Valódi földalatti királyság - paradicsom egy barlang mélyén


A barlang neve Hang Son Doong, mely szó szerinti fordításban "hegyi folyó barlangot" jelent. A Vietnami-hegységben, az ország középső részén található és egy körülbelül 150 barlangból álló, részben még feltáratlan hálózat része. Nevét a benne található gyors folyású földalatti folyóról kapta. A barlangot felülről egy keskeny résen át világítja meg a nap, és különlegessége, hogy saját folyója és dzsungele van, amely élettel teli, és néhol még vékony felhők is kialakulnak benne. 

Nehéz megközelíthetősége miatt egészen 2009-ig kellett várni a barlang felderítésére. A Howard Limbert vezette brit kutatócsoport behatolt a barlang belsejébe és meglepő felfedezést tettek: egy egész föld alatti birodalom rejtőzött a barlangban, mely 7 kilométer hosszan és helyenként több száz méter szélesen terült el.

A rendszer érdekessége, hogy már a vietnami háborúban is használták óvóhelyként a helyiek, mégis, idővel bejáratának a helye feledésbe merült. A barlang újra felfedezése egy angol kutató házaspár nevéhez fűződik, akik először 2009-ben másztak le a barlangba, alig néhány kilométer megtétele után azonban nem tudtak lejjebb ereszkedni, és vissza kellett fordulniuk.

A kutatók 2010-ben indultak el, hogy leereszkedjenek a mélybe, méréseket végezzenek, és megkeressék a barlang végét. 3 év alatt sem sikerült teljesen feltárni a gyönyörű barlangot.



Ahhoz, hogy bejuthass a barlangban 80 métert kell aláereszkedni egy kötélen függve.



A barlangnak saját folyója is van, mely viszonylag gyors áramlású.



Az apró, smaragdszínű tavak mellett pici homokos fövenyek terülnek el.



A barlangban ősi fosszíliák, sztalaktitok és sztalagmitok is találhatók.



A legtágasabb helyeken az üreg 200 méter magas és 150 méter széles, de a legtöbb helyen is eléri a 80 méteres magasságot és szélességet. Egy hatalmas New York-i felhőkarcoló is kényelmesen elférne benne.
Épp ezért bőségesen van hely a sztalagmitok növekedésére, melyek között van 70 méter magasra "nőtt" darab is.



A barlangban található mészkőképződmények is igen különlegesek: hatalmas gyöngyöket formáznak.



Saját dzsungele is van a barlangnak, melyet körülbelül 3 méter magas fák alkotnak, melyeken majmok, szarvascsőrű madarak és denevérek élnek.











Forrás: peacefulcentury.net

Pozitív Nap - Gerecs Zsófia


Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!

Kapcsolódó írásaink

Kapcsolódó írásaink

Ingyen szállhatunk meg olasz vendégházakban - egy feltétellel

La Settimana del Baratto. Magyarul Barter Hét. Így nevezik azt a kezdeményezést, amelynek köszönhetően több ezer olasz vendégszállóban ingyen pihenhetünk meg, ha készek vagyunk érte megdolgozni. A szó legszorosabb értelmében - írja a Condé Nast Traveler.

Feladta mindenét, hogy cicájával körbeutazza Ausztráliát

A kaland főhőse Willow, a macska volt...

12 dolog, amikre megtanít az utazás! (Tanácsok egy szabad élethez, egy nőtől, aki felmondott a budapesti multinál, hogy bejárja a Földet)

"Rita vagyok, és életvitelszerűen utazom" - vallja magáról Harmincz Rita, A sárga ruhás lány blog szerzője. Indításként 9 hónap alatt bejárt 10 országot, és tapasztalatait, jó tanácsait, félelmeit egy internetes naplóban tárta a világ elé, ami mára könyvvé formálódott. Most éppen Spanyolországban tartózkodik, és 824 napja van úton...

Idén ez lett a legjobb karácsonyi videó (szerintünk)

Bár még van idő advent beköszöntéig, a világ egyre korábban kezdi a karácsonyi készülődést. Mondhatnánk, hogy ez mind csak biznisz, és van is benne valóságtartalom, nem is kicsi. De tény, a szürke novemberben is már jólesik a lelkünknek minden, ami az ünnep örömét, melegét felénk leheli. Most is belefutottunk egy ilyen lélekmelegítő kisfilmbe.

9 megfizethetetlen dolog, ami egy filléredbe sem kerül

Manapság sokszor a rossz dolgokat értékeljük túl. Olykor azt ami drága, értékesebbnek, előrébb valónak tekintjük, mint azokat a a dolgokat, amik nem megvásárolhatók.


NAPI BOLDOGSÁG