Vesztőn így lesz luxuscikk a csalánból

Csalántermesztésbe kezdtek a Békés megyei Vésztőn. A növény rostanyagából finom szövetet készítenek, amit luxusautók kárpitjához lehet felhasználni.


A csalánnal a gyapotot szeretnék kiváltani. Akár gyógytea, krém, kozmetikum is készíthető a csalánból, Vésztőn azonban új útra léptek. A Békés megyei településen luxusautók belső kárpithuzatjának termelik a növényt, a csalán rostját feldolgozva ugyanis finom, természetes anyagú szövetet lehet készíteni.


Vésztő határában öt hektáron száztíz csalánpalántát ültettek ki a napokban, amelyeket tövenként locsolnak. Csicsó László, a csalánprojekt vezetője a Hajnal-táj műsorában elmondta, az országban ez az első ilyen vállalkozás. Egy Vésztőről elszármazott személy közreműködésével kerültek kapcsolatba egy német céggel, amelyik rostcsalán termesztésével, illetve termesztetésével foglalkozik. A magyar szakember hozzátette, tervük az, hogy a jövőben a durvább rostkender helyett a finomabb szálú csalánnal lehessen kiváltani a gyapotot.

Vésztő polgármestere, Molnár Sándor elmondta, a német kormány egy közhasznú szervezeten keresztül segíti a megújuló anyagok használatát az autóiparban. Az önkormányzat a közelmúltban tárgyalt a társasággal, és így adódott a lehetőség, hogy Mercedes és Audi modellek belsőkárpit-merevítő és hangcsillapító elemeihez felhasználhatnák a Vésztőn termelt csalánt. Molnár Sándor hozzátette, egyelőre kísérleti programról van szó. A csalántermesztés beindítása lehetővé teheti, hogy a kárpithuzatok alapanyagát Európában termesztett növényből állítsák elő, kiváltva az importból származó gyapotot.


A polgármester azt is elmondta még, Vésztőn, illetve Németországon kívül csak Franciaországban van hasonló ültetvény. A középkorban már termelt rostcsalán ismételt felfedezése világszerte új fejleménynek számít, két-három éve kezdődött el a mai időknek megfelelő feldolgozási technikák kifejlesztése.

Molnár Sándor hangsúlyozta, Vésztőnek sem elsősorban a termesztés tud hasznot hozni, hanem majd a feldolgozás, hiszen akkor több új munkahelyet tudnak létesíteni.  Ha a településen kiépülne a megfelelő feldolgozó kapacitás, akkor a környéken három-négyezer hektárra bővülhetne a termesztésbe vont terület nagysága.

Forrás: mindenamifehervar.hu / sokszinuvidek.hu

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!

Kapcsolódó írásaink

Kapcsolódó írásaink

2014 legjobb magyar sajtófotói

A versenyre 243 fotográfus 2738 pályázattal, összesen 7164 képpel pályázott.

Fellendülőben a városi kertészet

Már tucatnyi helyen alakultak közösségek, hogy a lakótelepi házak közt húzódó szabad területeken az önkormányzatok támogatásával ültetvényeket alakítsanak ki.

Ilyenek az igazán jó testvérek (képriport)

Testvérek. Micsoda isteni adomány. Ezt sose vegyétek magától értetődőnek. Adjatok hálát érte mindennap! Vigyázzatok egymásra! Egy rendhagyó képriporttal segítünk most ebben.

Szinte mindenre jó: a csodatévő csalán

Úton-útfélen belebotolhatunk a csalánba, ami egyáltalán nem baj, hiszen rengeteg pozitív hatása van a növénynek.

Ha egy üzlet beindul! - megnyitott a Desszert.

A Leves. és a Pasta. után itt a harmadik pont: megnyitott a Desszert.


NAPI BOLDOGSÁG