Ferihegyi gyorsvasút: alagút a reptér alatt?

Ősszel kerülhet a kormány elé a főváros központjából a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérre közlekedő gyorsvasútról szóló előterjesztés.


Két elképzelést is kidolgoznak részletesen az elő-megvalósíthatósági tanulmányon, amelyen a China Railway Construction Corporation (CRCC) építőipari cég mérnökei dolgoznak, a beruházás 40-80 milliárd forintba kerülhet. A MÁV számítása szerint a kormány-döntést követően a tervezés várhatóan egy évet vehet igénybe.

Alagút a reptér alatt?

Az egyik elképzelés szerint a meglévő nyomvonalak felhasználásával, a szükséges reptéri leágazások kiépítésével, valamint a repülőtér 1-es és 2-es terminál közötti új vágányok kialakításával, mintegy 40 milliárd forintos beruházással épülhetne meg a budapesti centrum és a repülőtér gyorsvasúti összeköttetése. Az egy nyomvonalú pálya és a Kőbánya-Kispestnél kialakítandó vonatkeresztezés miatt 30 perces követési távolsággal indulhatnának a járatok. A Keleti pályaudvarról mintegy 18,5 kilométer, a Nyugatiból 22 kilométer lenne a teljes pályaszakasz. A Nyugati pályaudvarral történő összekötésnél azonban alagutat kellene fúrni a repülőtér alatt, amely jelentősen drágítaná a beruházást..

Átjáró a vasúti sínek felett Ferihegy 1-nél - egyelőre használaton kívül...

Egy másik - a MÁV szerint XXI. századi -, és a preferáltabb megoldás lenne, a Keleti pályaudvarról a jelenlegi pályaszakaszoktól elválasztott, külön két vágányon újat építenének Kőbánya-Kispest, 1-es terminál, 2-es terminál megállókkal. A kétvágányú pálya 15-20 perces követési időt tesz lehetővé, amely jobban megfelel a nemzetközi gyakorlatnak. A teljes menetidő 20 perc lenne fővároson belüli 80 km/órás, városhatáron kívül 120 km/órás sebességgel számolva.

Három metróvonalra is rácsatlakoznának

Ezzel a konstrukcióval három metrómegállóhoz lenne közvetlen csatlakozása a gyorsvasútnak. A 2-es és az épülő 4-es metróra a Keleti pályaudvarnál, míg a 3-as metróra Kőbánya-Kispesten lehetne átszállni. Az új nyomvonalak jelenleg állami tulajdonú, MÁV kezelésben álló területéken épülnének ki, ezért nem járna időveszteséget okozó kisajátításokkal. Az utóbbi konstrukció, amely hosszú távra oldaná meg a gyorsvasúti összeköttetést, mintegy kétszer akkora összegből lenne megvalósítható, mint a meglévő pályaszakaszok felhasználásával is kalkulált verzió.

A vasúttársaság azzal számol, hogy az 1-es terminál bezárása hatással lehet a projekt megtérülésére, mivel a működtetés során az egyik legfontosabb kritérium az utasszám. A beruházás legalább 30-40 évre szól, és hosszabb távon a bezárás hatása mérséklődik, mivel a prognózisok alapján az utasok száma a jelenlegi szintről növekedhet.

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!

Kapcsolódó írásaink

Kapcsolódó írásaink

Az özönvíz előtt: DiCaprio új mozija ingyen, magyarul, teljesen legálisan!

A Before the Floodban (azaz magyarul Az özönvíz előtt) című moziban azt kutatja DiCaprio, mit lehet tenni a globális felmelegedés megfékezéséért. Érdemes rászánni az idődet, és itt most meg is nézheted már magyarul is.

A tehetség hihetetlen mértékben tör utat magának az évek során - elképesztő fotók előtte és utána

Hihetetlen, hogy kitartó munkával mekkora fejlődést értek el ezek a rajztehetségek. Van, hogy évtizedek alatt, de akad olyan, akinek egy-két esztendő is elég volt!

Magyar gimnazista lány áll a világ egyik legnagyobb innovációs versenyének élén!

Minden évben megrendezik a világ legnagyobb innovációs versenyét, ahol idén két magyar diáklány is brillírozott!

Magyar vonat kicsit másképp

Két pályázó, a kilencéves Haidekker Zsófia és a 12 éves Farkas András alkotása nyerte a MÁV Ha nagy leszek, vasutas leszek! című rajzpályázatát

Lélekkozmetika: a belső, külső szépségért

Képzelj el egy olyan kozmetikát, ahol nem csak a bőröd, hanem a lelked is megváltozik. A testi-lelki-szellemi harmónia eléréséhez egy különleges módszert ismerhetsz meg, az Animi Lélekkozmetikát.


NAPI BOLDOGSÁG