Kézről kézre járnak az újságok


Miközben kevesebb újság fogy, egyes lapok olvasottsága jelentősen emelkedik, azaz egyre többen olvasnak el egy-egy példányt.


Miközben a kiadóknak egyre kevesebb újságot, magazint sikerül értékesíteniük, egyes lapok olvasottsága jelentősen emelkedik, azaz egyre többen olvasnak el egy-egy példányt - írja a Napi Gazdaság a Nemzeti olvasottság kutatás (NOK) 2011-re vonatkozó előzetes adatait.

A Népszabadságot például 2011-ben átlagosan naponta 222 ezren olvasták, szemben az első kilenc havi 214 ezres számmal. Hasonló tendencia figyelhető meg a Napi Gazdaságnál is, hiszen a lapnak éves átlagban napi 32 ezer olvasója volt, a Világgazdaságnak pedig 29 ezer.

A két bulvárnapilap, a Blikk és a Bors olvasottságát inkább a stagnálás jellemezte az elmúlt évben, a Blikket az év egészében naponta átlagosan 1,04 millióan olvasták, a Borsot pedig átlagosan napi 343 ezren. Veszített valamelyest olvasottságából a Nemzeti Sport, bár még így is 261 ezren olvasták naponta. A hetilapok közül a Szuperinfót forgatták a legtöbben, átlagosan 2,5 millióan, de előkelő helyre került a Story is, 930 ezres számmal.

A havi kiadványok közül a Patika Magazint lapozták a legtöbben, 729 ezren, és kétszázezret meghaladó olvasótábora volt a Lakáskultúrának és a Szép Házak magazinnak is.

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!

Kapcsolódó írásaink

Kapcsolódó írásaink

8 dolog, amit akkor tapasztalsz meg, ha egyre többet olvasol

"Az az ember, aki nem olvas könyvet, semmiben sem különbözik attól az embertől, aki nem tud olvasni." ~ Mark Twain ~

Világtérkép első bliccre - akár már két vonalból! (képriport)

A szubjektív térképek hőskorszakát éljük és most egy nagyon szerethető műfajra bukkantunk! :)

Az egyik legszebb természeti jelenségünk: szállnak a darvak hazánk felett! (képriport)

Jó lenne, ha minden magyar ember legalább egyszer tanúja lehetne ennek a világraszóló látványosságnak, amiért nem kell a Föld valamely távoli szegletébe utaznunk!

Íme a tó, ami minden évben eltűnik, majd újraszületik!

Festői látványt nyújt az évente eltűnő, majd felbukkanó tó Ausztriában.

Mióta nem hiszed magadról, hogy valóban szép vagy? Egy felrázó kisfilm, amit minden hölgynek látni kéne (+videó)

A nők maximum 4%-a vallja magát szépnek. Vagyis 10 nőből minimum 9 nincs tisztában azzal, milyen sugárzó valójában. Most azonban méltó helyére emeljük a valódi szépséget!


NAPI BOLDOGSÁG