Kétszáz évre elég szenünk van


A szakember szerint tízmilliárd tonnás szénvagyon várja a kitermelést a Magyarországon.


Tízmilliárd tonnára becsülik szakemberek a föld mélyén lévő szénvagyont Magyarországon - írta az Észak-Magyarország a Magyarországi Bányásztelepülések Szövetségének ügyvezetőjére hivatkozva.

Nagy Tibor szerint több mint kétszáz évre elég szén várja a kitermelést, ám ennek bányászata sehol sem adott, mert a bányák korábbi bezárásai miatt a kapcsolódó iparágak is megszűntek, és az állam segítsége nélkül nem is lesz lehetőség az iparág feltámasztására.


A szakember az Ózd melletti Farkaslyukon tartott fórumon beszélt, a tervek szerint a település határában lévő Gyürky-tárnában az Ózdi Szénbányák Zrt. 2014-ben újra megkezdi a szén kitermelését.

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!

Kapcsolódó írásaink

Kapcsolódó írásaink

8 dolog, amit akkor tapasztalsz meg, ha egyre többet olvasol

"Az az ember, aki nem olvas könyvet, semmiben sem különbözik attól az embertől, aki nem tud olvasni." ~ Mark Twain ~

Világtérkép első bliccre - akár már két vonalból! (képriport)

A szubjektív térképek hőskorszakát éljük és most egy nagyon szerethető műfajra bukkantunk! :)

Az egyik legszebb természeti jelenségünk: szállnak a darvak hazánk felett! (képriport)

Jó lenne, ha minden magyar ember legalább egyszer tanúja lehetne ennek a világraszóló látványosságnak, amiért nem kell a Föld valamely távoli szegletébe utaznunk!

Íme a tó, ami minden évben eltűnik, majd újraszületik!

Festői látványt nyújt az évente eltűnő, majd felbukkanó tó Ausztriában.

Mióta nem hiszed magadról, hogy valóban szép vagy? Egy felrázó kisfilm, amit minden hölgynek látni kéne (+videó)

A nők maximum 4%-a vallja magát szépnek. Vagyis 10 nőből minimum 9 nincs tisztában azzal, milyen sugárzó valójában. Most azonban méltó helyére emeljük a valódi szépséget!


NAPI BOLDOGSÁG