Csaknem félmilliárddal támogatják a Dombóvár környéki ivóvízprogramot

Csaknem félmilliárd forint támogatást kapott a Dombóvár környéki ivóvízminőség-javító program a Belügyminisztérium európai uniós önerőalapjából, a támogatási szerződést Dombóvár polgármestere csütörtökön írta alá a városban.


   
Szabó Loránd (független) az aláírást megelőző sajtótájékoztatón elmondta: a 481 millió
forintos támogatással, amelynek a dombóvári önkormányzat a kedvezményezettje, összesen 2,8 milliárd forintos projekt keretében 13 településen végeznek vízminőség-javító beruházásokat, csaknem teljes egészében európai uniós és állami forrásból.
   
A polgármester emlékeztetett arra, hogy a Dombóvár és Környéke Kistérségi Ivóvízminőség-javító Társulás 2010-ben elkezdett projektjének megvalósítását a kormány 2012 júliusában saját hatáskörbe vonta. Az indoklás szerint szigorú ütemezés tartása mellett van esély arra, hogy a beruházás a 2015. július 30-ai határidőig az európai uniós források elvesztése nélkül befejeződjön.
   
Szabó Loránd úgy vélte: a projekt késését azok okozták, akik "szabálytalanul alakították át a társulás szervezetét". A társulás éléről 2011-ben úgy hívták vissza, hogy "két önkormányzati képviselő szabálytalanul írta alá a társulási megállapodást, ami három-négy hónapos késést okozott, és a kormányhivatal is kifogásolta" - mondta.
   
A Szabadics Zrt. és az Alisca Bau Zrt. konzorciuma áprilisban vagy májusban kezdi a kivitelezést, és a 2015-ös határidőre lezárul a projekt. A program keretében a Tolna megyei Csibrák, Döbrököz, Kurd, Attala, Csikóstőttős, Dalmand, Dombóvár, Gyulaj, Kapospula, Kaposszekcső és Kocsola, valamint a Somogy megyei Csoma és Szabadi ivóvízhálózata újul meg - ismertette Szabó Loránd.


Forrás: MTI - Pozitív Nap

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!

Kapcsolódó írásaink

Kapcsolódó írásaink

20 hihetetlen hely Európában, melyeket látnod kell!

A vén Európa, a megunhatatlan, a sokszínű, a lehengerlő - maga a múlt és a jelen egyszerre!

Újratalálkozások, akkor-és-most nosztalgiák nagyon híres filmek és sorozatok stábjaival!

Híres filmek szereplői találkoztak évtizedek után újra, te pedig nagyon öregnek érzed magad...

12 érdekes tény Európa Amazonasáról

Duna folyónkhoz mindannyian kötődünk, legalább egy történetet el tudunk mesélni róla, még akkor is, ha az ország teljesen más táján élünk.

Magyar lehet az év természetfotósa!

965 óta minden évben megrendezésre kerül az Év Természetfotósa verseny, melynek finalistái elképesztő fotókkal versengnek a győzelemért, melyre egy magyar fotós munkája is esélyes!

Több mint 70 éves a legidősebb lakója: 150 éves a Fővárosi Állatkert

A jubileum alkalmából az nlcafe.hu összegyűjtött pár érdekességet és néhány ritkán látott fotót a Fortepan archívumából.


NAPI BOLDOGSÁG