Méltó módon ünnepelték Mátyás születésnapját Kolozsváron!

Több ezer ember gyűlt össze Kolozsvár főterén péntek este, hogy égbe eresztett lámpásokkal tisztelegjen Hunyadi Mátyás emlékének, a király születésnapjának 570., koronázásának 555. évfordulója alkalmából.


A csődületet az Amaryllis Társaság szervezte, 570 lámpást osztva szét a jelenlevők között, hogy azokat meggyújtva ünnepeljék Mátyás király születésnapját. A Facebookon és a sajtóban is közzétett két nyelvű magyar és román meghívásra négyezren jelentkeztek a közösségi portálon, ám ennek többszöröse vett részt a szívet dobogtató eseményen.

Kevéssel hét óra előtt a téren összegyűlt tömeg már próbálgatta meggyújtani a lámpások gyutacsát, majd pontosan este hét órakor, mikor a Szent Mihály templom harangjai megszólaltak, az egybegyűltek felengedték a lámpásokat.

Galambok helyett lampionokat röptettek!

A szél belekapott a lampion-tömegbe és előbb a Mátyás szülőháza felé terelte azokat, majd a Fellegvár irányába röpítette őket. Perceken át hömpölygött Kolozsvár belvárosában a lampioncsődület, Mátyás szobra előtt pedig középkori zenét fújt egy rögtönzött kamarazene-csoport. A flashmob idején a főtér két utcáján lezárták a forgalmat, az esemény végeztével pedig a gyalogosok és a személygépkocsik hosszú ideig torlódtak még a környező utcákon.

A Mátyás napok 21. kiadásának háromnapos rendezvénysorozata "Trei Parale" régi zene koncerttel folytatódott a Bánffy palotában. Szombaton Mátyás szülőháza egész napos programmal várta az érdeklődőket, vasárnap a Kolozsmonostori Kálvária templomba költözött az ünnepség, ahol szentmisével tisztelegtek, majd fellépett a "Lux Aurumque" csíkszeredai kamarakórus és a "MUN Schola".

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!

Kapcsolódó írásaink

Kapcsolódó írásaink

Zseniálisan ünnepelte meg a BBC Radio az 50. születésnapját

Egészen konkrétan a sheffieldi állomásnak jutott eszébe ez az ötlet. A BBC pedig hozta a megszokott színvonalat: nagyszerű klipet készített ez alkalomból.

100 évesen kertet művel és állatokat tart az egykori lágerszakács

Vaskor István- a vidék újságírója, a Sokszinú Vidék magazin munkatársa készített egy csodálatos interjút. Alanya egy olyan ember, akinek élete mindannyiunk előtt példaként lebeghet. Csodálatos interjú kitartásról, élni akarásról, hűségről.

Megható dolgot tett ez a nagypapa

Egy szép reggeli napon Jim Russell szmokingot és csokornyakkendőt vett fel, és vásárolt néhány gyönyörű rózsát, és egy doboz bonbont. A kórházba igyekezett, mivel feleségével Elinorral ünnepelték az 57. házassági évfordulójukat. A boldogsága leírhatatlan volt- mondta Jim. Nem csak feleségére volt nagy hatással ezzel a kis "meglepetéssel", hanem a kórház dolgozóira is.

Szökőév és szökőnap - tévhitek és a valóság

Mindannyian tudjuk, hogy négyévente szökőév van. De pontosan, hogyan is van ez? Mi lehet szökőév és miért? Melyik nap a szökőnap? Most lerántjuk a leplet a a szökőnapról és helyre tesszük a kialakult tévhiteket.


NAPI BOLDOGSÁG