Növekszik a bizalom a Budapesti Békéltető Testület iránt

Növekszik a fogyasztói bizalom a Budapesti Békéltető Testület (BBT) iránt, amit jelez, hogy az idén augusztus 15-éig 28 százalékkal több, 1.920 ügy érkezett az alternatív fogyasztóvédelmi vitarendezési fórumhoz, és emelkedett a megegyezések aránya is. 

Az ez idő alatt beérkezett ügyek 43 százaléka kereskedelmi, 26 százaléka szolgáltatási, 17 százaléka pénzügyi, biztosítási területen keletkezett vitákra vonatkozott, a további ügyek megoszlottak az építőipari , közüzemi és utazási szolgáltatások között. Az idén augusztus 15-ig lezárt 1.665 ügy 17 százalékát megalapozatlanság miatt fejezték be, 19 százalékánál megszüntették az eljárást, mert az érintettek időközben megegyeztek, a tanácsi eljárás keretében született egyezségek aránya 15 százalék. A testület a lezárt ügyek 27 százalékában ajánlást, 1 százalékában kötelezést fogalmazott meg. Baranovszky György a testület elnöke elmondta, hogy az ajánlások 56 százalékát teljesítik az érintettek, köztük bankok, biztosítók is. Rámutatott arra is, hogy sok a hatásköri probléma, indokoltnak tartanák, ha a társasházak, lakásszövetkezetek is fogyasztónak minősülnének a jövőben, és nem kellene elutasítaniuk ügyüket. Szeretnék elérni azt is, hogy a jövőben kötelező legyen az eljáró tanács meghallgatására eljönniük a cégeknek.

A tapasztalatok alapján tipikus hibák között említette a BBT elnöke, hogy nem készülnek jegyzőkönyvek a minőségi reklamációkról, az utazások során adódó kifogásokról. Meglátásuk szerint időnként a szakvélemények elfogultak, az árubemutatók során pedig gond, hogy a 8 napos elállási határidőre vonatkozó szabály betartását különböző eszközökkel nehezítik a cégek.  Baranovszky György szerint az árubemutatókra vonatkozóan bejelentési kötelezettséget kellene előírni, egyrészt a helyszínre és időpontra, másrészt a tevékenység gyakorlására. A sajtótájékoztatón elhangzott az is, hogy egyre több panasz érkezik a használt autókra, valamint az internetes vásárlásra, a parkolásra. Egyre több fogyasztó kér tanácsot a békéltető testülettől is, ezért állandó ügyfélszolgálatot is működtet a testület . A szeptember elsejétől beérkező ügyek esetében pedig pozitív listát vezet majd a Budapesti Békéltető Testület azokról, akik teljesítik az eljáró tanács ajánlásait és a fogyasztók igényeit.

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!

Kapcsolódó írásaink

Kapcsolódó írásaink

A tudás kincs, de pontosan mennyit ér? Ezek a világ leghíresebb egyetemeinek tandíjai!

"A tudás egy kincs, mely tulajdonosát mindenhova elkíséri." Ehhez hasonló mondásokat mindannyian ismerünk. De vajon mennyit ér számokban kifejezve egy diploma például a világ legismertebb egyetemén a Harvadon?

Piac a fagyasztóból - Szibéria

A szibériai tundra kietlen tájain élők az átutazóknak árult helyi portékákból igyekeznek megélni.

Diákhitel: pénzügyi megoldás rád szabva

Nagyfokú szabadság, önállóság, óriási felelősség: ez mind az egyetemi éveket jelenti, melyek akkor lesznek igazán emlékezetesek, ha tudatosan kezeled idődet és pénzügyeidet...

8 dolog, amit akkor tapasztalsz meg, ha egyre többet olvasol

"Az az ember, aki nem olvas könyvet, semmiben sem különbözik attól az embertől, aki nem tud olvasni." ~ Mark Twain ~

Ma derülnek ki a felvételi ponthatárok!

Várhatóan este 8 órától lesznek elérhetőek a www.felvi.hu-n.


NAPI BOLDOGSÁG