Az orosz piacon is hódít a gyulai kolbász

Tíz százalékkal növelte exportbevételét 2011-ben a Gyulai Húskombinát Zrt, a társaság az orosz piacon tudott több terméket értékesíteni – nyilatkozta kedden Ruck János vezérigazgató. 


Ruck János elmondta: a gyulai társaság Moszkvába a Magnit áruházláncnak szállít kolbászféléket és más szárazárukat, valamint a krasznodari régióban működő kereskedőknek. A húskombinát árbevétele 2011-ben tíz milliárd forint volt,  a külpiaci értékesítés  adta az árbevétel harminc százalékát és 70 százalék volt a belföldi értékesítés aránya. 
   
Békés megye legnagyobb élelmiszer-feldolgozó üzeme nyolc ezer tonna készterméket állított elő, 1.600 tonnával többet, mint  2010-ben, a tradicionális gyulai szárazkolbászból és füstölt hentesáruból három ezer tonna került a hazai és a külföldi piacokra, kenőmájasból 3.500 tonna döntően belföldre, a felvágott és egyéb termékek mennyisége 1.500 tonna volt - mondta a vezérigazgató.
   
A Gyulai Húskombinát Zrt. eredményességéről Ruck János az MTI-nek kifejtette: az orosz piaci szállítások növelésének köszönhető, hogy a társaság a 2011-es üzleti évet mindössze két-három százalék közötti árbevétel arányos veszteséggel tudta zárni. 
   

A békési hungarikum


Ruck János hozzátette: a gyulai társaság békés megye legnagyobb hungarikumot előállító élelmiszer-üzeme, hazai sertésből, hazai alapanyagokból készül a minőségi kolbász és hentesáru, a többletköltségeket nem igazán lehet elismertetni a hazai piacon a fizetőképes kereslet korlátai miatt. A társaság várja a hungarikumokról szóló törvényt, ami védelmet nyújt a tradicionális nemzeti élelmiszereket hagyományos receptúrák szerint gyártók számára. 
   
A társaság 2012-ben az exportpiaci értékesítés további növelésével számol és a belföldi fogyasztás némi növekedésével.

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!

Kapcsolódó írásaink

Kapcsolódó írásaink

Egy rablásból karácsonyi mese lett

árva majdnem meglepetés nélkül maradt. De szerencsére a történetnek mégis jó vége lett.

A legaranyosabb mókusos képriport, amit valaha láttál

A fenyőtoboz és a dió csodákra képes - ezeknek a finomságoknak köszönheti az orosz természetfotós, hogy nagyon közelről örökíthette meg a mókusokat.

Minden évszakban más arcát mutatja ez az apró templom (képekkel)

Valahol Oroszországban van egy kis sziget, azon pedig egy apró templom, ami minden évszakban másik - természetesen egytől-egyig káprázatos - arcát mutatja.

Egy orosz bányász ilyen remek képeket csinál a szabadidejében

Ivan Kislov képei az életet örökítik meg ott, ahol azt hinnénk, már minden halott.

8 dolog, amit akkor tapasztalsz meg, ha egyre többet olvasol

"Az az ember, aki nem olvas könyvet, semmiben sem különbözik attól az embertől, aki nem tud olvasni." ~ Mark Twain ~


NAPI BOLDOGSÁG