Újraindul a panelprogram

Újraindul a 2009-ben meghirdetett, de az előző kormány által forráshiány miatt leállított panelprogram – jelentette be a nemzeti fejlesztési miniszter Győrben. Németh Lászlóné elmondta: országosan 8 ezer panellakás korszerűsítése kezdődik meg, amely csaknem 9 milliárd forintos megbízást jelent az építőiparban és a felújításban résztvevők számára. A lakók költségei jelentősen csökkenhetnek.


Ismét elkezdik felújítani a panelházakat
2001-től indult el a felújítási program, amely sikeres volt. 2008-ig újabbat a kormányok nem indítottak el, 2008-ban meghirdették a Panel I. programot, majd 2009-ben a Panel II-t. Az elsőben résztvevők szerencsések voltak, mert a programot végig lehetett vinni. Mikor 2010-ben átvette a kormány a Panel II-es programot, azt látták, lényegesen több a már akkor befogadott pályázat, mint amire a következő időszakban fedezet lehet, vagy amire fedezetet találtak a szocialistáktól átvett kasszában - fogalmazott a miniszter hozzátéve: ez a fedezet 14 milliárd forint volt, innentől kezdve próbálták megteremteni a forrást.
 
Az említett 8 ezer lakás az az utolsó tartaléklistán lévő lakás, akik régóta várnak a felújításra. A pályázók maguk állíthatták össze, hogy milyen épületenergetikai megtakarítási lépéseket kívánnak tenni.

2010 és 2012 között 5,1 milliárd forintot tudott a kormány erre a célra biztosítani. 2012 végén történt egy sikeres kvótaértékesítés, ekkor 4,5 milliárd forintot tudtak biztosítani, most pedig van egy 4,2-4,3 milliárd forintos nagyságrend, amelyből a programot be tudják fejezni. A tervek szerint európai uniós forrásokat is bekapcsolnak a programba. A kvótaértékesítés mellett folyamatos monitoring tevékenység is zajlott, ami azt jelenti, hogy visszalépő pályázók pénzét azonnal újrafelhasználják.

Németh Lászlóné azt mondta: átlagosan 15-20 százalék körüli megtakarítást is hozhat egy ilyen energetikai felújítás.
 

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!

Kapcsolódó írásaink

Kapcsolódó írásaink

Magyar gimnazista lány áll a világ egyik legnagyobb innovációs versenyének élén!

Minden évben megrendezik a világ legnagyobb innovációs versenyét, ahol idén két magyar diáklány is brillírozott!

Lélekkozmetika: a belső, külső szépségért

Képzelj el egy olyan kozmetikát, ahol nem csak a bőröd, hanem a lelked is megváltozik. A testi-lelki-szellemi harmónia eléréséhez egy különleges módszert ismerhetsz meg, az Animi Lélekkozmetikát.

Szürke üzletrolók helyett, valami egészen kreatív színesíti az utcákat! (+képek)

A világ legnagyobb nyilvános szabadtéri galériáját akarják létrehozni.

Csodájára járnak: világít az egri bringaút!

Egy egyedülálló eljárásnak köszönhetően világít az egri kerékpárút egy szakasza. A megoldást egy egri vállalkozó fejlesztette ki, és itt alkalmazta először.

Magyar sikersztori - így építsd meg a világ legnagyobb kaszinóját!

Tizennyolc nemzetközi díjat zsebelt már be a magyar POSSIBLE Games a gyermekeknek kifejlesztett mobiljátékukkal...


NAPI BOLDOGSÁG