Böjte Csaba testvér ötpontos sikerképlete

Erdélyben közel ötezer gyerek köszönheti neki, hogy fedél van a feje fölött. Több mint 20 településen működtet árvaházat. Blogon, Facebook-on terjedő elmélkedéseiből, könyveiből, prédikációiból lehet ismerős a szelíd, barátságos arca, s nyugalmat hozó gondolatai, melyre a válság napjaiban fokozottan szükségünk van.


Böjte Csaba ferences rendi szerzetes, a Dévai Szent Ferenc Alapítvány alapítója

Csaba testvér sikerképlete


1. lépés: Felkészülés

Csaba testvér elfogadta a múltat, s bosszú helyett inkább a segítés felé fordult. Több ezer gyerek köszönheti neki, hogy nem kallódott el, hogy a testvér megteremtette a feltételét egy jobb élet kibontakoztatásának. Több száz felnőtt köszönheti neki lelki táplálékát, hiszen rendre tájékoztatja a külvilágot a házaiban zajló eseményekről, megnyugvást hozó elmélkedéseiről. Rendkívül szelíd és sokat dicsér, emellett pedig hálás Istennek azért az életért, amit élhet.

2. lépés: Derű és bizalom

Szorongás és mélabú helyett derűs és bizalommal tekint a jövőbe. Sokszor megy elébe a helyzeteknek, amit mi sem bizonyít jobban, hogy nemhogy húsznál több, de talán egyetlen ilyen kaliberű árvaház sem lenne Erdélyben, ha ő nem fog bele. Szóval keresi az új helyzeteket és rendre kilép a komfortzónájából, hiszen úgy vallja, a fejlődés a kemény munkán át vezet. Ismeri magát és felelősségteljesen neveli a gyerekeket. Sajátos és hatékony módszerei nyomán eltűnt az erőszak és az agresszió az árváiból.

3. lépés: Fenntartás

Tudását és tapasztalatát nap, mint nap bővíti, s a 94 éves Antal atyát hozza példaként, aki a mai napig minden nap megtanul egy verset, s saját írásai megvitatására 60 fős társaságot hív meg ebéddel egybekötött elmélkedésre. Fegyelmezett, eltökélt, kitartó, s a végsőkig türelmes. Ezt a hatalmas, sok-sok embert érintő "projektet" nem is lehetne másként egyben tartani. Az atya feltétel nélkül hisz a Jóisten által teremtett világban, élvezi az életet, s ezt a jóérzést, ezt a nyugalmat szeretné átadni az embernek a szorongásuk helyett.
 

4. lépés: Formálás

Csaba testvér rugalmasan áll hozzá az élet változásaihoz, sőt, elébe megy a dolgoknak. Szívóssága és fejlődési hajlandósága segíti hozzá, hogy újra és újra kezdje. Hatékonyan képes menedzselni a konfliktusokat és levonja a tanulságokat, melyeket beépít a szokásai közé.
 

5. lépés: Feldolgozás

Elégedett életével, s az apró, vagy nagyobbacska sikereket meg tudja ünnepelni. A hozzá közel állókat mindig értesíti a házakban történt eseményekről, ünneplésre méltó eredményekről. Tudását, életszemléletét átadja mindazoknak, akik nyitottak rá. Rendkívül inspiratív személyiség. Új céljai mindig újult erőt biztosítanak neki, így nem válik feszültté vagy kiüresedetté.


"Akkor vagy igazán szabad, ha azt, amit vállaltál, meg tudod tenni, és a kudarcok, sérelmek után sem a gyűlölet, a harag uralkodik a szívedben, hanem az újrakezdés lelkülete, a szeretet és a jóság."
Böjte Csaba



Forrás: Naput.hu

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!

Kapcsolódó írásaink

Kapcsolódó írásaink

A gyengeség nem természete a lelkednek, hanem szerzett tulajdonsága - úgyhogy most állj fel!

Szeretjük Müller Péter blogját, és ajánljuk nektek is szívből, szeretettel. Időnként érdemes rákattintani. Mert feltölt, mert erőt ad, mert sugárzik szavaiból a fény...

9 évesen kezdte, mára 14 milliárd fa elültetésénél jár a fiatal srác

Gyerekeket ritkán hívnak meg az Egyesült Nemzetek Szövetségének közgyűlésére, de a német Felix Finkbeiner többször is a pódiumra állhatott

A lényeg a részletekben rejlik: 50 létfontosságú gondolat, amire az élet tanít

Sokszor csak ülünk, és várjuk, hogy valami nagy és jelentőségteljes dolgot tanuljunk az élettől. Azt hisszük, monumentális rájövések és felfedezések kellenek ahhoz, hogy azt mondhassuk: elég bölcsek vagyunk. Pedig a bölcsesség a részletekben rejlik.

Negyven másodperc, amit mindenkinek látnia kéne. Egy magyar költő, akit mindenkinek ismernie kéne...

Nagy László, Kossuth-díjas magyar költő, műfordító volt. Akit több mint negyven éve kértek meg, hogy üzenjen a jövő emberének. Vagyis nekünk...

Túl az ordas nagy közhelyeken: 11 gyógyító gondolat a szerelemről

Megkísérlünk túlmutatni az agyonrágott, közhelyes gondolatokon, a birtokláson, a kényszeres hiánypótláson...


NAPI BOLDOGSÁG