Földünk gyöngyszemei (képriport)

Az első nemzeti parkokat az Amerikai Egyesült Államokban hozták létre. 1864-ben helyezték állami védelem a ma is ismert Yosemite Nemzeti Parkot, bár akkor még nem nemzeti park néven. Az első valódi park, mely létrehozásától, 1872-től a "nemzeti park" titulust" viselte a világszerte híres Yellowstone Nemzeti Park.

Az első európai nemzeti parkokra egészen a 20. század elejéig várni kellett. 1909. május 24-én hozták létre az első ilyen védett helyeket Svédországban. Ezek az Abisko és az Ängsö Nemzeti Parkok voltak.

Abisko Nemzeti Park, Svédország
wikipedia.org
Ängsö Nemzeti Park, Svédország
svergie.cz

Mára a világ számtalan pontján létesítettek különböző nemzeti parkokat, melyeknek célja az adott tájegységre jellemző növény és állatvilág, valamint földrajzi különlegességek megőrzése az utókor számára.


Mindegyik nemzeti park más és más okból különleges, hiszen a Földünkből az arra a tájra jellemző környezetet próbálják megóvni. Objektíven megítélni ezen vidékek szépségét lehetetlen, így következzen most egy szubjektív válogatás a világ legszebb nemzeti parkjairól.


1. Banff Nemzeti Park, Kanada

Kanada első nemzeti parkját 1885-ben alapították, Alberta tartományban. A táj igazán vad errefelé: hegyekkel tarkított, melyeket gyorsfolyású folyású folyók szabdalnak szét. Gleccserek vájnak maguknak utat, s hozták létre a türkiz színében pompázó hegyi tavakat, melyek földöntúlinak hatnak a kék hihetetlen árnyalataitól.


2. Fjordland Nemzeti Park, Új-Zéland

Új-Zéland egy igazi paradicsom. Tájai, állatvilága hihetetlenül változatos, különleges, éppen ezért megőrzendő. Az ország legszebb nemzeti parkja a Fjordland, mely hatalmas hegyvonulatokat, számtalan fjordot és vízesést foglal magába.


3. Fuji-Hakone-Izu Nemzeti Park, Japán

Japán legnépszerűbb nemzeti parkja, területén található a méltán híres Fuji tűzhányó is. Természetes hőforrások, tengerpart, hegyvidéki területek, tavak és több, mint 1000 apró vulkanikus sziget tartozik a park területéhez.


4. Grand Canyon Nemzeti Park, Egyesült Amerikai Államok

Talán a világ leghíresebb nemzeti parkja, s bizton állítható, hogy a leginkább fényképezett. Az Arizona államban elterülő kanyon és vidéke 1919-ben kapta meg a nemzeti park címet. A majd két kilométer mély kanyont a Colorado folyó kitartó munkája marta a sziklába, létrehozva a ma ismert Grand Canyont, melynek átlagos szélessége 14 kilométer!
 

5. Guilin és Lijiang folyó Nemzeti Park, Kína

Délkelet-Kínában található ez a hihetetlen mészkőképződményeiről híres nemzeti park.
Kúpokat, hengereket, dombokat formál itt a táj, melyek olyan beszélő neveket kaptak a történelem során, mint Sárkány Fej és Öt Ujj. Megszámlálhatatlanul sok írót és költőt ihletett meg ez a vidék, mely legkönnyebben a folyók mentét követve járható be.


6. Tóvidék Nemzeti Park, Anglia

Anglia hihetetlenül bájos és megkapó tája a Tóvidék Nemzeti Park, melyet 1951-ben alapítottak meg. A park kiváló lehetőségeket nyújt túrázóknak, hegymászóknak, biciklistáknak egyaránt, sőt a vízisportok szerelmesei megtalálják itt a fogukra valót: szörfözés, kajakozás, horgászat, hogy csak egy párat említsünk. A vidék a sportolókon kívül a híres angol írók, festők körében is népszerű volt, megihlette többek között William Turnert, William Wordsworth-t és Beatrix Pottert is.

7. Serengeti Nemzeti Park, Tanzánia

Afrika talán legismertebb nemzeti parka a Serengeti, mely a világörökség részét képezi. Legismertebb látványossága az állatok éves vándorlása, mely itt nyomon követhető: Thomson gazellák, gnúk és zebrák százezreit figyelheti meg a jókor érkező. Természetesen Afrika leghíresebb állatait is meg lehet itt figyelni: oroszlánt, elefántot, zsiráfot, kafferbivalyt is láthatunk.


8. Svájci Nemzeti Park

1914-ben hozták létre Svájc egyetlen nemzeti parkját, mely az Alpok vonulataiban az első volt. Jellegzetessége az alpesi táj és növényvilág, mint például a különböző gyopárfélék. Az Alpokban előforduló zerge és mormota is megtalálható itt. A park a csodás természeti értékek mellett a hegymászók paradicsoma is, 80 kilométeres kiépített mászó útvonallal rendelkezik.


