Mars a Marsra, de lehetőleg párban!


"Reméljük, hogy találunk egy házaspárt. Amikor odakint vagy, messze az űrben, és a Föld csak egy apró kékes pont az égen, kell valaki, akit megölelhetsz" - mondta Dennis Tito, az első űrturista a Space.com űrportálnak adott interjújában.



Amikor a Föld egy apró kékes pont lesz az égen,
kell valaki akit megölelhetsz!


Kiderült néhány részlet a 2018-ra tervezett Mars-utazásról szerdán este. Eddig még soha nem
próbálták úgy összeállítani egy űrhajó legénységét, hogy egy pár, lehetőleg házaspár
utazzon.


Tito és alapítványa, az Inspiration Mars Foundation már csak azért is egy nőt és egy férfit javasol az útra, mert ez lesz az emberiség első személyes látogatása egy másik bolygónál, ahol szerinte mindkét nemnek képviseltetnie kell magát. Az űrhajózás történetében ehhez hasonló szituációt még nem próbáltak ki, igaz, ilyen hosszú úton sem volt még senki.

Ezzel az is kiderült, hogy a 73 éves, multimilliomos Tito nem utazik, és azt mondta, hogy ha
30 évvel fiatalabb lenne, akkor sem utazna. A leendő legénység tagjainak ugyanis igazi
ezermestereknek kell lenniük, hogy megjavíthassák, ha valami elromlik a közel másfél éves út
alatt.

"Ez egy spártai küldetés lesz" - mondta Tito. A két űrhajósnak ugyanis igen kevés hely áll
majd a rendelkezésére.
Az új információ az, hogy a 10 köbméteres kabinhoz egy felfújható
modult csatolnának, hogy megnöveljék az asztronauták életterét.Elmondta, hogy a nehéz
körülmények ellenére válogathatnak majd a jelentkezők között. Az elmúlt 40 évben több mint 600 ezren jelentkeztek űrhajósnak szerte a világon, és több mint ezren vennének részt egy másik Mars-programban, pedig ott vissza sem jöhetnének a Földre. Szerinte azon kell dolgozniuk, hogy egy már létező űrhajót kibővítsenek, alkalmassá téve a feladatra.
Modellként a Space X cég Dragon-űrhajóját használták, de még nem dőlt el, milyen űreszközt
fognak választani.

"Ez egy spártai küldetés lesz!"
Elmondása szerint egy sikeres küldetés olyan hangulatot teremthet, mint amilyen félszáz éve, az űrverseny idején volt jellemző. A multimilliomos mindenesetre már nagyon izgatott, amint a Space.com-nak elmondta, aludni is alig tud. Ez azért lehet probléma, mert ha 2018-ban
mégsem sikerül a start, akkor a röppálya sajátosságai miatt 2031-ben próbálkozhatnak legközelebb.

Az első két évben saját zsebből finanszírozza a program fejlesztéseit, és abban bízik, hogy
közben mások is beszállnak. Tito alapítványa és a NASA között egyelőre nincs együttműködés.

A NASA jelenlegi terve az, hogy saját űrhajóval (Orion) és hordozóeszközzel éri el a Marsot
a 2030-as években, de akkor le is szállnának a bolygó felszínére.

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!

Kapcsolódó írásaink

Kapcsolódó írásaink

Újra jégen a legendák: a 80 éves Ljudmila Belouszova és a 83 éves Oleg Protopopov fellépése hihetetlen!

Több mint ötven évvel első olimpiai aranyuk után, a házaspár tavaly decemberben újra jégre lépett: a 80 éves Ljudmila Belouszova és a 83 éves Oleg Protopopov fellépése hihetetlen.

Földi táj egy másik bolygón!

A Naprendszer negyedik bolygója mostanság igen izgalmas felfedezésekkel, gyönyörű képekkel lep meg minket. A Mars felszínén szolgálatot teljesítő Curiosity nevű egység már négy éve rójja az úttalan utakat szomszédunk felszínén.

Az utolsó kettő: egy kitartó házaspár, akik 45 éve egyedüli lakosai a falunak

Három kutya, négy tyúk, egy kakas, nagyjából huszonöt macska és méhek élnek csak velük. A legközelebbi település ugyanis huszonöt kilométerre található tőlük.

Egy nagymama számolt le a hadsereg felderítő drónjával

Vicc is lehetne, de nem az: a nyugdíjas nő mérgében úgy földhöz vágta a drónt, hogy az darabokra tört. A katonák igencsak elkeseredtek...

Fiúk, apák, testvérek mentek a frontra, akik közül sokan sosem jönnek már haza- képriport, egy értelmetlen háború ellen

Fiúk, testvérek, apák kerültek a frontra, közöttük pedig vannak olyanok is, akik már sosem jönnek haza. Mindez egy olyan háborúért, amelyhez semmi közük...


NAPI BOLDOGSÁG