Segítség a bajba jutott Malév utasoknak

A mai napon reggel 6-kor leállt a Malév működése. Igyekeztünk összeszedni az igénybe vehető segítségeket a bajba jutott utasok számára, hogy valami előremutató is történjék ebben a helyzetben!


A Wizz Air a mai napon bejelentette, hogy speciális, csökkentett árú jegyeket ajánl fel 14 járatára, azoknak az utasoknak, akik a Malév működésének felfüggesztése miatt nem tudnak Budapestről, illetve Budapestre utazni.


Ma reggel 6-kor leállt a Malév


Pénteken reggel hat órakor 66 évnyi folyamatos működés után leállt a Malév - jelentette be a társaság. A Malév szerint az utóbbi napokig még volt remény az üzemeltetés folytatására, de a szolgáltató partnerek egyik napról a másikra elkezdték előre kérni az általuk nyújtott szolgáltatások kifizetését. Az utasok esetleges kártalanítását a kedden kiadott kormányrendelet alapján lehet majd megkezdeni.


Gyors segítség az utasoknak


Azok az utasok, akik a 2012. február 3. és március 24. közötti időszakra érvényes Malév jeggyel rendelkeznek, mindössze 9900 Ft-os egységáron vásárolhatnak repülőjegyet (egy útra, foglalási díjjal és adókkal) a Wizz Air ügyfélszolgálatán, a +36 1 358 6565-ös telefonszámon. Jegyeket a rendelkezésre álló helyek függvényében tud biztosítani a légitársaság azoknak az utasoknak, akik 2012. február 13-án 24:00 óráig foglalják át jegyüket.

Közép-Kelet Európa legnagyobb diszkont légitársaságaként fontosnak tartjuk, hogy segítsünk azoknak az utasoknak, akik a Malév működésének felfüggesztése miatt kényszerülnek útjukat módosítani. Az elmúlt években többször is kisegítettük a más légitársaságok által hasonló helyzetben hagyott utasokat, és a jövőben is minden segítséget megadunk hasonló helyzetekben.” – mondta Abrán György, a Wizz Air kereskedelmi igazgatója.

Az átfoglalás feltételei:

A telefonközpontot hívó utasnak rendelkeznie kell a már megvásárolt, Malév elektronikus jegy számával ahhoz, hogy átfoglalhassa a jegyét. A repülés napján, az utasfelvételnél pedig be kell mutatnia a kinyomtatott elektronikus Malév jegyet és a Wizz Air kinyomtatott visszaigazolását. 

Átfoglalható járatok: 



Az utolsó csepp az EU-döntés volt


A Malév számára nyújtott "összeegyeztethetetlen" állami támogatás visszafizettetésére szólította fel Magyarországot január 9-én az Európai Bizottság, amely szerint a kormánynak négy hónapja van a pénz összeszedésére. Az Európai Unió brüsszeli végrehajtó testülete - közleménye szerint - "megállapította, hogy a magyar nemzeti légitársaság, a Malév számára 2007 és 2010 között a privatizációval és a visszaállamosítással összefüggésben nyújtott finanszírozás jogellenes állami támogatásnak minősül, mivel a Malév nem volt képes ilyen finanszírozáshoz jutni a piacról a magyar hatóságok által nyújtott feltételek mellett".

A kormányfő a Malév-leállással kapcsolatban ma reggel a Kossuth Rádiónak azt nyilatkozta, hogy a "ménkű" akkor csapott be, amikor az EU úgy döntött, hogy a magyar kormány nem adhat további pénzügyi juttatást a Malévnak, de nem lehetetlen a légitársaság újraindulása.

Kik kaphatnak állami kártalanítást?


Állami kártalanítást és segítségnyújtást azok az utasok kaphatnak, akik érvényes menetjegyüket a Malév menetrend szerinti járatainak leállását megelőzően vásárolták meg, valamint, akiknek érvényes Malév-jegyük van a légitársaság üzemelése beszüntetésének napján, valamint azt követően három naptári napra.

Azok is számíthatnak kártalanításra, akik a Malév menetrend szerinti járatának leállása napján vagy azt megelőzően a célállomásra már elutaztak, és a visszafelé útra 2012. február 29-ig érvényes, Malév-járatra szóló menetjeggyel rendelkeznek. A kártalanítási igényeket március 31-ig lehet benyújtani.  A Magyar Közlönyben megjelent rendelet szerint a kártalanításra 2 milliárd forintot különít el a rendkívüli intézkedésekre fenntartott kormányzati keretből.

KÖFE: a jegyár mindenkinek visszajárna


Az uniós rendelet és a hazai szabályozás értelmében is kötelezően jár a kártalanítás az érvényes jeggyel rendelkezőknek, akár a negyedik napra, akár négy hónappal későbbre szól a jegy, hiszen a kifizetés már megtörtént, ellenszolgáltatás azonban nincs és nem is lesz.

A KÖFE (Közép-Magyarországi Fogyasztóvédelmi Egyesület) szerint egyértelműen visszajár minden utasnak a jegy ára attól függetlenül, hogy milyen időpontra vásárolta azt, és az EU-rendeletben meghatározottak szerinti jogok is megilletik őket az abban foglalt feltételek fennállása esetén. A kártalanítás és segítségnyújtás szabályait az uniós rendelet részletesen szabályozza, de minden olyan utas vonatkozásában, akinek járatát törölték, nemcsak a fent említett három napos határidőn belül utazni szándékozókét.

Itt kérhet segítséget!


A Közép-Magyarországi Fogyasztóvédelmi Egyesület vállalja, hogy a hozzá forduló fogyasztók jogainak érvényesítése érdekében fellép. Így a KÖFE először is írásban felhívja a MALÉV figyelmét a vonatkozó kötelezettségei teljesítésére, illetve várja e-mailcímére – kofe@fogyvedok.hu – a fogyasztók bejelentését és igényét a jegyár visszatérítése és a kártalanítás ügyében. 

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!

Kapcsolódó írásaink

Kapcsolódó írásaink

Amikor leállt a Facebook...

21:04. Öt perce vagyok Facebook nélkül. Iszonyat idegesítő, hogy ezt nem tudom kiírni a Facebookra. 21:59 Apokalipszis. Egy órája nincs FB.

8 dolog, amit akkor tapasztalsz meg, ha egyre többet olvasol

"Az az ember, aki nem olvas könyvet, semmiben sem különbözik attól az embertől, aki nem tud olvasni." ~ Mark Twain ~

Világtérkép első bliccre - akár már két vonalból! (képriport)

A szubjektív térképek hőskorszakát éljük és most egy nagyon szerethető műfajra bukkantunk! :)

Az egyik legszebb természeti jelenségünk: szállnak a darvak hazánk felett! (képriport)

Jó lenne, ha minden magyar ember legalább egyszer tanúja lehetne ennek a világraszóló látványosságnak, amiért nem kell a Föld valamely távoli szegletébe utaznunk!

Íme a tó, ami minden évben eltűnik, majd újraszületik!

Festői látványt nyújt az évente eltűnő, majd felbukkanó tó Ausztriában.


NAPI BOLDOGSÁG