Több lesz a termelői élelmiszer

A kereskedőláncok legnagyobb konkurense mindig a helyi gazdapiac - mondta a szakminiszter a Duna-Tisza közi Agrárexpo megnyitóján. 2020-ig 20 százalékra akarják növelni a termelők által közvetlenül értékesített élelmiszerek arányát.


A kormány az elfogadott Nemzeti vidékstratégiában megfogalmazta, hogy 2020-ig 7 százalékról 20 százalékra akarja növelni a termelők által közvetlenül értékesített élelmiszerek arányát - mondta Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter szombaton Kiskőrösön.

El fogják érni, hogy amit helyben termeltek, azt helyben is értékesítsék, és ebben az esetben a jövedelem nem áramlik ki az adott településről, így a megélhetés is biztosítva lesz - jelentette ki Fazekas Sándor a harmadszor megrendezett Duna-Tisza közi Agrárexpo megnyitóján.

A miniszter hangsúlyozta: a kereskedőláncok legnagyobb konkurense mindig a helyi gazdapiac. Adatai szerint Európa nyugati felén a helyi termelő gazdák egy-egy ország élelmiszerpiacának 15-20 százalékát is kézben tudják tartani a közvetlen értékesítésen keresztül, ez akkora arány, mint egy nagy kereskedőlánc részesedése.

Helyi értékesítést a gazdáknak!


Fazekas Sándor emlékeztetett rá, hogy 2010 előtt a magyar termelők elől el volt zárva a hazai piac, mert húst például csak azt tudott értékesíteni, aki komplett húsüzemet épített. A helyi termelés, a helyi értékesítés, feldolgozás szabályainak egyszerűsítése azt teszi lehetővé, hogy a gazdák közvetlenül feldolgozhassák azt, amit megtermelnek - fogalmazott.

Hosszú folyamatnak ítélte azt, hogy minden faluban legyen két-három helyi gazda, aki a települést ellátja kész élelmiszerekkel, de a munkát elkezdték. A vidékfejlesztési miniszter kimagaslónak nevezte, hogy 2011-ben a mezőgazdaság 2100 milliárd forintot termelt meg, ez hosszú évek óta a legjobb teljesítmény.

Fazekas Sándor kiemelte: az agrárexport 2011-ben 17 százalékkal nőtt az előző évhez képest, értéke elérte a 6,9 milliárd eurót. A termékek kétharmadát az EU tagállamaiba viszik, a legnagyobb partnerek Németország és Románia. Hozzátette: sikerült a keleti piacok irányába is nyitni, 20 százalékkal emelkedett az oroszországi kivitel, ismét elindultak az almaszállítmányok.

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!

Kapcsolódó írásaink

Kapcsolódó írásaink

8 dolog, amit akkor tapasztalsz meg, ha egyre többet olvasol

"Az az ember, aki nem olvas könyvet, semmiben sem különbözik attól az embertől, aki nem tud olvasni." ~ Mark Twain ~

Minden nap egy alma, az orvost távol tartja: rekordmennyiségű alma lesz idén!

Elengedhetetlen az egészségünk szempontjából, hogy az őszi-téli időszak egyik legfontosabb egészségvédő gyümölcséből sokat fogyasszunk.

Juhászképzés indul a magyar egyetemeken

Jávor András, a Debreceni Egyetem (DE) rektorhelyettese szerint az agrárágazatban jelenleg nagy tudáshiány van, ez különösen igaz a juhtenyésztésre.

Vidéki programok a fővárosban: adventi családi napok a Magyar Mezőgazdasági Múzeumban

Élvezetes felfedezőtúra, kvízjáték, kézműves foglalkozások és közös ünnepi készülődés vár kicsiket és nagyokat a Vajdahunyadvárban.

Világtérkép első bliccre - akár már két vonalból! (képriport)

A szubjektív térképek hőskorszakát éljük és most egy nagyon szerethető műfajra bukkantunk! :)


NAPI BOLDOGSÁG