Közzétéve: 2011.09.05. Hétfő, 10:08 | Utoljára frissítve: 1 éve | Szerző: admin
Csáki András második lett a gitárművészet egyik bölcsőjének és fellegvárának számító Spanyolországban, a Benicassimban 45. alkalommal megrendezett Francisco Tárrega Nemzetközi Gitárversenyen.
Csáki András, hazánk egyik legtehetségesebb fiatal
klasszikus gitárművésze.
Mint arról Csáki egyik tanára, Szilvágyi Sándor Liszt-díjas gitárművész az MTI-t tájékoztatta, "a magyar gitárművész játékával belopta magát a spanyol közönség szívébe, amit a hatalmas tapson kívül az is bizonyított, hogy ő kapta meg a nemzetközi verseny közönségdíját is". Az egyhetes, háromfordulós verseny több mint negyven indulójából négyen jutottak a péntek esti döntőbe. A döntőbe került klasszikusgitárosoknak előbb egy gitárra és zenekarra írt versenyművet kellett zenekarral megszólaltatniuk, majd egy-egy szólódarabot előadniuk. Az idei verseny győztese a horvát Srdjan Bulat lett. A Francisco Tárrega-versenyen, a hagyományainak és versenykiírásának megfelelően, csak első és második díjat, valamint Tárrega-művek előadásáért járó különdíjat és a közönség szavazata alapján közönségdíjat osztanak ki.
Csáki András 1981-ben született Budapesten, 11 évesen kezdett el gitározni. 1996-tól a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola és Gimnázium növendéke volt, tanulmányait 2002-től a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen olyan elismert magyar gitárművészeknél folytatta, mint Eötvös József, Roth Ede és Szilvágyi Sándor. 1995-től számos mesterkurzuson vett részt. Számos nemzetközi verseny győztese és különdíjasa Európában, Dél-Amerikában és Ázsiában. Korosztályának egyik legaktívabb magyar klasszikus gitárosaként gyakran kap felkérést különböző kamaraprodukciókra is, valamint rendszeresen fellép versenyművek szólistájaként is neves szimfonikus zenekarokkal.