libát rendeltek. Annak rendje és módja szerint előre le is foglalózták, majd amikor megérkezett a kereskedő és átadta az állatokat, azonnal adta a nyugtát is, amire meg az ellenőrök nem számítottak.

Még mindig rossz a morál


Az esetek 30 százalékéban ugyanis nem adnak nyugtát a kereskedők, főleg a szolgáltatások után. Ezen a helyzeten akar javítani az adóhatóság. A kereskedelemnél már egész jó a helyzet, mondja Linczmayer Szilvia: átlagosan csak minden tizedik esetben marad el a bizonylat. A büntetések pedig kemények: akár egymillióra is büntethető a mulasztás. Ha egy évben kétszer is lebukik valaki, akkor az akár újabb egymilliót is jelenthet, plusz az üzletet is bezárják pár napra. Arról nem is beszélve, hogy eljöhet az a pont, amikor az adóhatóság becsli meg, hogy mennyi adót kellett volna befizetnie a renitens kereskedőnek - szóval nem babra megy a játék.

Persze nem  lehet  mindig izgalmas az adóellenőrzés

Újabb célpontok

Az ellenőrzések azonban idén is folytatódnak. Főleg az internetes kereskedelmet vizsgálják, ami a tankok vagy a luxusautók után akár unalmas is lehet az ellenőröknek. Ugyanakkor az ügyvédeket és az orvosokat is górcső alá veszi a hatóság. Arra azért kíváncsiak lennénk, hogy mondjuk egy prosztatavizsgálatért sorba állnak-e az ellenőrök.




Forrás: Privátbankár.hu

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!

Kapcsolódó írásaink

Kapcsolódó írásaink

Besétált az ajándékboltba egy szarvas, de az igazi meglepetés csak ezután következett

Mozgalmas időszaka ez az évnek, hiszen már csak napok kérdése, és itt a karácsony. Az amerikai Colorado államban, Fort Collins város egyik ajándékboltjában az eladók már hozzászoktak a megnövekedett forgalomhoz, a napokban betérő különleges vendégek azonban még őket is meglepték.

Szem nem marad szárazon! Ez a legszerethetőbb karácsonyi videó (szerintünk)

Tisztában vagyunk vele, hogy a filmekben ábrázolt valóság és a mi saját valóságunk között éles határ húzódik. Átléphetetlen határ - gondoljuk. Pedig van egy műfaj, mely hivatásszerűen keresztül- kasul közlekedik ezen a biztosnak gondolt határon: a reklám... Ebben a reklámban csakis a mi valóságunk örökérvényű igazsága jelenik meg: adni jobb, mint kapni.

Erre a 4 dologra kell választ adnod advent időszakában

Advent a december 25-e előtti negyedik vasárnappal kezdődök és karácsonyig tart. Eredete a 4. századik nyúlik vissza, amikor VII. Gergely pápa négyben határozta meg az adventi vasárnapok számát. Így tehát idén december 3-ára esett advent első vasárnapja, ekkor kezdődik meg hivatalosan az egyházi esztendő.

10 dolog, amit egy gyereknek tudnia és értenie kéne 12 éves koráig!

Minden szülő álma az, hogy gyereke egy jó, becsületes, és bátor felnőtté váljon, de ezekért a pozitív jellemvonások kialakulásáért bizony meg kell dolgozni.

dolog, amit az igaz barátok másképp csinálnak

Mi az, amit megtesznek egymásért egy jó barátságban? Öt pontban összefoglaljuk neked, amire - szerintünk - megéri odafigyelni.


NAPI BOLDOGSÁG