Új közösségi főzőoldal tartja lázban Görögországot: A Cookisto nevű oldalra regisztrált háziasszonyok a hagyományos görög ételek főzése közben meghirdetik, hogy aznap hány extra adag ételt ajánlanak fel a házias ízek kedvelőinek.
Az oldalon már közismert háziasszonyok közé tartozik Marilena Zachou, akinek egy átlagos napja úgy indul, hogy miután enni ad reggel gyermekeinek, és elindítja őket iskolába, 10 óra körül nekiáll a főzésnek. Ezzel egy időben felrakja az aznapi menüt a közösségi főzőoldalra, és mire a finom görög muszaka elkészül, a család vacsoráján túli adagok már el is keltek az interneten. Elmondása szerint, mivel nem tud kis adagot főzni, legalább öt embernek tud így finom, házias kosztot biztosítani jelképes, átszámítva 850-1200 Ft közötti összegért.
Ez persze alapvetően nem a pénzről szól, bár igaz, hogy az igen magas munkanélküliségi rátával rendelkező Görögországban számosan választják a pénzkiegészítésnek ezt a módját. A mindkét fél számára előnyös win-win szituációt a bizalom, az együttműködés, az összefogás, és a segíteni akarás tartja életben. A háziasszonyok egymással versengenek a jövőbeli rendelésekért, így nem ritka, hogy a finom és laktató ebéd mellé ajándék desszerttel kedveskednek vendégeiknek.
Készül a muszaka Marilena konyhájábanA közösségi oldal ötlete Michalis Gkontas, egy fiatal vállalkozó szellemű egyetemista fejéből pattant ki, aki diplomamunkát írt az együttműködő fogyasztás modellről. Az ötlet, mint ahogy az ehhez hasonló sikertörténeteknél lenni szokott, Gkontas elmondása szerint abból az indíttatásból született, hogy megoldja vele a legnagyobb mindennapi problémáját: azt, hogy hogyan jusson finom, házias ételhez.
A modell Görögországban annyira bevált, hogy hamarosan az Egyesült Királyságban is tervezik az elindítását. Mi magyarok is élen járunk az ehhez hasonló kreatív ötletekben, hiszen az Oszkár elnevezésre hallgató telekocsi rendszer több éve már nálunk is kiválóan működik (lásd korábbi cikküket itt). Ha pedig mi is átvesszük a görög kezdeményezést, hamarosan az autónk után már az ebédünket is megoszthatjuk majd egymással.
Szerző: Ábrahám-Hörömpő Andrea - Pozitív Nap
Forrás: hirado.hu, bbc.co.uk



