Én elmentem a vásárba… - Lengyel Turisztikai Napok Budapest szívében a Nagycsarnokban

Évente kétszer vendégeskedik Lengyelország a Vámház körúti Nagycsarnokban, ezúttal 13.-ik alkalommal október 6-9. között a Lengyel Turisztikai Napok keretében. 

KÉPGALÉRIA: lengyel vásár a Nagycsarnokban.
(Fotók: Szilvási-Zupkó Anett)
Garantált a színes forgatag, hisz a Cepelia lengyel népművészeti szövetkezetből jönnek autentikus népművészek: bőr, szőrme, borostyán, ezüst, fém, fa műveiket mutatják be árusítással egybekötve – a bemutatót színesíti a felhangzó lengyel népzene, illetve szombaton a Polonez néptáncegyüttes bemutatója. A turisztikai napok célja, hogy növeljék a régió idegenforgalmi kínálatának ismertségét. Idén először érkeztek fafaragó és a harangkészítő művészek is, és a hímzett dísztárgyak is újdonságnak számítanak. A pultokon már a karácsony kellékeit is fellelhetjük (harangok, angyalkák, díszek), de a zöld és sárga kövű borostyán ékszereket is ajánljuk ajándékozásra. Vásárlásnál nyugodtan kérjük a helyszínen lévő tolmácsok segítségét! 

A Lengyel Turisztikai Napok is hozzájárulnak a Lengyelországba irányuló forgalom növekedéséhez (a magyarok 17 %- al több regisztrált szállást vettek igénybe a tavalyi évhez képest) s valószínűsíthető, hogy a téli szezonban még jelentősebben fog növekedni a turisták száma. A magyarok szívesen mennek Tátra, Bukowina, és Bialka sí területeire, amik a közelmúltban termálfürdőkkel és aquaparkokkal is kiegészültek. Ráadásul a magyar árakhoz képest olcsóbb a kinn tartózkodás, köszönhetően a szolgáltatások csupán 8%-os ÁFA - jának. A kiutazás költsége is kedvező, távolsági busszal a legegyszerűbb. Már kilenc nagyvárosban van reptér ebből négy: Wrocław, Varsó, Poznan, és Gdansk, ahol 2012-ben az Euro 2012 UEFA kupa döntői kerülnek lebonyolításra. Az Európa- bajnokság mérkőzéseire már nehéz jegyet kapni, de azokban a városokban, ahol meccsek lesznek kivetítős, drukkolói táborokat rendeznek be a szurkolók számára. 

A Lengyel Nemzeti Idegenforgalmi Képviselet felmérése szerint a magyar turisták szívesen látogatnak Lengyelországba, jól érzik magukat ott, érzik a hagyományos lengyel-magyar barátságot, és remélik jövőre az Euro 2012-es évében még többen keresik fel a műemlékekben és idegenforgalmi központokban gazdag, változatos rendezvényeket kínáló, sokszínű konyhával rendelkező országot. S ha most még nem kerekednénk rögtön útra, azért a jövőben sok megrendezésre kerülő rendezvényen találkozhatunk Lengyelországgal. Még év végéig EU soros elnök, jövőre Ukrajnával az Euro 2012 Bajnokság házigazdája, hazánkban pedig az októberi Business Travel Show és a BNV résztvevője, jövőre pedig a 2012-es UTAZÁS kiállítás díszvendége is lesz. 

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!

Kapcsolódó írásaink

Kapcsolódó írásaink

Ingyen szállhatunk meg olasz vendégházakban - egy feltétellel

La Settimana del Baratto. Magyarul Barter Hét. Így nevezik azt a kezdeményezést, amelynek köszönhetően több ezer olasz vendégszállóban ingyen pihenhetünk meg, ha készek vagyunk érte megdolgozni. A szó legszorosabb értelmében - írja a Condé Nast Traveler.

Feladta mindenét, hogy cicájával körbeutazza Ausztráliát

A kaland főhőse Willow, a macska volt...

12 dolog, amikre megtanít az utazás! (Tanácsok egy szabad élethez, egy nőtől, aki felmondott a budapesti multinál, hogy bejárja a Földet)

"Rita vagyok, és életvitelszerűen utazom" - vallja magáról Harmincz Rita, A sárga ruhás lány blog szerzője. Indításként 9 hónap alatt bejárt 10 országot, és tapasztalatait, jó tanácsait, félelmeit egy internetes naplóban tárta a világ elé, ami mára könyvvé formálódott. Most éppen Spanyolországban tartózkodik, és 824 napja van úton...

Idén ez lett a legjobb karácsonyi videó (szerintünk)

Bár még van idő advent beköszöntéig, a világ egyre korábban kezdi a karácsonyi készülődést. Mondhatnánk, hogy ez mind csak biznisz, és van is benne valóságtartalom, nem is kicsi. De tény, a szürke novemberben is már jólesik a lelkünknek minden, ami az ünnep örömét, melegét felénk leheli. Most is belefutottunk egy ilyen lélekmelegítő kisfilmbe.

9 megfizethetetlen dolog, ami egy filléredbe sem kerül

Manapság sokszor a rossz dolgokat értékeljük túl. Olykor azt ami drága, értékesebbnek, előrébb valónak tekintjük, mint azokat a a dolgokat, amik nem megvásárolhatók.


NAPI BOLDOGSÁG