"A hajléktalan emberek nem társadalmilag alkalmatlan személyek, csupán olyan emberek, akiknek nincsen otthonuk." (Sheila McKechnie)
Számtalan koldussal találkozunk nap mint nap, és bizony nem egyszer megfordul a fejünkben, hogy vajon tényleg rászorul-e az illető. Percekig elgondolkodunk, hogy adjunk pénzt vagy ne a kéregető embernek, és van, amikor mélyen a zsebünkbe nyúlunk egy kis apróért. Máskor pedig csak elsétálunk a kéregető mellett.
Vajon mi alapján ítéljük meg, hogy kinek lehet szüksége a segítségre?
Az alábbi felmérés annak bemutatására készült, hogy megmutassa mennyire vagyunk előítéletekkel teli. Egy austini filmes, Joseph Costello, hajléktalan barátja segítségével készítette a videót. Sandy a való életben is hajléktalan. A kísérlet során egyszer öltönyös úriemberként, máskor pedig koldusnak öltözve kéreget.
Láthatjuk, hogy mennyire különböző reakciókkal találkozik. Amikor hajléktalan szerepében van, szinte senki sem akar neki segíteni.
Csupán egyetlen ember, aki maga is hajléktalan, ad neki egy kis aprót.
A titok kulcsa talán ott kezdődik, hogy kivel tudunk azonosulni. Ha látunk egy jól öltözött embert, aki valamit kér, könnyen a helyébe képzeljük magunkat, hogy mi lenne, ha nekünk is 20 forint hiányozna a buszjegyhez. Egyből felszínre kerül az empátia, és szinte gondolkodás élkül adunk, segítünk.
Egy hajléktalan esetében ez már nem így van. Nem képzeljük a helyükbe magunkat, mert hála Istennek sokan nem is tudjuk, hogy milyen lehet ez a világ. Ez azonban egy olyan oldalunkat hozza ki, amely már egyáltalán nem szerencsés, hiszen elfordulunk azoktól, akik a segítségünket kérik.
De kik vagyunk mi ahhoz, hogy megítéljük: ki, mit érdemel? Ha minket is megítélnének, vajon mit érdemelnénk?
Forrás: twice.hu