Támogatásra pályázhatnak az art mozik


Október 1-jéig pályázhatnak az art mozik a digitális fejlesztésre szánt költségvetési támogatásra, ami nem lehet több 12,5 millió forintnál, és a beruházás értékének 25 százalékát az igénylőnek kell biztosítania.


A nem visszatérítendő költségvetési támogatást utólagos elszámolás melletti előfinanszírozás formájában, egy összegű támogatásként igényelhetik az üzemeltetők. A pályázatokat október elsejéig postai úton lehet benyújtani a kincstárnak a pályázó székhelye szerint területileg illetékes szervezetéhez.

A rendelet szerint a támogatás összege nem haladhatja meg pályázónként a 12,5 millió forintot, valamint a fejlesztés bekerülési összegének legalább 25 százalékát az igénylőnek kell biztosítania. Támogatás nem nyújtható a mozi terem 3D vetítő berendezéssel való felszerelésére, de nem kizáró ok, ha a beszerelendő berendezés 3D vetítésre is alkalmas, vagy arra alkalmassá tehető. Kikötés, hogy a fejleszteni kívánt mozitermet a fejlesztés igazolt befejezésétől számított két éven keresztül art moziteremként kell működtetni.


Az igazgatóság a formailag megfelelő pályázatok eredeti példányát legkésőbb október 24-ig továbbítja a kultúráért felelős miniszternek. A tárcavezető előnyben részesíti azt a mozit, amely már rendelkezik a berendezés megfelelő működtetéséhez szükséges egyéb feltételekkel, így megfelelő hangrendszerrel, továbbá azt a mozi üzemeltetőt, aki rendelkezik több éves art mozi, vagy e-cinema üzemeltetési gyakorlattal, illetve azt a pályázót, aki az általa igényelt támogatás 25 százalékánál nagyobb önrész biztosítását vállalja.

A támogatásról a miniszter november 5-ig hoz döntést és legkésőbb november 10-ig közzéteszi az Emmi honlapján. A támogatási szerződést a miniszter és a kedvezményezett legkésőbb december 5-ig kötik meg, és a kincstár legkésőbb december 13-ig egy összegben folyósítja a támogatás összegét a nyertes pályázónak. A pályázat formai részleteiről és kritériumairól a Közlöny szerdai száma ad bővebb felvilágosítást.


Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!

Kapcsolódó írásaink

Kapcsolódó írásaink

Csak ámulunk: szenzációsak az év panorámafotói

Nem győzünk álmélkodni az év panorámafotóin! Idén nyolcadik alkalommal hirdették meg az EPSON nemzetközi panorámafotós pályázatát, a győzteseket pedig szerdán ki is hirdették.

Egy vacsi a tengerszirti barlangba épített olasz étteremben?! Lélgzetelállító...

Polignano a Mare kisvárosában található az adriai tenger fölé nyúló Grotta Palazzese hotel étterme, aminek szépségét még mindig nehezen tudjuk ép ésszel felfogni. De jó lenne ma itt vacsorázni...!

Betiltották a mobilozást egy francia étteremben, hogy beszélgessenek egymással a vendégek

Hean-Noël Fluery a vidámság és a szórakozás nevében betiltotta a mobiltelefonok használatát az asztaloknál.

Hóbagoly szállította az aranyat a magyar természetfotósnak

Aranyérmet nyert Kércz Tibor fotográfus a 2017-es francia PX3, Prix de la Photographie Paris nemzetközi fotópályázaton - írja a National Geographic.

3 millió forintból egyetlen nap alatt megépült a jövő lakóháza

Oroszországban házat "nyomtattak". Avagy: már nyomtatják a jövő házait! 38 négyzetméter pedig tényleg ennyibe kerül...


NAPI BOLDOGSÁG