Jó tudni: külföldi rendszám esetén igazolás és bírság

A külföldi rendszámhasználat utólagos igazolása, és a dokumentum helyszíni hiánya miatti bírságolás nem egyedi jelenség a magyar jogban - mondta Kovács Kázmér ügyvéd, a Magyar Autóklub jogi és érdekvédelmi bizottságának elnöke pénteken.


A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) csütörtökön közölte, hogy - az Európai Bíróság határozata nyomán - hamarosan lehetővé teszi a külföldi rendszám jogszerű használatának utólagos igazolását, a jelenlegi legalább 200 ezer forintos bírságot pedig 30 ezer forintra csökkenti.
   
A jogszerű használatot igazolni kell!
Kovács Kázmér kiemelte, hogy az utólagos igazolás hiánya is gondot jelentett, de ennél talán sérelmesebb volt a magas bírság. Mint az ügyvéd kifejtette: jelenleg is létezik hasonló szabály, például ha valaki otthon hagyja a jogosítványát, vagy a jármű forgalmi engedélyét, hiába mutatja be azt később a hatóságnak, mégis megbírságolják. 
   
A külföldi rendszám jogszerű használatának utólagos igazolása és az igazolás hiányának bírságolása tehát nem egyedi eset, de fontos az, hogy a bírság elfogadható nagyságú legyen.
   
Azt, hogy a külföldi rendszámmal közlekedő autósnak mit kell igazolnia, a közúti közlekedési törvény mondja ki. Így igazolni kell, illetve lehet azt, hogy a kocsi tulajdonosa külföldi cég, amely a tevékenységét külföldi telephelyen végzi, a járművezető szokásos tartózkodási helye nem Magyarországon van, a járművet - hat hónapon belül - legfeljebb 30 napot használja Magyarországon, és ehhez az üzemben tartó írásban hozzájárult, végül pedig a belföldön használt külföldi rendszámú járművet a vezető a külföldi üzembentartótól rendszeres munkavégzéshez kapta használatba.  A jogszerű használatot magyar fordítással ellátott közokirattal, vagy teljes bizonyító erejű magánokirattal kell igazolni.


Forrás: MTI -Pozitív Nap

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!

Kapcsolódó írásaink

Kapcsolódó írásaink

Ha bírság, akkor 'nesze nektek' aprópénz!

A bírság többszörösét gyűjtötték össze a támogatók - persze apróban, hogy a hatóságnak legyen mit számolgatni!

Győzött a jól bevált, régi ecet a Calgon felett!

Mégsem csak salátába való az ecet, sőt! Még akkor sem, ha ezt egy multi állítja a saját terméke érdekében...

Helikopterrel a parlagfű ellen

Hétfőn kezdik meg Veszprém megyében a fertőzött területek légi felderítését, ami alapján közérdekű védekezést és növényvédelmi bírságot szabhatnak ki.

Rendszámot kapnak az elefántok

Rendszámot kapnak az elefántok Indiában, hogy könnyebb legyen betartatni a szabályokat gazdáikkal.

Így kerülnék el a téves előrejelzéseket Hollandiában

Bírságot szabnának ki azokra a meteorológusokra, akik téves előrejelzést tesznek közzé.


NAPI BOLDOGSÁG