A legjobb (és a legijesztőbb) tökfaragások

Egy poszt erejéig mi sem tudjuk megállni, hogy ne foglalkozzunk Halloweennel és a tökfaragással, már csak azért is, mert mi is nekiálltunk a hétvégén. Ne aggódjatok, nem a mi kreálmányainkat mutatjuk meg, hanem Ray Villafane alkotásait, márpedig Ray alkotásai alighanem a leginkább zseniálisak széles e világon. Mi legalábbis simán elájultunk - írja a Kívül tágasabb blog szerzője.



A Villafane Studios Arizona államban található és fő profilja a zseniálisnál zseniálisabb tökfigurák megalkotása, és mivel ezt nem lehet egész évben csinálni, készítenek homokszobrokat, játékokat is.

Ray Villafane nem akárki: a 44 éves amerikai művész (mert amit csinál, az szerintünk nem kérdés, hogy művészet) New York Queens negyedében született és Long Islanden nőtt fel. Miután elvégezte a New York-i School of Visual Arts egyetemet, tanár lett Michiganben, ahol művészetet oktatott.



Szórakozásból kezdett agyagból és viaszból szobrokat készíteni, ami olyan siker lett, hogy 2006-ban ott is hagyta a tanári pályát, hogy minden idejét a hobbijának (és akkor már megélhetésének) szentelhesse.

A következő évtől az igazi hírnév is megérkezett, részt vett a Food Network tévé showjában, majd jöttek a megkeresések és további médiaszereplések. Faragott tökszobrokat az Egyesült Államok elnökének csakúgy, mint Heidi Klumnak vagy Martha Stewartnak.



Aztán összeállt a nem kevésbé nagyszerű Andy Bergholtz-cal, akivel összehoztak egy igazi Dream Teamet és megalakították a Villafane Studios-t.

A képek és az alkotások pedig önmagukért beszélnek!



A bejegyzést köszönjük a Kívültágasabb.blog.hu oldalnak, csatlakozz hozzájuk a Facebookon: ha érdekel, mi történik a világban körülötted, akkor ott a helyed!

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!

Kapcsolódó írásaink

Kapcsolódó írásaink

Hiszen egyszerűbb mint gondolnánk, avagy halloweeni töklámpás recept

Pörögnek a pecek, kattognak a mutatók, közeleg a halloween. Nézzük, hogyan faraghatunk a lehető legegyszerűbb módon mutatós, mintsem ijesztő töklámpást a halloweeni hangulat fokozásának érdekében.

A fotós kertjéből akarták ellopni a sütőtököt a ravasz mókusok (képekkel)

Mikor Max Ellis brit fotós észrevett néhány mókust, amint a kifaragott tökök körül sündörögnek, már készítette is a fényképezőgépét.

A legötletesebb Halloween jelmezek gyerekeknek (képriport)

Bár nem egy hagyományos magyar ünnepről van szó, azt azért el kell ismerni, rendkívül kreatívan fel lehet öltözni Halloween estéjén.

Jön a legizgalmasabb dolog, ami a horror-fanatikusokkal történhet Budapesten

Ne hagyjuk ki ezt az estét október 25-én, amikor egy belépőért 14 premierfilmet végignézhetünk, de ez az este nem csak a moziról szól!

Ez elgondolkoztat majd: plakátok a rasszizmus ellen (képriport)

A Kívül Tágasabb Blog összegyűjtött 9 múltbéli plakátot, amelyek bebizonyítják, hogy mind egyelőek vagyunk a bőrszínünktől függetlenül!


NAPI BOLDOGSÁG