Szex és Amerika: prüdéria, erőszak, bugyivillantás

A rawstory.com összeszedett párat, ami azért is érdekes, mert tulajdonképpen azt mutatja meg, mit gondolnak arról az amerikaiak, amit mi gondolunk róluk (vagy valami hasonló...).



1. A szélsőséges erőszak rendben van, a villantás tilos

Egyes felmérések szerint egy amerikai gyerek nem kevesebb mint 200 ezer erőszakos cselekményt és 16 ezer gyilkosságot lát a tévében 18 éves koráig. Ugyanakkor az (akár részleges) meztelenség óriási tabu az amerikai mainstream tévében, talán elég csak Justin Timberlake és a Janet Jackson afférjára gondolni, amikor előbbi egy mozdulattal láthatóvá tette az énekesnő mellbimbóját a Super Bowl szünetében előadott koncerten. Az esetet őrült botrány követte, a CBS televíziót majdnem kiátkozták és hatalmas büntetést helyeztek kilátásba.


Másik, talán kevésbé közismert, példa a Frida című film, melyet pár meztelen jelenet miatt Amerikában a legmagasabb életkori besorolásba tettek, miközben például Hollandiában 6-os karikát kapott (mondjuk Magyarországon is 16-os karikával futott, jegyezzük meg a tisztesség kedvéért). Egy csomó erőszakos film besorolása ugyanakkor pont fordított, azaz az Egyesült Államokban szinte bárki megnézheti, míg európai országokban csak a felnőttek.

2. A prüdéria

Miközben Amerikában is jóformán mindent megpróbálnak szexszel eladni (lásd az alább linkelt reklámot), John Ashcroft igazaságügyminiszter 8000 dollárt (2,2 millió forintot) költött arra az adófizetők pénzéből, hogy elfedesse egy szobor melleit.


Mindeközben az iskolai szexuális felvilágosítás finoman szólva is hagy némi kívánnivalót maga után, aminek egyik következménye, hogy az ENSZ felmérése szerint 1000 amerikai tinédzserre átlagosan 41,5 nem kívánt terhesség jutott 2009-ben. Összehasonlításképp pár európai adat: Hollandia 5,3, Svájc 4,3, Németország 9,8.


3. Az erőszakos abortuszellenesség

Az abortuszról alighanem mindenkinek megvan a véleménye, most nem is ezt szeretnénk felhozni, hanem azt, amikor mindez erőszakba csap át. Márpedig ilyesmi az Egyesült Államokban előfordul, olyannyira, hogy az elmúlt 20 évben legkevesebb nyolc ember (négy orvos, három kórházi alkalmazott, és egy biztonsági őr) emiatt halt meg. Mindez Európában ismeretlen, legalábbis mi nem hallottunk ilyen esetről.

4. A körülmetélés

Noha már az Egyesült Államokban is egyre kevesebb kisfiút metélnek körül az elmúlt bő egy évtizedben, a nagy átlagon még mindig végrehajtják, ami így a leggyakoribb kórházi beavatkozásnak számít (évi 1,4 millió alkalomról beszélünk). Tanulmányok szerint az amerikai nők a látvány és a szexuális higiénia miatt is előnyben részesítik a körülmetélt férfiakat.



Forrás: kívültágasabb.blog.hu


Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!

Kapcsolódó írásaink

Kapcsolódó írásaink

15 ritka fotó, melyet még nem láttál (ezúttal a történelem mosolygósabb oldaláról!)

Minden fénykép mögött egy történet, egy különleges, egyszeri pillanat rejtőzik. A most következő fényképek egyike sem ábrázol sorsfordító pillanatot, de mégis rendkívüliek.

Fotókon a testi gyönyör legmagasabb foka: az orgazmus

Általában nem szeretjük kiteregetni egymás előtt még a lelki életünk szennyesét sem, nemhogy a szexuális kapcsolatunkról beszéljünk másokkal. Lefényképeztetni meg aztán végképp nem!

3 meggyőző ok, hogy miért aludj anyaszült meztelenül!

Itt az ideje, hogy elfelejtsd a csinos, de legkevésbé sem kényelmes hálóingeket, a túlméretezett pólókat, ugyanis a ruha nélküli alvás kifejezetten pozitív hatással van az egészségünkre.

Az érzékiség harca: szerelem kontra vágy

Szeretni, és szeretve lenni a legcsodálatosabb dolog a világon. Azonban a szeretet nem nullák és egyesek sorozata által könnyen leírható dolog, hanem megfoghatatlan érzés!

Egy szerelem képei: az Obama sztori

989-ben egy intelligens és felelős munkában dolgozó hölgy felvett a munkaadó jogi cégéhez egy nyári gyakornokot a Harvard képzésről. A fiatal nő Michelle Robinson volt. A gyakornok pedig Barack Obama.


NAPI BOLDOGSÁG