Világhírű magyar fogások - amikről itthon sosem hallottunk!

Autentikus magyar ételek, amiket csak külföldön ismernek, mi hírből sem? Bizony léteznek ilyenek, mi magunk is belebotlottunk néhányba és nem bírtunk szó nélkül elmenni mellettük. 


Híres "magyar" reggelire valók:

Az autentikus magyar tojáskávé (Hungarian egg coffee)  

Bizony ez állítólag magyar recept, June Meyer szakácskönyve még az eredetéről is ír, miszerint az 1500-as évekig és a török hódításig vezethető vissza a recept. Szerintünk két lehetőség van: az egyik, hogy feledésbe merült ez a kávéfőzési módszer és csak a jólértesült külföldiek emlékeznek rá, vagy egyszerűen semmi köze a magyar kulináriához a szokatlan italnak. Lássuk, hogyan készül! 

 tojás(?)kávé

Hozzávalók: őrölt kávé, egy mosott tojás (héjastul!), só, hideg víz, a végén ízlés szerint tejszín adható hozzá.

Az összetört tojáshéjat, a sárgáját és a fehérjét a sóval és a kávéval összekeverjük, és felöntjük egy kevés vízzel. Ez a massza gyakorlatilag a lényeg, amit hűtőben kell tárolni, és a kávékészítés előtt egy adagot kivenni belőle, és forró vízbe dobni. Miközben a kávé a forró víznek átadja színét és aromáját, a tojásfehérjével együtt marad, így a kész főzetben egy darab kávészem sem lebeg. A kávézacc a tojással sárszerű anyagot képezve az edény alján marad.

Ha elkészítjük a megszokott kávé ízt kapjuk és a tojás vajmi keveset ad hozzá az ital aromájához, azt pedig végképp nem tudtuk megfejteni, hogy a tojáshéjnak mi a szerepe az egész történetben. Magyar vagy sem, külföldön híres ez a bizarr ital. 

Magyar kávétorta?
Magyar kávétorta (Hungarian Cofee Cake)?

Újabb rejtélyes magyar recept, ami akár kiváló lehet a tojáskávénk mellé reggelire is. Az interneten rákeresve számos variációra lelhetünk, talán a legközelebbi hazai rokona ennek az ételnek az aranygaluska lehetne, eltekintve néhány részletet.

Alapvetően hasonlóan készül, de a vanília sodót még csak hírből sem ismeri, ellenben jó barátságban van az Amerikában divatos szirupokkal. 

Egy kis gulyás félreértés

Erről a fogásról száz százalék, hogy minden külföldinek - aki hallott már Magyarországról - beugrik egy piros, húsos, paprikás valami. De, hogy pontosan mi is, az földrajzilag nagyon változó. Mi is itthon a gulyás? Egy leves és pont. Nem húsos ragu, vagy sűrű pörkölt körettel, leves és kész. Annak ellenére, hogy külföldön is az egyik legnépszerűbb magyar eredetű étel a gulasch vagy goulash névre hallgató fogás, távolról sem levesnek számít, mert elkészítési módja különbözik a „mi” gulyásunkétól. A külföldi vetélytárs inkább hasonlít a magyar pörkölthöz, mint az általunk megszokott gazdag leveshez. 

Ezen első körben meghökkentünk, hiszen milyen utánzás ez? Olyan, mintha a pizzatésztát lasagne tésztára cserélnénk pizzasütéskor. Vagy mégsem? A helyzet az, hogy a csavar nálunk következett be és nem külföldön, mivel a gulyás hírnevét az utóbbi évszázadban elhomályosította itthon a gulyásleves, aminek elkészítési módja egészen más, mint a pásztorok által készített eredeti gulyás ételé volt.

A gulyásleves a „valódi” gulyás távoli rokona. Kimondottan a polgári konyha szülötte. Az akadémiai Nagyszótár szóanyagában 1886-tól fordul elő állandó jelleggel. Egyre többször volt olvasható különböző forrásokban, a századfordulótól használata töretlen, s a gulyás alatt egyre inkább a gulyáslevest értették hazánkban.

Tócsni magyarosan? 

Lengyel tócsnik magyarosan

Érdekes "magyar" receptekre bukkantunk Lengyelországban is. Az egyik ilyen neve "tócsni magyar módra" fordítható (placki po węgiersku), aminek azon túl, hogy pirospaprika is fellelhető benne, nem sok köze van a magyar konyhához. Ugyanakkor ízletes, finom fogás, ami abból áll, hogy méretes tócsnikat kisütnek és arra halmoznak egy pörkölt szerű, sűrű ragut.

Ahány hely annyi féle képen készítik, van ahol gombával és kockázott hússal készül, de még olyat is találtunk ahol kockázott répát, paprikát, sőt kukoricát is tesznek a fogásba. Tálaláskor pedig az egészet nyakon öntik tejföllel és megszórják kaporral, néha sajttal is. 

Világjárásunkat, melyben a magyar konyha ismeretlen remekeit kerestük, egy másik ilyen kulináris talány a "tócsni Budapest módra" (placki po budapesztańsku) étellel zárjuk. Erről a fogásról - hosszú kutakodás után is -  rejtély miként kapcsolódik fővárosunkhoz. Az elv hasonló: méretes tócsnira ráhalmozott szószban úszó hússzeletek, de ezúttal a szaftot a paradicsom adja. Tálaláskor ez is kap egy jó adag tejfölt a nyakába. 

Gasztronómiai kutakodásunk érdekes eredményeket hozott, és biztosan vannak még olyan receptek, melyeket a világban keringve a magyar konyhának tulajdonítanak, bár mi nem ismerjük őket. Ha tudsz ilyesmiről, ne habozz megírni nekünk! 

Szerző: Pozitív Nap 

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!

Kapcsolódó írásaink

Kapcsolódó írásaink

Betiltották a mobilozást egy francia étteremben, hogy beszélgessenek egymással a vendégek

Hean-Noël Fluery a vidámság és a szórakozás nevében betiltotta a mobiltelefonok használatát az asztaloknál.

Így étkeztünk régen, avagy amikor még aludttejet ettünk joghurt helyett

A magyar konyha, minden híresztelés ellenére, egészséges. Legalábbis az a változata, ahogy eleink főztek még 70-80 évvel ezelőtt is.

Újabb magyar gasztro-sikernek örülhetünk, ezúttal Bécsből!

Magyar gasztroblogger diadalmaskodott a bécsi elegáns és nívós étterem hobbiszakácsoknak kiírt versenyén!

10 élelmiszer, ami megmentheti a hétköznapokat - kamrába velük!

A legtöbb kamra, konyhaszekrény tartalmaz alapvető élelmiszereket, melyek szükségesek a mindennapi főzéshez. Ki akarna naponta lisztért vagy olajért rohangálni? Nyilván senki.

A lány, aki "megette a világot"

Az utazás nem csak a szemünknek, hanem a hasunknak is nagyon kellemes élmény lehet!


NAPI BOLDOGSÁG