Csúcsminőségű termékeinek köszönhetően a néhány éve kezdődött gazdasági válság sem tudta megrengetni a Herendi Porcelánmanufaktúrát.
A válságban is növelte árbevételét, exportját az egyik leghíresebb magyar vállalat, a Herendi Porcelánmanufaktúra Zrt. Az Egyesült Államoktól Japánig hatvan országban ismertek és keresettek alkotásaik, a termékeik minőségüket tekintve világelsők, noha ősi módszerrel állítják őket elő. A több mint 180 éves múltra visszatekintő vállalat legértékesebb része a szürkeállomány, illetve az alkalmazottak és egyben tulajdonosok kézügyessége.
Valódi manufaktúrában születnek a szebbnél szebbporcelánok.
Simon Attila a Kossuth Rádió műsorában azt is hangsúlyozta, Herend büszke rá, de soha nem fordul a múltjába, hanem keresi az újat. Az innovációt segíti, hogy folyamatosan figyelemmel követik más cégek munkáját, tapasztalatait, illetve érdeklődnek a piaci szereplők másfajta gondolatai, valamint a XXI. század vállalatvezetési, művészeti irányai iránt.
A vezérigazgató szerint a cég sikeréhez rendkívül fontos, hogy magyar tulajdonban van. A társaság 1993-as privatizációjakor pedig a herendi közösség számára nem volt kérdés, hogy a manufaktúra kizárólag az ő tulajdonukba kerülhet. A dolgozók tulajdoni hányada napjainkban is 75 százalék, a maradék rész pedig állami kézben van, és a tulajdonos-alkalmazottak elképzelhetetlenek tartják, hogy részvényeiket eladják – tette hozzá a Vasárnapi újságban Simon Attila, a Herendi Porcelánmanufaktúra Zrt. vezérigazgatója.



