Magyar fiúk lehetnek Nagy-Britannia új csillagai - videóval

A Britain's Got Talent zsűrijének egyöntetű döntésével továbbjutott a legnépszerűbb brit televíziós tehetségkutató műsorsorozat következő fordulójába a Face Team nevű magyar akrobatikus kosárlabdacsapat.


Az öttagú férficsapat az ITV kereskedelmi csatornán évente megrendezett, milliók által nézett válogató e hétvégi epizódjában lépett fel, és mutatványa magával ragadta a zsűrit és a közönséget egyaránt. A fellépés előtti felvezetőben a csoport egyik tagja elmondta: azért nem Magyarországon, hanem a Britain's Got Talent (a szigetország legnagyobb tehetségkutató versenye- a szerk.) színpadán próbálnak szerencsét, mert "ez a világ legnagyobb tehetségkutató show-ja".

A magyar Face Team a fellépés előtt.

Simon Cowell nemzetközi hírű producerre, a zsűri vezetőjére utalva a magyar versenyző hozzátette: "Simon azt mondta, hogy az idén egyedülálló bemutatót szeretne látni ... szerintem a mi műsorunk egyértelműen egyedülálló".

Az ezután következő kosárlabdashow hatalmas sikert aratott. A csapat tagjai a színpadon felállított kisebb kosárlabdapályán szinte a fizika törvényeit meghazudtoló légi akrobatamutatványokat adtak elő, dobbantó segítségével több méter magasra ugrottak, és szaltók, pörgések közepette hajigálták a kosárba a labdát, a közönség ovációjától kísérve.


A bemutató a dicséreteket közismerten szűkmarkúan mérő Cowell szájából is kicsalt egy "Wow!" felkiáltást, Amanda Holden színésznő, a zsűri egyik tagja pedig egyenesen úgy értékelte a Face Team műsorát, hogy "ez bámulatos volt ... soha nem láttam még ilyesmit, mesés, briliáns!".

A szintén zsűritag Alesha Dixon énekesnő is lelkesen dicsérte a bemutatót, és kijelentette, hogy a későbbi epizódokban is szeretné viszontlátni a csapatot. David Walliams író-színész, a negyedik zsűritag kijelentette: mindig is szerette, ha olyasmit lát a színpadon, amire ő biztosan nem képes. "Fiúk, mindnyájunkat elbűvöltetek" - tette hozzá.


Cowell azért nem állta meg egy-két bíráló szó nélkül, közölve, hogy szerinte egyes mozzanatok "kissé ügyetlennek tűntek ... ezeken dolgoznotok kell, különben a műsorotok kicsit amatőr lesz". Mindazonáltal amikor a továbbjutásról szóló szavazásra került a sor, mind a négy zsűritag egyértelműen igennel voksolt.

Amanda Holden, saját továbbjuttató szavazatát nyomatékosítandó, a közönség üdvrivalgása közepette azt kiáltotta, hogy "slam dunk yes!". A kosárlabda világának amerikai-angol szlengjében a "slam dunk" azt a mutatványt jelöli, amikor a játékos magasra ugorva nagy erővel vágja bele a kosárba a labdát. Végül Simon Cowell is közölte, hogy a magyar csapat "négy nagy, kövér igennel" jutott tovább a következő fordulóba.

Magyar csillagok lesznek Nag-Britannia egén?

A Britain's Got Talent híres arról, hogy gyakran produkál szenzációs felfedezéseket. Ebben a műsorban tűnt fel például három éve Susan Boyle, az egykori skót munkanélküli háziasszony, aki 48 évesen gyakorlatilag öt perc alatt lett világhírű - rövid idő alatt pedig ünnepelt előadóművész -, miután a nemzetközi showbiz legnagyobb profi világsztárjait megszégyenítő énekhangon adott elő egy dalt a Nyomorultak című musicalből, megdöbbentve a tehetségkutató vetélkedő zsűrijét és közönségét egyaránt.


Szerző: Pozitív Nap /MTI
Fotók: MTI

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!

Kapcsolódó írásaink

Kapcsolódó írásaink

"Mi a legfontosabb az életben?" - a sajtótájékoztató, amit mindenkinek látnia kell!

Rendhagyó sajtótájékoztatót tartott Sarunas Jasikevicius, a litván Zalgiris Kaunas vezetőedzője. Az átlagosnak induló kérdezz-felelek akkor vett váratlan fordulatot, mikor az egyik riporter megkérdezte, hogy lehetséges az, hogy a csapat egyik kulcsjátékosa gyermeke születésénél van ott a csapat meccse helyett.

Meglepő módon tüntetnek a Brexit utáni rasszizmus ellen

A Brexit utáni zűrzavarban a brit és külföldi állampolgárok megtalálták a közös nevezőt, együtt lépnek fel a rasszizmus ellen.

Tombolt az öröm a kosármeccs szünetében - na, nem a játékosok miatt (+videó)

A meccsre várt, aztán megszólalt a hangszóróból a zene, ami ezután jött, az maga a felhőtlen öröm és szórakozás - látni kell, sőt nem ártana utánozni is néha, igaz? :)

Repül a magyar hírnév: Rubik-kockázók nyerték a Românii au talent tehetségkutatót

A Rubik kocka szeretete Romániába is eljutott, ahol ezzel a produkcióval nyerték meg a főnyereményt az alábbi fiatalok...

8 dolog, amit akkor tapasztalsz meg, ha egyre többet olvasol

"Az az ember, aki nem olvas könyvet, semmiben sem különbözik attól az embertől, aki nem tud olvasni." ~ Mark Twain ~


NAPI BOLDOGSÁG