Akár fél év alatt elérhető a középfokú kínai nyelvtudás

A kínai nyelv magas szintű tudása csak évtizedes tanulás után sajátítható el, ám megfelelő szorgalommal akár már fél év is elegendő ahhoz, hogy valaki elérje a középfokú szintet - állítja P. Szabó József.


Évtizedes tanulás után sajátítható el magas szinten a kínai nyelv, a helyes kommunikációhoz azonban az eltérő kulturális szabályok ismerete is fontos. P. Szabó József, az idei könyvhétre megjelent, kifejezetten magyaroknak szóló kínai nyelvkönyv szerzője a 180 percben elmondta, a Tinta Kiadó által gondozott kötet jelenleg a könyvpiacon az egyetlen ilyen oktatóanyag.

A Magyar rádió korábbi külpolitikai szakértője hozzátette, az ELTE Konfuciusz Intézetben kínai segítséggel ugyancsak készül egy magyarok tanulóknak szóló nyelvkönyv, a tervek szerint négykötetes lesz. Ugyancsak útban van – a Tinta Kiadónál – egy magyar-kínai, kínai-magyar szótár, amely „szinte lehetetlen vállalkozásnak tűnik”.

A magyar vállalkozás nehézségének oka, hogy  a múlt század vége felé a kínai tudományos akadémia megjelentetett egy nagyszótárt, amelyben ötvenhatezer írásjegy volt felsorolva. P. Szabó József szerint ez nagyon sok, ezért úgy véli, a tervezett magyar szótárban elég lesz, ha négy-hat ezer írásjegy szerepel majd. Ennyi karakter, illetve kifejezés ismeretével már el lehet olvasni a mai kínai újságokat és a novellákat is, valamint társalogni is lehet; igaz, a szakember szerint a klasszikus írásművek megértéséhez ennél több jel elsajátítása szükséges.

A szakember hangsúlyozta a tanulás során az írás és a beszéd tanulását nem lehet elválasztani egymástól, az új nyelvkönyv sajátossága pedig éppen az, hogy a kínai írásjegyeknek megadja a hetvenes években bevezetett hivatalos pinjin átírása mellett a magyar szokások szerinti átírását is.

P. Szabó József elmondta még, a kínai elsajátítása természetesen függ a szorgalomtól, de meglepően kevés idő is elég lehet a középfokú nyelvtudás elérésére. A nyelvkönyv-szerző szerint, bár sokan talán hitetlenkednek, akár fél év alatt is el lehet érni ezt a szintet kínaiból „egy kis szorgalommal”.

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!

Kapcsolódó írásaink

Kapcsolódó írásaink

Kínai vagy hazai fokhagyma? Így ismerheted fel

Magyarország tíz éve még önellátó volt fokhagymából, jelenleg csaknem annyit importálunk, főként Kínából, mint amennyit itthon termesztünk. Kevés a hazai fokhagyma, míg tehetjük, tegyük az egészséget az asztalra.

1400 éves ginkgo fa, ami minden ősszel aranyba borít egy buddhista kolostort (képriport)

Minden arany, vörös, réz és mélybarna levélben ott rejlik az ősz ezerarcú szépsége. Most egy távoli vidék aranyban úszó őszi pillanatait mutatjuk meg nektek!

Akik nem félnek a mélységtől, azok bátran végigmehetnek ezen a (szó szerint) égi úton

Akik nem félnek a mélységtől, azok bátran végigmehetnek a hétköznapinak egyáltalán nem mondható úton. Lélegzetelállító üvegösvény 1400 méter magasan.

Ilyen, amikor Kína virágba borul!

Tudat, hogy a barackfa virágának különleges erőket tulajdonítanak Kínában?

Ezek a kínaiak... Olyan hidat építettek a távol-keleten, amilyet még biztosan nem láttál!

Ez a különleges híd nem keresztben, hanem hosszában szeli át a folyót, így könnyítve meg a gyalogosok számára a közlekedést.


NAPI BOLDOGSÁG