Magyar aranyműves kitüntetése a Dubai Nemzetközi Ékszer Héten


Kitüntetést vesz át Dubaiban Nagyné Ráski Orsolya aranyműves-ékszertervező férjével, Nagy Dániel ötvösművésszel együtt csütörtökön a 16. Dubaji Ékszer Héten (Dubai Jewellery Week).


Két-két tárggyal lehetett pályázni, és el kellett küldeni az ékszertervet a dubaji szervezőknek. Medált és fülbevalót készített 18 karátos fehéraranyból és mindegyiket egy briolett csiszolású (szögletes lapokra csiszolt) akvamarin drágakővel díszítette - mondta el elutazása előtt Nagyné Ráski Orsolya.

A rómaiak úgy állapították meg a kő minőségét, hogy a tengerbe merítették és csak azokat tartották értékesnek, amelyek "eltűntek", vagyis nem tűntek fel a vízben - tette hozzá. Az ötvösművész úgy tervezte meg a fülbevalót, hogy az a fül anatómiai formájára kapaszkodjon és akvamarinnal díszítette. A medál dizájnja hasonló, a vízszínű kő könnycsepp formájú és kiemeli a fehérarany ékszer szépségét.
A díjnyertes, fehérarany alkotás.

Ráski Orsolya férjével együtt a Práter utcai szakiskolában tanulta ki az ötvösmesterséget, férje közben a drágakő szakértést és a díszítővésnökséget is megtanulta. 2005-ben alapító tagjai voltak a Magyar Ötvös Szövetségnek. Eddig a világban - a mostani díjjal együtt - 50 elismerést vehettek át munkáikért.
Nagyné Ráski Orsolya aranyműves-ékszertervező férjével, Nagy Dániel ötvösművésszel Forrás: Facebook

A dubaji ékszerkiállítást, vásárt és díjátadót a World Trade Centre-ben tartják 1500 négyzetméteren. Háromszáz kiállító vesz részt az "aranyos" seregszemlén 30 országból, s most először mutatkozik be Lengyelország. Kilenc állam nemzeti pavilont is állított, köztük van Hong Kong, India, Olaszország és Törökország. Az ékszerek mellett igazgyöngy, gyémánt és luxusóra bemutatót is tartanak, szemináriumot a drágakövekről és a biztonság- technikákról, mivel nagy értékek védelméről van szó.

A 3. Dubai Jewellery Design Awards-on 11 díjat adnak át, külön kategóriában vannak a kézzel és külön a géppel készített ékszerek, elismerik az amatőrök és a diákok munkáját, kiosztják a leginnovatívabb és a legmodernebb ékszertervező díját. Az újító tervező kategóriában kap díjat Nagyné Ráski Orsolya.

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!

Kapcsolódó írásaink

Kapcsolódó írásaink

Ilyen lesz a világ első víz alatti teniszpályája

Lengyel építész Krzysztof Kotala, nevéhez köthető a "8 + 8 Concept Studio ", ami egy komoly ambiciózus projektnek mondható ugyanis ez alatt egy víz alatti teniszpályát értünk.

A magyar fejlesztésű, fényáteresztő fa elképesztő nemzetközi siker lett

A magyar fejlesztés határtalan lehetőségeket nyit a lakberendezésben, mivel számtalan típusú fafurnér, felületkezelés és díszítő motívum közül lehet választani, és testre szabni az egyedi kialakítású bútorokat.

Ismét díjat nyert a magyar Farm Tojás!

A tavalyi évben először nyerte el a Farm Tojás márka a Magyar Brands díjat, melyet azon hazai cégek kapnak meg, akik méltóképpen képviselik a termékeket itthon és külföldön.

8 dolog, amit akkor tapasztalsz meg, ha egyre többet olvasol

"Az az ember, aki nem olvas könyvet, semmiben sem különbözik attól az embertől, aki nem tud olvasni." ~ Mark Twain ~

Világtérkép első bliccre - akár már két vonalból! (képriport)

A szubjektív térképek hőskorszakát éljük és most egy nagyon szerethető műfajra bukkantunk! :)


NAPI BOLDOGSÁG