Kizárólag hazai cégek húzzák fel az Audi új logisztikai parkját

Magyar vállalkozók építik az Audi új logisztikai parkját, a 30-35 millió eurós beruházás év végén kezdődhet el, fél év alatt be is fejezhetik. Titok, a németek mennyiért bérlik majd.


A tervek szerint ez év végén indul az Audi győri logisztikai parkjának építése - közölte a létesítményt építő és a járműgyárnak bérbeadó társaságok tulajdonos-ügyvezetője.

Tallosi Károly elmondta: a jövő héten véglegesítik a majdani bérlővel a 30-35 millió eurós beruházás terveit, az október és a november pedig az engedélyeztetéssel telik majd. Ezt követően kezdődhet a hat-hét hónaposra tervezett építkezés, amelyen az A-K Építőipari Kft. kipróbált, kizárólag hazai cégekből álló alvállalkozói gárdája dolgozik majd. A tulajdonos-ügyvezető közlése szerint alvállalkozóik magyar munkaerőt alkalmaznak.


Titok, mennyiért bérel az Audi

Hozzátette: nem először építenek logisztikai parkot úgy, hogy bérlőnek adják ki a létesítményt, példaként az amerikai Dana, az Audi-beszállító, német Rudolph Logistik Gruppe új győri telephelyét említette. Utóbbinál mintegy 12 milliós beruházás valósult meg, négy hónap alatt építettek fel egy 22 ezer négyzetméteres csarnokot, az épületet októberben avatják fel. A Knorr-Bremse 38 ezer négyzetméteres budapesti beruházásánál generálkivitelezőként vettek részt.

Az Audi logisztikai parkjával kapcsolatos kérdésekre Tallosi Károly azt közölte: "a beruházás értékének megfelelően hosszú távú" bérleti szerződést kötöttek, "mai, sztenderd piaci áron", az összeg és az időtartam azonban üzleti titok.

Az Audi a gyárat is bővíti - 900 millió eurót költenek beruházásra.

Jövő nyáron már működnie kell a parknak


Lőre Péter, az Audi Hungaria Motor Kft. kommunikációs igazgatója szeptember 7-én közölte az MTI-vel, hogy az A-K Építőipari Kft. nyerte az Audi logisztikai parkjának felépítésére és üzemeltetésére kiírt pályázatot. Tájékoztatása szerint a munkálatokat a magyar társaságnak a lehető leghamarabb meg kell kezdenie annak érdekében, hogy a létesítmény jövő nyáron megkezdhesse működését.

Az MTI információja szerint húsznál több társaság indult a pályázaton, amelynek utolsó körébe három induló jutott; ezek között egy külföldi és két magyar társaság volt. A beruházás értéke meghaladja a húszmilliárd forintot.


900 millió eurós beruházásba kezdtek

Az A-K Kft. 12 éves, csarnoképítésre és -bérbeadásra szakosodott, magyar tulajdonú vállalkozás. A pályázati kiírás szerint 200 ezer négyzetméteres logisztikai parkot rendelt meg az Audi, azzal a kikötéssel, hogy nyitáskor ennek negyede legyen már a csarnokterület, amely szükség esetén növelhető. Az Audi egyik elvárása volt, hogy a helyszín a győri gyárból fél óra alatt elérhető legyen - tette hozzá.

Az Audi győri üzemének teljes vertikumú gyárrá fejlesztéséhez mintegy 900 millió eurós beruházással kezdett neki tavaly nyáron a társaság. A logisztikai park (amelyben beszállítói telephelyek is létesülnek) helyszínére korábban három aspiráns - Győr mellett Gönyű és Pozsony - került szóba.

Az Audi június végén jelentette be, hogy Győrben valósul meg a beruházás, a döntést gazdaságossági szempontokkal indokolták.

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!

Kapcsolódó írásaink

Kapcsolódó írásaink

Könnyeket csal a szemedbe Liptai Claudia anyák napi üzenete

"Nincs nap hogy ne törne rám a hiányod. Lassan 7 éve, hogy nem érzem az illatod és az ölelésed. Ha a gyerekeimre nézek, még jobban érzem azt az űrt, amit hagytál. Hogy nem kapnak a borsólevesedből, a rajongásodból, a semmihez sem hasonlítható nagymamaságodból" - olvassátok el Liptai Claudia megható anyák napi üzenetét.

Álmokból szőtt otthonok: ilyen lenyűgöző még ma is Gaudí "Kőbányája" (képriport)

Amikor a világ egyik legkülönösebb építésze úgy érezte, hogy álmai szertefoszlanak, művészetének összegzéséül egy olyan bérházat alkotott, aminek még ma sincs párja. Megmutatjuk több mint 100 év távlatából Barcelona egyik ékkövét: a Casa Milát, vagy ahogy a helyiek csak emlegetik a "Kőbányát".

Süss föl nap, Szent Görgy Nap, terítsd le a köpönyeged, adjon Isten jó meleget!

Április 24-e Szent György napja. Egész Európában régóta tavaszkezdő nap ez, melyhez számos hiedelem, hagyomány kapcsolódik. Csemegézzünk most belőlük!

Hatalmas siker a Bigo, a többfunkciós magyar bringatáska

A többfunkciós biciklis táskát már a Távol-Keleten és a mediterrán területeken is veszik, mint a cukrot, és szerencsére Magyarországon is kapható.

Pár szó az igazi C-vitaminról!

Szent-Györgyi Albert 1928-ban felfedezett egy addig ismeretlen vegyületet a mellékvesében, melyet azután sikeresen a paprikából is kivont. Később ezt nevezték el C-vitaminnak...


NAPI BOLDOGSÁG