Hárommiliárd ember kel útra: jön a sárkány éve

Finisükbe érkeztek a kínai holdújév előtti előkészületek: százmilliók készülnek szeretteikkel eltölteni Kína legnagyobb családi ünnepét, a hétfőn beköszöntő tavaszünnepet.


A világ legtöbb emberét egy időben megmozgató, évente sorra kerülő alkalom nagy próbatétel a közlekedésben dolgozóknak és maguknak a közlekedőknek. Csak csütörtökön hatmillióan szálltak vonatra - a pekingi Nyugati-pályaudvaron mintegy 240 ezren -, hogy időben megérkezzenek, közösen fogyasszák el hagyományos étkeiket és megajándékozzák egymást. A negyvennaposra kalkulált újévi utazási szezonban több mint hárommilliárd utazásra számítanak.
Kínai buszállomás a tavaszünnep előtt Wuhan városban. 

Találkozás és együttlét napjai


Aki látta már az ezekben a napokban a kínai pályaudvarokon várakozók tömegét, az tudja, hogy az "embertömeg" fogalma sokféle minőséget takar. Ilyenkor mozgásban van a világ legnépesebb országa, a vándormunkások, a szülőhelyüktől távol dolgozók, a tanulók mind-mind felkerekednek csomagjaikkal, dobozaikkal, zsákjaikkal. A családi együttlét nem ritkán azt is jelenti, hogy sok nagyszülő kizárólag ilyenkor látja gyerekét és unokáját, de jó néhány szülő is csak ezekben a napokban találkozik a gyerekével.

Megesik, hogy az egygyerekes családoknál már a szülők utaznak a városba látogatóba, nem kevesen pedig ezekre a napokra időzítik az esküvőjüket. A hagyományok szerint az idősebb generáció tagjai ilyenkor piros borítékban pénzzel ajándékozzák meg a gyerekeket, de mára elterjedt a körbeajándékozás, hogy senki ne maradjon ki. 


Szerencsés és szeretett lény Kína szimbóluma


A kínai fővárosban már fel-felhangzik egy-egy petárda, tűzijáték robbanó hangja, ami azt jelenti, hogy elkerülhetetlenül itt az ideje a szüntelen ropogásnak, a süvítő, durrogó hangzavarnak, és persze a velük járó színes, fényes csillogásnak, a káprázatos alakzatokban való gyönyörködésnek. A városszerte felállított szabványépületekben a tűzijátékcsodák hatalmas választékából lehet válogatni. Az egyik idei sláger a tekergő sárkány aranyos, ezüstös formáját rajzolja a sötét égboltra.

Újévi tüzijáték Hong Kongban.

A sárkány a kínai kultúrában szerencsés és szeretett lény; évezredeken át a kínai császárok, a hatalom, a birodalom jelképe volt. Mi több, a kínaiak magukat is a sárkánytól származtatják, nem véletlen, hogy a nemzet szimbólumává is vált - a Nyugat is gyakran ábrázolja Kínát a sárkány alakjában.

A sárkányt nem illik egy egyszerű rajzfigurának tekinteni


Az újév alkalmából új - sárkányt ábrázoló - 1,2 jüan értéket képviselő bélyeget is kiadtak. Alkotója Csen Sao-hua, aki a bélyeg bemutatása után azonnal támadások kereszttüzében találta magát: azt vetették a szemére, hogy az ábrázolt sárkány rémisztő szörny, amely rossz fényt vet az országra. Az online fórumokon véleményt nyilvánítók egyértelműen egy barátságosabb, a külvilágnak békésebb üzenetet küldő és nem riogató sárkányt szerettek volna.

Az újévi bélyeg vitatott sárkánya.
Csen, aki korábban tervezője volt már a majom, a disznó és a bivaly évére kiadott bélyegeknek is, szüleményének védelmére kelt, és tudatta a publikummal, hogy a Csing-dinasztia császárai által viselt ruhák mintázatát és a Tiltott város kilenc sárkányfalának szereplőit is tanulmányozta bélyegdizájnjához. Mint mondta, a nagyra nyitott szájú, éles fogazatú, egyfejű állat komoly és méltóságteljes, a béke és a stabilitás védelmezője. Nem szabad megfeledkezni arról - hangsúlyozta -, hogy a 12 állatövi jegy közül ő az istenség, amely elűzi a gonosz szellemeket, segít elkerülni a katasztrófákat és áldást hoz az embereknek - meg kell adni tehát a méltóságát, nem illik egy egyszerű rajzfigurának tekinteni.

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!

Kapcsolódó írásaink

Kapcsolódó írásaink

Kínai vagy hazai fokhagyma? Így ismerheted fel

Magyarország tíz éve még önellátó volt fokhagymából, jelenleg csaknem annyit importálunk, főként Kínából, mint amennyit itthon termesztünk. Kevés a hazai fokhagyma, míg tehetjük, tegyük az egészséget az asztalra.

1400 éves ginkgo fa, ami minden ősszel aranyba borít egy buddhista kolostort (képriport)

Minden arany, vörös, réz és mélybarna levélben ott rejlik az ősz ezerarcú szépsége. Most egy távoli vidék aranyban úszó őszi pillanatait mutatjuk meg nektek!

Akik nem félnek a mélységtől, azok bátran végigmehetnek ezen a (szó szerint) égi úton

Akik nem félnek a mélységtől, azok bátran végigmehetnek a hétköznapinak egyáltalán nem mondható úton. Lélegzetelállító üvegösvény 1400 méter magasan.

Ilyen, amikor Kína virágba borul!

Tudat, hogy a barackfa virágának különleges erőket tulajdonítanak Kínában?

Ezek a kínaiak... Olyan hidat építettek a távol-keleten, amilyet még biztosan nem láttál!

Ez a különleges híd nem keresztben, hanem hosszában szeli át a folyót, így könnyítve meg a gyalogosok számára a közlekedést.


NAPI BOLDOGSÁG