Munkanélküliség – csökkenő tendenciák ország szerte

Tovább csökkent a regisztrált munkanélküliek száma Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, Vas megyében 7 százalék alatt az álláskeresők aránya, és hetedével csökkent Győrben is az álláskeresők száma.
Borsod-Abaúj-Zemplén megyében júniusban 65,6 ezer állástalant tartottak nyílván: májusban 67,5 ezer, áprilisban 72,4 ezer volt a munkanélküliek száma, míg márciusban meghaladta a 78 ezret, februárban pedig a 80 ezret. A megyében júniusban 6.400, korábban állástalan talált magának munkát a munkaügyi kirendeltségek közvetítésével, többségük a közfoglalkoztatásban jutott álláshoz. 

Győrben a regionális munkaügyi központ adatai alapján június végén 6.706 álláskeresőt tartottak nyilván, szemben az előző év azonos időszakában kimutatott 7.760-nal, így arányuk 7,6-ról 6,4 százalékra csökkent. Simon Róbert Balázs pénzügyekért felelős győri alpolgármester elmondta, hogy ezek az adatok is azt jelzik, hogy Győrben az ipari termelékenységgel és a gazdaság erősödésével egyenes arányban élénkül a foglalkoztatottság és a munkahelyteremtés. Egyre nagyobb az igény a szakképzett munkaerőre, s a letelepedő, beszállító cégek megjelenése, az Audi-gyár terjeszkedése, valamint az ipari park bővülése következtében fokozatosan térnek vissza a tartós álláskeresők is az elsődleges munkaerőpiacra.

Vas megyében is csökkent a munkanélküliek aránya júniusban, az elmúlt év azonos időszakában még a gazdaságilag aktív népesség 8,8 százaléka, míg az idén májusban 7,2 százaléka volt regisztrált álláskereső. A jó idő beálltával egyre több szezonális ágazatban megindult a munka, nőtt a bejelentett állások száma, ami kedvezően befolyásolta az álláskeresők arányát. Vas megyében 1029 új álláshelyet jelentettek be júniusban, ennek több mint fele Szombathely vonzáskörzetét érinti. A hónap végén összesen 2300 üres álláshely volt a megyében, ebből közel 900 a vasi megyeszékhely környékén. Az új bejelentések 64 százaléka segéd- és betanított munkára, 24 százaléka szakmunkára irányult. Az üres álláshelyek 12 százaléka jelent szellemi munkát.

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!

Kapcsolódó írásaink

Kapcsolódó írásaink

Igen, ilyen is létezik: Egy város, ahol mindenki dolgozik

A demokratikus szocializmus „utópiájának” felel meg az a spanyol városka, ahol gyakorlatilag nincs rendőrség, nincs bűnözés és munkanélküliség.

8 dolog, amit akkor tapasztalsz meg, ha egyre többet olvasol

"Az az ember, aki nem olvas könyvet, semmiben sem különbözik attól az embertől, aki nem tud olvasni." ~ Mark Twain ~

Négymilliónál is többen dolgozunk!

Négymillió és tizenegyezer fő volt foglalkoztatott 2013 őszén a statisztikai hivatal adatai szerint.

Világtérkép első bliccre - akár már két vonalból! (képriport)

A szubjektív térképek hőskorszakát éljük és most egy nagyon szerethető műfajra bukkantunk! :)

Az egyik legszebb természeti jelenségünk: szállnak a darvak hazánk felett! (képriport)

Jó lenne, ha minden magyar ember legalább egyszer tanúja lehetne ennek a világraszóló látványosságnak, amiért nem kell a Föld valamely távoli szegletébe utaznunk!


NAPI BOLDOGSÁG