Szép volt lányok: szenzációs játékkal vertük a norvégokat!

Forrás: MTI


Németh András szövetségi kapitány csapata a félidőben négy góllal (15-11) vezetett, a folytatásban pedig megtartotta előnyét. A magyar válogatott kapusa, Kiss Éva remek teljesítményt nyújtott.

A magyarok az Eb-k történetében nyolc vereség után most először tudták legyőzni a norvégokat, és tétmérkőzésen kilenc év, hat összecsapás nyeretlensége szakadt meg ellenük. 
Ezzel a sikerrel teljesítette a célkitűzést Németh András együttese, hiszen ahogy korábban már írtuk, a lányok mindenképpen szerettek volna bekerülni a legjobb hatba. 

Németh András az EB előtt még így nyilatkozott: "A kézilabdában az Európa-bajnokság a legkomolyabb világverseny, szinte mindenki képes lehet a nyolc közé jutni, és nyolcan pályáznak a dobogóra, de az aranyesélyesek száma is öt-hat. "A csapat tisztában van a feladatával, és bízom benne, hogy képes lesz az eltervezetteket végrehajtani."

Gratulálunk a csapatnak, szenzációs teljesítmény!


MTI

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!

Kapcsolódó írásaink

Kapcsolódó írásaink

Sikerfilmek törölt jelenetei, amelyek úgy átírnák a sztorit, hogy rájuk sem ismernél

Az egyikben csak egy mondatot változtattak meg, a másiknak a végét írták át, a harmadikból perceket vágtak ki. A lényeg, hogy a végeredmény mindegyik esetben más lett, mint amit eredetileg terveztek.

Íme, az ország hét csodája!

Gyakran esünk abba a hibába, hogy a természetet azonosítjuk egy szép idős fával, egy kellemes vizű tóval, egy aranyos állattal, a hétvégi kirándulással vagy horgászattal. Mindez valóban fontos, és a rekreációs értéket nem szabad lebecsülni, de amikor természetről beszélünk, ennél sokkal többről van szó.

Ez biztosan le fog nyűgözni: holnap kerül a mozikba az eddigi legszebb film Gemencről

Nem szabad kihagyni, kicsiket és nagyokat egyaránt le fog nyűgözni! :)

A csoda előtted hever! Dunakanyar, ahogyan még nem láttad

Ilyen lélegzetelállítóan szép fotót a Dunakanyarról még nem láttunk. Tényleg nem!

6 csodálatos ok, hogy minden reggel 6 órakor kelj ki az ágyadból!

A sikeres emberek már korán reggel talpon vannak, és frissen vetik bele magukat az aznap rájuk váró feladatokba. Eghosa Aihie blogger két éven keresztül, minden reggel 6 órakor kelt fel, azóta élete teljesen megváltozott. Lássuk milyen változásokat idéz elő a korai ébredés.


NAPI BOLDOGSÁG