Jelentős segítség lehet az árfolyamgát a devizahiteleseknek

Az árfolyamgát új rendszere jobb lehet, mint a végtörlesztés? A K&H szerint aki valamilyen okból lemaradt a végtörlesztésről a "hajrában", annak sem kell aggódnia.



Az árfolyamgát várhatóan áprilistól belépő új rendszere megoldást jelenthet a még mindig jelentős devizahitellel rendelkező adósoknak - mondta Bába Ágnes, a K&H Bank vezérigazgató-helyettese. Elmondta, hogy a végtörlesztés során a legjobb adósok jó része - vagy saját megtakarításból, vagy idejében felvett forinthitelből - már végtörlesztette devizaadósságát, a továbbra is jelentős devizatartozással rendelkező adósoknak megoldást jelenthet az árfolyamgát várhatóan április elején belépő új rendszere - amennyiben az ehhez szükséges törvényjavaslatot február folyamán elfogadja a parlament. 

A vezérigazgató-helyettes elmondta: az egyik legkedvezőbb változás a tervek szerint az lesz, hogy az új típusú árfolyamgát alá történő bejelentkezés, illetve szerződéskötés lehetőségével 2012 végéig lehet majd élni. A lakosság számára alapvetően fontos, hogy eladósodásában kiszámítható terhekkel, törlesztésekkel tudjon számolni, a törlesztőrészletek hosszú távon is kiszámíthatóak legyenek. A havi részlet árfolyamgát feletti részéből csak a tőkerész kerül a gyűjtőszámlára, a kamatrészt a bank, illetve az állami költségvetés viseli, így az ügyfél mentesül a kamatok egy részének megfizetése alól.

Bába Ágnes kiemelte: további újdonság lesz, hogy 270 forint/svájci frank, 340 forint/euró és 3,3 forint/jen árfolyamszint felett az árfolyamkockázatot nem az ügyfél viseli, vagyis további forintgyengülés esetén is csak korlátozott mértékben fog gyarapodni a gyűjtőszámla egyenlege. A végtörlesztésnél azonban jobb megoldás lehet az új típusú árfolyamgát - mutatott rá. A vezérigazgató-helyettes arról is szólt, hogy a jelzáloghitelezés újbóli beindítását segítheti a más országokban hosszú évek óta működő pozitív adóslista bevezetése is, hiszen ennek köszönhetően a kockázatok szempontjából jó ügyfelek kedvezőbb feltételek mellett juthatnak hitelhez, ugyanakkor ez a hitelezők biztonságát is növeli, javítja a hitelezési hajlandóságot. Emellett persze elengedhetetlen a munkanélküliségi ráta csökkenése - mondta a vezérigazgató-helyettes.

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!

Kapcsolódó írásaink

Kapcsolódó írásaink

10 rendhagyó javaslat egy önellátó, szabadabb élethez

Egy hiánypótló írás következik a Zöldszem - Láss egyszerűen oldalról...

Elfogadták a francia törvényt: mostantól megtiltják a szupermarketeknek, hogy élelmiszert dobjanak ki

A törvény csak a minimum négyszáz négyzetméteres üzletek esetében érvényes, és egy vállalat akár 3750 eurós büntetést is kaphat, ha megszegi az új szabályokat.

Diákhitel: pénzügyi megoldás rád szabva

Nagyfokú szabadság, önállóság, óriási felelősség: ez mind az egyetemi éveket jelenti, melyek akkor lesznek igazán emlékezetesek, ha tudatosan kezeled idődet és pénzügyeidet...

A fostos bugybóka lett Magyarország legkedveltebb madara

Ha a címből esetleg nem ugrik be egyik madárfajunk sem, akkor segítünk: a búbos banka lett az év madara. Népi neve pedig arra utal, hogy a madár ürülékkel védekezik.

8 dolog, amit akkor tapasztalsz meg, ha egyre többet olvasol

"Az az ember, aki nem olvas könyvet, semmiben sem különbözik attól az embertől, aki nem tud olvasni." ~ Mark Twain ~


NAPI BOLDOGSÁG