Az EU elnök Lengyelország ismét szép GDP növekedést produkált

Lengyelországban 4,3 százalékkal nőtt a bruttó hazai termék (GDP) az idei második negyedévben az előző év hasonló időszakához viszonyítva - jelentette be kedden a varsói  statisztikai hivatal (GUS). A növekedés üteme meghaladja az előzetes várakozásokat, de némileg elmarad az első negyedévi 4,4 százalékos növekedéstől.

A lengyel közgazdászok meg voltak győződve, hogy az első negyedév után rosszabb GDP-adatokra kell számítani - többségük 4,2 százalékot várt -, annál is inkább, mert Donald Tusk miniszterelnök pénteken azt mondta, hogy 3,5-4 százalék közötti GDP-növekedésre számít. A szakértők év végéig a növekedés dinamikájának további lassulásával számoltak, amely akár 2,8 százalékra is mérséklődhet. A GUS közölte azt is, hogy a 2011. második negyedévi GDP-növekedés fő motorja a belföldi  kereslet volt (4,3 százalékkal járult hozzá a gazdasági növekedés üteméhez), a fogyasztás 2,4, a beruházások 7,8 százalékkal nőttek az előző negyedévi 6,0 százalékot követően.  A gazdasági minisztérium elemzési és előrejelzési főosztálya 4,1-4,2 százalékos GDP-növekedést várt a második negyedévre. Elemzők a második negyedévi adatok alapján azt is feltételezik, hogy - amennyiben a világgazdaságban nem következik be valamilyen súlyos törés - Lengyelország az egész 2011-es évet 4 százalékhoz közeli GDP-növekedéssel zárhatja.

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!

Kapcsolódó írásaink

Kapcsolódó írásaink

A város, ami minden év augusztus elsején mozdulatlanná dermed (+videók)

Hogy miért áll meg Lengyelországban az élet minden év augusztus elsején egy percre? Figyelem! A háború egyik leghősiesebb, s egyben legtragikusabb története következik!

8 dolog, amit akkor tapasztalsz meg, ha egyre többet olvasol

"Az az ember, aki nem olvas könyvet, semmiben sem különbözik attól az embertől, aki nem tud olvasni." ~ Mark Twain ~

Vidéki idill: egy anya megkapó képei gyermekeiről a szünidőben

Izabela Urbaniak lengyel fotós 2012 óta örökíti meg gyermekeit, mivel töltik egy kis faluban a szünidejüket. Őszinte, természetes fotók egy harmonikus időszakról.

Csodás csipkeminták borítják el Lengyelország utcáit (képriport)

Csak azért, mert a street art egy viszonylag újkeletű formája a művészetnek, ez nem jelenti azt, hogy kevésbé tetszetős kriksz-krakszokkal dolgozik.

Világtérkép első bliccre - akár már két vonalból! (képriport)

A szubjektív térképek hőskorszakát éljük és most egy nagyon szerethető műfajra bukkantunk! :)


NAPI BOLDOGSÁG