Civil Licit negyedszer avagy kalapács alatt a fenntarthatóság


A Civil Licit egy olyan aukció, ahol civil szervezetek bocsátják árversére azon környezeti és társadalmi fenntarthatóságot elősegítő szolgáltatásaikat, melyek a cégek, vállalatok számára nyújthatnak szakmai segítséget CSR (vállalatok társadalmi felelősségvállalási) szemléletük fejlesztésében.


Háztartászöldítő és mentor-programra, egészség ügynökségre, fair-bussiness minősítésre, önkéntes képzésekre és programokra, valamint családi napokra licitálhattak többek között a cégvezetők 2011. november 17-én a Civil Licit fenntarthatósági árverés keretében. A tételeket civil szervezetek kínálták fel. A negyedik alkalommal megrendezésre kerülő esemény célja a for-profit és a non-profit szektor közötti együttműködés elősegítése.

 „Noha a civil szervezetek szolgáltatásai egy árverésen keresztül kerülnek értékesítésre, mégsem jótékonykodásról szól a Civil Licit fenntarthatósági aukció" - mondta el Kiss Gyöngyvér a Civil Licit egyik szervezője. „A program célja, hogy megmutassuk mindkét félnek, a for-profit és a non-profit szektornak az egymásban rejlő piaci és üzleti lehetőségeket, és ily módon potenciális üzleti partnerként tekintsenek egymásra" - tette hozzá a szervező.

A civil szervezeteknek a társadalmi és környezeti fenntarthatóságot elősegítő projektekkel lehetett pályázni, amely éppúgy irányulhatott családbarát munkahely-politika kialakítására vagy fejlesztésére, mint egészségvédelemre, környezetvédelemre, női munkavállalói szerepek erősítésére, hátrányos helyzetűek segítésére és bármilyen olyan területre, amely egy vállalat számára jelenthet megoldást e csoportok, problémák kezelésében, megoldásában vagy a vállalati kultúra fejlesztésében, a munkavállalók befogadóbbá tételében, a munkatársak együttműködésének javításában.

Az idei évben több mint ötven civil szervezet pályázott a Civil Liciten való részvételre, ebből választotta ki e szakmai grémium azt a tizenöt szolgáltatást, mely kalapács alá került. Színes az aukció idei palettája is, hiszen a nyertes szervezetek között vállalati egészségnap, befogadó munkahely program, fogyatékos emberek integrálására irányuló élményprogram éppúgy megtalálható, mint adománybolt létrehozása vagy éppen a háztartás zöldítésére irányuló projekt.
Először, másodszor, senki többet, harmadszor! Winkler Nóra a Civil Licit aukcióján.
Fotó: Civil Licit hivatalos FB oldala


„A 2011-es Civil Liciten kiválóan látszik a 2008 óta bejárt út, az evolúció. A pályázók szakmai öntudatra ébredése, a pályázatok tartalma, a kikiáltási árak, a vállalatokra szabása mind azt bizonyítják, hogy a Civil Licit eléri célját nem csak a vállalatok-civilek "összeboronálásának" tekintetében, hanem abban is, hogy a civilek tekintsék értékesnek és értékesíthetőnek azt, amijük van: a speciális szaktudást" - mondta el a Tölösi Krisztina, a Magyar Telekom HR Megoldások osztályvezetője a beérkezett pályázatok értékelése kapcsán.

A negyedszerre megrendezett Civil Licit fenntarthatósági árverésen 2011-ben 9 civil szolgáltatás kelt el közel 2 millió forint értékben.

Idén a nagyszerű Momentán Társulat és a magyar jazz aranytorkú énekesnője, Fábián Juli & Zoohacker Remake Orchestra lép fel a Civil Licit kísérőrendezvényén szombaton 19-én az IMPRÓ - kreatív töltőállomásban. A belépés díjtalan, de előzetes regisztrációhoz kötött. A regisztráció azonban már befejeződött, ha lemaradtunk volna hallgassuk együtt Fábián Juli kellemes muzsikáját:
 

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!

Kapcsolódó írásaink

Kapcsolódó írásaink

Judi Dench homárral, Scully ügynök angolnaboával kampányol, hogy észbe kapjunk: kizabáljuk a halakat a tengerből! (Képriport)

A Fishlove kampány semmi többet nem szeretne, mint picit megrázni a csengőt, vegyük már észre, baj van, kizabáljuk a halakat a tengerből.

8 dolog, amit akkor tapasztalsz meg, ha egyre többet olvasol

"Az az ember, aki nem olvas könyvet, semmiben sem különbözik attól az embertől, aki nem tud olvasni." ~ Mark Twain ~

Hajtani kell a pénzt! Vagy mégse? - Hatórás munkanapot tesztelnek a svédek!

Keményebben dolgozunk, mint valaha, sőt mára már azt is bebizonyították, hogy kevesebb szabadidőnk van, mint a feudális társadalmakban volt...

Világtérkép első bliccre - akár már két vonalból! (képriport)

A szubjektív térképek hőskorszakát éljük és most egy nagyon szerethető műfajra bukkantunk! :)

Az egyik legszebb természeti jelenségünk: szállnak a darvak hazánk felett! (képriport)

Jó lenne, ha minden magyar ember legalább egyszer tanúja lehetne ennek a világraszóló látványosságnak, amiért nem kell a Föld valamely távoli szegletébe utaznunk!


NAPI BOLDOGSÁG