A rendezők az idén 800 ezer látogatóra számítanak, többre mint az előzőn. Az előző, két évvel ezelőtti, a 2009-es krízisévben tartott vásárt 781 ezer látogató kereste fel. Szemben az akkorival, az idén a japán Honda és Mitsubishi autógyárak is bemutatják újdonságaikat és jelen lesznek az amerikai Chevrolet és Cadillac modellek is. Az idei vásár mottója a "Szériaérett Jövő". "Erős vásárunk lesz, több kiállítóval, több látogatóval és több újdonsággal" - mondta Matthias Wissmann, az autószalon megrendezéséért felelős német autóipari szakmai képviseleti szervezet, a VDA (Verband der Automobilindustrie) elnöke. A vásáron számos innovációval gazdagodik az autóipari szakma a hagyományos hajtási lánc optimalizálásában, "tiszta" dízel és benzines motorok, a hibrid és elektromos meghajtás, valamint az üzemanyagcellás technológiában. A vásáron nagy hangsúlyt kap a vezetést biztonságosabbá és kényelmesebbé tenni hivatott elektronikus támogató rendszerek bemutatása is. Első alkalommal mutatják be közösen gyártók és az új technológiákat alkalmazó vállalatok újdonságaikat az "elektromos mobilitás csarnokában". A látogatóknak személyes tapasztalatok szerzésére is lehetősége nyílik elektromos autók vezetésében a célra fenntartott szabad területen.
A Mercedes-Benz új B-osztályú kocsija, ezt a modellt gyártják majd Kecskeméten. (Fotó: MTI)



