Ökoturisztikai látogatóközpontot terveznek Balatonfüredre


A Balaton élővilágát, a balatoni halakat bemutató ökoturisztikai látogatóközpontot tervez a balatonfüredi önkormányzat a Tagore sétányon.

 
A Balaton-parti település hivatalos honlapja szerint a tájba illő, teraszos épületben egyebek mellett több látványos akvárium és foglalkoztató terem várná az érdeklődőket.

A tervek szerint az új turisztikai bemutató és látogatóközpont a sétány északi oldalára épülne, a jelenlegi vizesblokk helyére. Az épület pavilonszerű elemei egy belső udvart ölelnének át. A tornácos épület a Balaton jellegzetes építészetét idézné, különös tekintettel az 50-es évek második felében elterjedt modern, letisztult elemekre. A sétány nyugati részén igényes pihenőpark létesülne.


A tervezett család- és látogatóbarát turisztikai központ komplex környezetismereti bemutatóhely lenne, ahol édesvízi akváriumokban mutatnák be a Balaton élővilágát. Mellette lenne kültéri bemutató medence, valamint előadó-, foglalkoztató- és bemutató terem is - írja a balatonfured.hu.


Balatonfüred testvérvárosának, Abbáziának köszönhetően az Adriai tenger halaiból is kapnának ízelítőt a bemutatótérbe érkezők. A látogatókat egységesen kialakított akváriumok fogadnák valamennyi, a tóban élő hallal, a kisebb akváriumokban pedig kagylókat, ritka rákokat láthatnának az érdeklődők. A tervek szerint ladikot, hálót, lapátokat, régi varsát is kiállítanának.

A látogatóközpontot pályázati forrásból valósítja meg az önkormányzat.


Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!

Kapcsolódó írásaink

Kapcsolódó írásaink

Boldogságot teremtő videósorozatot: íme 50 óra a természet hangjaival és lenyűgöző szépségével

Miután kutatások is alátámasztják, hogy a természetfotók látványa növeli a boldogságszintet, így a BBC Earth elkészített egy videósorozatot, ami ötször 10 órában kalauzol el a természet legszebb helyeire.

Tüneményes képekkel ünnepeljük, hogy a hópárduc nem veszélyeztetett faj többé

A gyönyörű és egzotikus hópárducot 1972 óra veszélyeztetett fajként tartották számon, de a múlt héten jó hír érkezett a macskák felől. Az elmúlt három év adatait elemezve a Természetvédelmi Világszövetség (IUCN) a sebezhető kategóriába sorolta vissza őket.

Ilyen volt régen a Balatonnál kempingezni (időutazás anyáink, apáink ifjúságába)

Hol van az a nyár, hol a régi szerelem? Nos, a Balaton parton reméljük még most is burjánzik. Mi most azonban abból a korból merítettünk a képkockákkal, amikor még nem a Soundra döngetett le az ifjúság a magyar tenger partjához. Kicsit retro, kicsit oldschool, de nagyon meghitt, egy olyan korból, ahol az ebédnél a család még nem az okostelefont nyomkodta...

Illatozik a tavasz, virágba borultak a mandulafák Tihanyban

A Balaton gyöngyszeme egyébként is szívünk csücske. Most azonban a tavasz hangulata a legfontosabb...

Így néz ki egy hatalmas szarvascsapat a Balatonnál

Alighanem ez az idei tél leglátványosabb szarvasvonulásos videója... Szinte a mindennapi közlekedés részeivé váltak ezen a télen a vonuló szarvasok.


NAPI BOLDOGSÁG