Növekvő utasszám, csökkenő veszteség a MÁV-nál

Majdnem 13 milliárd forinttal kevesebb vesztesége keletkezett a MÁV Zrt.-nek tavaly, és közben a szállított utasok száma nőtt.


Az előzetes adatok alapján a MÁV-csoport 2011-ben terven felüli eredményeket ért el - mondta Szarvas Ferenc, a MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatója csütörtökön sajtótájékoztatón, Budapesten.

A cég 2011-ben az 50 milliárd forint részleges adósságkonszolidáció hatását is figyelembe véve mintegy 14 milliárd forint mérleg szerinti eredményt ért el az előzetes adatok alapján, üzemi eredménye 27,4 milliárd forint veszteség lesz, ami 12,5 milliárd forinttal kedvezőbb a tervezettnél. Szarvas Ferenc hangsúlyozta, hogy a MÁV-Start Zrt. által szállított utasok száma tavaly 10 év óta először emelkedett, 3 százalékkal ,137 millióról 142 millióra nőtt, a fizető utasok száma 5,8 százalékkal bővült 2010-hez képest.

A MÁV-csoport adóssága 270 milliárd forint volt az év végén. Az elnök-vezérigazgató megjegyezte, hogy a tavalyi részleges adósságkonszolidáció révén a kormány csökkentette a vasúttársaság adósságállományát, elsősorban a működési célú hitelek kiváltásával, ennek nyomán növekedett a beruházási hitelek aránya.

Sikeresek voltak a leányvállalatok is


A leányvállalatok eredményeiről szólva Szarvas Ferenc elmondta: a MÁV-Start Zrt. gazdálkodása 2011-ben kiegyensúlyozott képet mutatott, a személyszállító társaság 2011-ben mintegy 4 milliárd forinttal, 68 milliárdról 72,2 milliárd forintra növelte árbevételét. A költséghatékonysági intézkedéseknek köszönhetően a MÁV-Trakció vontatási szolgáltatását 2 milliárd forinttal olcsóbban nyújtotta a MÁV-Start Zrt.-nek, miközben adózás előtti eredménye nem csökkent - mutatott rá Szarvas Ferenc.

Az elnök-vezérigazgató elmondta: a MÁV-Gépészet Zrt. gazdálkodása is a tervhez képest nagyobb 2011-ben, 52 millió forintos eredményt ért el. A MÁV-Gépészet bevételi szerkezete tavaly részben átalakult: a felújítási munkák egy részét 2012-re átütemezték, ennek pénzügyi hatását ellensúlyozta a járműkarbantartásból származó bevételek növekedése. Eredménynek tartja Szarvas Ferenc, hogy sikerült kialakítani azt a kapacitást, amelynek révén a MÁV képes lesz önálló európai uniós projektekben való részvételre.

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!

Kapcsolódó írásaink

Kapcsolódó írásaink

Az özönvíz előtt: DiCaprio új mozija ingyen, magyarul, teljesen legálisan!

A Before the Floodban (azaz magyarul Az özönvíz előtt) című moziban azt kutatja DiCaprio, mit lehet tenni a globális felmelegedés megfékezéséért. Érdemes rászánni az idődet, és itt most meg is nézheted már magyarul is.

A tehetség hihetetlen mértékben tör utat magának az évek során - elképesztő fotók előtte és utána

Hihetetlen, hogy kitartó munkával mekkora fejlődést értek el ezek a rajztehetségek. Van, hogy évtizedek alatt, de akad olyan, akinek egy-két esztendő is elég volt!

Magyar vonat kicsit másképp

Két pályázó, a kilencéves Haidekker Zsófia és a 12 éves Farkas András alkotása nyerte a MÁV Ha nagy leszek, vasutas leszek! című rajzpályázatát

Mivel közlekedsz? Megmondom, ki vagy!

Mindegyik közlekedési eszköznek megvan a saját maga előnye és ugyanúgy a hátránya. Ezért is olyan árulkodó, hogy ki mit választ célja elérése érdekében.

8 dolog, amit akkor tapasztalsz meg, ha egyre többet olvasol

"Az az ember, aki nem olvas könyvet, semmiben sem különbözik attól az embertől, aki nem tud olvasni." ~ Mark Twain ~


NAPI BOLDOGSÁG