9. Manuel Antonio Nemzeti Park, Costa Rica

A park elképesztően változatos tájakkal rendelkezik, melyek impozánsak és lenyűgözőek. Területén fehér, homokos tengerpartok, buja és zöld trópusi erdők, magas hegyek találhatók.
A szárazföldi és vízi fajok változatosak és különlegesek, sőt gyönyörű korallzátonyok is tartoznak a nemzeti parkhoz, melyet 1972-ben alapítottak.


10. Yosemite Nemzeti Park, Egyesült Amerikai Államok

A kaliforniai Yosemite területének védetté nyilvánítása 1864-ben az első lépés volt a nemzeti parkok létrehozásában. Ekkor még nem nemzeti park volt, ezt a titulust csak 1890-ben kapta meg. Leghíresebb látványosságai a Yosemite-vízesés és az El Capitan, mely egy 1095 méter magas, szinte tökéletesen függőleges gránitszikla.

11. Torres del Paine Nemzeti Park, Chile

A dél-amerikai kontinens "csúcsán", Patagónián található a nemzeti park, mely sokak szerint a kontinens leglátványosabbja.  Smaragzöld erdők, ragyogó gleccserek, kék tavak és mindenhol döbbenetes és gyönyörű látvány, ez a Torres del Paine, melyet 1959-ben alapítottak.


12. Iguazú Nemzeti Park, Argentína és Iguaçu Nemzeti Park, Brazília
Az Iguazú folyó két partján elhelyezkedő nemzeti parkok a folyón lévő Iguazú-vízesés után kapták nevüket. Argentínában 1934-ben hozták létre a nemzeti parkot, míg Brazíliában 1939-ben. A folyó mindkét oldalának flórája és faunája különleges, máshol nem fellelhető fajok találhatók meg itt. Mindkét helyszín része a Világörökségnek.


Ma már közel 7000 nemzeti park létezik a világon a Természetvédelmi Világszövetség nyilvántartása szerint. A szépség, melyet ezek a nemzeti parkok nyújtanak számunkra nem minden. Több nemzeti park fontos részét képezi a Világörökségnek, céljuk a környezet megóvása a jövő számára. A hatalmas vízesések, folyók, hegyek védelme a fejlődéstől, az állat és növényvilág őrzése, hogy a kihalás ne fenyegesse őket. Ezek a tájak épp ezért fontos részét képezik örökségünknek, s közben hihetetlen látványt és élményeket is nyújtanak.

Azonban van egy hely a Földön, mely túlmegy ezen a látványon, s nemzeti parkjaival egy másik világba kalauzol el minket. Ez a hely Ausztrália, melynek tájai titokzatos szépséggel várnak minket.


Kakadu Nemzeti Park



Uluru-Kata Tjuta Nemzeti Park


Gariwerd Nemzeti Park


Flinder's Ranges Nemzeti Park


Purnululu Nemzeti Park



Te hova utaznál el szívesen?


Pozitív Nap - Gerecs Zsófia

Forrás: mashable.com / forbes.com / wikipedia.org


Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!

Kapcsolódó írásaink

Kapcsolódó írásaink

Ingyen szállhatunk meg olasz vendégházakban - egy feltétellel

La Settimana del Baratto. Magyarul Barter Hét. Így nevezik azt a kezdeményezést, amelynek köszönhetően több ezer olasz vendégszállóban ingyen pihenhetünk meg, ha készek vagyunk érte megdolgozni. A szó legszorosabb értelmében - írja a Condé Nast Traveler.

Feladta mindenét, hogy cicájával körbeutazza Ausztráliát

A kaland főhőse Willow, a macska volt...

Tüneményes képekkel ünnepeljük, hogy a hópárduc nem veszélyeztetett faj többé

A gyönyörű és egzotikus hópárducot 1972 óra veszélyeztetett fajként tartották számon, de a múlt héten jó hír érkezett a macskák felől. Az elmúlt három év adatait elemezve a Természetvédelmi Világszövetség (IUCN) a sebezhető kategóriába sorolta vissza őket.

Lenyűgöző fotókon mutatja meg magát a Hortobágy

A Hortobágy hazánk első nemzeti parkja, hungarikum és a Világörökség része is.

Több ezernyi lótusz nyílt ki egy thaiföldi nemzeti parkban tíz év szünet után

A színpompás növény a szárazság és a környezetszennyezés miatt az elmúlt években teljesen eltűnt a park tavaiból tavaiból. De 2017-ben csodával határos módon újra nyílni kezdtek. Fantasztikus felvételek következnek!


NAPI BOLDOGSÁG