101 évesen futotta le utolsó versenyét az élő legenda, a Turbános Tornádó

Nem versenyez többé a világ legidősebb maratoni futója, a 101 éves Fauja Singh.


Az indiai származású, Nagy-Britanniában élő szikh matuzsálemet már olvasóink is ismerhetik. Faujának védjegyévé vált sáfrányszínű turbánja és hosszú fehér szakálla, vasárnap Hongkongban versenyzett utoljára, 1 óra és 32 perc alatt megtéve egy 10 kilométeres távot.

"A mai volt az utolsó futásom, de legalább elmondhatom, hogy teljes életet éltem" - írta a matuzsálemi korú maratoni futó Facebook-oldalán, ahol több mint 50 ezer rajongója van.


Az aggastyán szikh futó: Fauja Singh.

A pandzsábi származású egykori földműves, aki ma is csak pandzsábiul beszél, felesége és legidősebb fia halála után, 89 évesen kezdte a futást, hogy így lábaljon ki a gyász okozta depresszióból. Az első teljes maraton (42,196 kilométer) megtételéhez még 6 óra 54 percre volt szüksége, három évvel később, 92 évesen azonban már legjobb eredményét futotta 5 órával és 40 perccel.

Az 52 kilós vegetáriánus futó kilenc alkalommal tette meg a teljes távot, legutóbb Torontóban, 100 évesen, 8 óra és 11 perc alatt. Ezzel ő lett minden idők legidősebb maratoni futója.

Az aggkori futás és versenyzés elhozta a világhírt Fauja Singh-nek, aki szerte a világon a futóversenyek népszerű, ünnepelt résztvevője volt. Tavaly nyáron hősként ünnepelték Londonban az olimpiai fáklya vivőjeként.

Hírességként egy időben érvényes reklámszerződése volt az Adidas sportcipőgyártóval, az utolsó - hongkongi - futása alkalmából összegyűjtött 160 ezer dollárt pedig a fogyatékos, sérült sportolók javára ajánlotta fel.

Pálya-"futását" fejezte be 101 évesen.

A legendává vált maratoni futó attól tart, hogy visszavonulása után elveszíti az emberek szeretetét. "Remélem, hogy senki nem felejt el. Amikor az ember megöregszik, olyan lesz, mint egy gyermek, figyelmet és törődést kíván" - írta honlapján.

Noha senki sem vonja kétségbe a 102. életévét áprilisban betöltő Turbános Tornádó életkorát, a Guinness nem ismerte el világrekorderként, mert korát csak útlevéllel tudja igazolni, születési anyakönyvi kivonattal nem. 

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!

Kapcsolódó írásaink

Kapcsolódó írásaink

Amikor nincs helye hangos szavaknak

Most elcsendesül a világ, és benne Mi is. Magunkba nézünk, és mélyen, alaposan átvizsgáljuk a lelkünket. Emlékeket keresünk, jókat vagy rosszakat, érzéseket, amik régi pillanatokat idéznek fel bennünk. Megállunk, lelassítunk, mert ez a nap azokról szól, akik nem jöhetnek tovább velünk.

Csókay doktor fia haláláról: "Hiszem, hogy egyszer újra megölelem Marcit"

Alig érkezett meg Nigériából, élete első missziójáról, Csókay András világhírű idegsebész, agykutató, máris a kórházba sietett ügyelni... Huszonnyolc éve gyógyít, nemzetközileg elismert idegsebész, mégis minden reggelét gyakorlással kezdi a boncteremben. Családapaként megtörtént vele az, ami minden szülő rémálma: a születésnapján egy tragikus baleset miatt elveszítette legkisebb gyermekét, az akkor 10 éves Marcit.

Olyan kincsre leltünk a 80-as évekből, amitől kifekszel: A nap, mit, a hónap poén videója!

No kérem, az aki még emlékszik Jane Fonda lábszármelegítős aerobic-videóira, dobjon el mindent, kincset leltünk...

Ezek 2016 legjobb drónfotói

A Hong Kong-i SkyPixel 2016-os légifotó pályázatára 27 ezer pazar kép érkezett. Ezeket választották a legjobbnak közülük, és a képek láttán erősen elgondolkoztunk, hogy veszünk egy drónt mi is.

Kínai vagy hazai fokhagyma? Így ismerheted fel

Magyarország tíz éve még önellátó volt fokhagymából, jelenleg csaknem annyit importálunk, főként Kínából, mint amennyit itthon termesztünk. Kevés a hazai fokhagyma, míg tehetjük, tegyük az egészséget az asztalra.


NAPI BOLDOGSÁG