Mint Bakos Piroska elmondta, a FESZ tagjai választásuk szerint a soros magyar elnökséghez kapcsolódó eseményekről, a sajtónyilvános szakmai rendezvényekről és az elnökséghez kapcsolódó kulturális programokról tudósíthattak. A diákok nagyon aktívak voltak, a sajtótájékoztatókon néha többet kérdeztek, mint a "nagy" újságírók - idézte fel az EU-elnökség szóvivője. A program résztvevői interjúkat készítettek például Catherine Ashtonnal, az EU külügyi képviselőjével, Andrulla Vasziliu oktatásügyért és kultúráért felelős biztossal, Andor László szociális ügyekért felelős biztossal, Herman Van Rompuy-jel, az Európai Unió állam- és kormányfői tanácsának elnökével vagy Hoffmann Rózsa oktatásért felelős államtitkárral is.
A korábbi svéd kezdeményezésre az Európai Bizottság, az Európai Parlament és a Külügyminisztérium által meghirdetett program legfontosabb célja az volt, hogy az elnökségi félév hírei a fiatalabb generációkhoz is eljussanak, emellett a FESZ tagjai természetesen számtalan tapasztalattal gazdagodtak, és többen közülük már konkrét állásajánlatot is kaptak. Bajnai Zsolt, a program vezető mentora hozzátette, a fiatalok a program végére valódi szerkesztőséggé kovácsolódtak, melynek rengeteg anyagát közölték az országos és a megyei sajtóorgánumok, illetve az egyetemi lapok. A FESZ tagjainak írásai a www.eumozaik.hu honlapon érhetők el egy helyen, míg a diák újságírók személyes tapasztalataikról a www.feszerk.blog.hu internetes oldalon számoltak be.



