Fogyasztóvédelem - vegyünk részt benne!

A Nemzetgazdasági Minisztérium által megalkotott fogyasztóvédelmi stratégiához kapcsolódó konzultációs kérdőívet szeptember végéig tölthetik ki az állampolgárok, akik nemcsak internetes felületeken, hanem a kormányablakokban és a fogyasztóvédelmi hatóságoknál személyesen is hozzájuthatnak a kérdéssorhoz.

Az állampolgárok egy olyan stratégiával kapcsolatban fejthetik ki véleményüket, amely meghatározza a mindennapjainkat. Olyan témákat feszeget a kérdőív, amely a sajtóban is gyakorta előforduló esetekről szól. Például a magyar termékek minimális arányáról vagy a társasházi vízdíjfizetéssel elmaradó lakókkal szembeni fellépés lehetőségéről is kérdezik a kitöltőket a 11 kérdés során. A témák között szerepel még a hazai beszállítók védelme, azonos termékek külföldi és hazai minőségének különbsége, a termékbemutatókkal egybekötött kirándulások szabályozásának szükségessége, de a vállalkozások pozitív megkülönböztetésének lehetősége is.

Molnár Sándor, a Zala Megyei Kormányhivatal Fogyasztóvédelmi Felügyelőségének vezetője elmondta: a fogyasztóvédelem jelentős újításokra is készül. Svéd mintára bevezetik a nemzeti fogyasztóvédelmi kosarat, országos kockázati térképet terveznek, továbbá fogyasztóbarát emblémával látják el azokat a vállalkozásokat, amelyek többletjogosultságot nyújtanak vevőik részére. 
Hozzátette: a fogyasztóvédelmi hatóság weblapjáról (www.nfh.hu), de a zalai közigazgatási hivatal oldaláról (www.zalakozig.hu) szintén elérhetők a kérdések.

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!

Kapcsolódó írásaink

Kapcsolódó írásaink

8 dolog, amit akkor tapasztalsz meg, ha egyre többet olvasol

"Az az ember, aki nem olvas könyvet, semmiben sem különbözik attól az embertől, aki nem tud olvasni." ~ Mark Twain ~

Világtérkép első bliccre - akár már két vonalból! (képriport)

A szubjektív térképek hőskorszakát éljük és most egy nagyon szerethető műfajra bukkantunk! :)

Téged mi tesz boldoggá?

Sokan elengedik az élet apró örömeit, miközben a nagy boldogságot várják!

Az egyik legszebb természeti jelenségünk: szállnak a darvak hazánk felett! (képriport)

Jó lenne, ha minden magyar ember legalább egyszer tanúja lehetne ennek a világraszóló látványosságnak, amiért nem kell a Föld valamely távoli szegletébe utaznunk!

Íme a tó, ami minden évben eltűnik, majd újraszületik!

Festői látványt nyújt az évente eltűnő, majd felbukkanó tó Ausztriában.


NAPI BOLDOGSÁG