A család életben tartó ereje - egy feleség '56-os emlékei

1956 hősei között ritkán említik a feleségeket. A bebörtönzöttek helytállása mellett az ő láthatatlan küzdelmeik jelentették a fogságban lévőknek az élet folytonosságát, a család megtartó erejét. Az egyik ilyen feleség Fekete Pálné, akinek férjét 1957-ben életfogytiglani börtönre ítélték. Míg a férj a kínzásoktól, a rabságtól szenvedett, addig az asszonyt két csöppséggel mindenhonnan elüldözték, mégsem tört meg, s nem adta fel.

1956 hősei között ritkán említik a feleségeket. A bebörtönzöttek számára sokszor az ő láthatatlan küzdelmeik jelentették az élet folytonosságát, a család megtartó erejét.

"Az egyetemen találkoztunk és én a hírébe szeretettem bele, nagyon rokonszenves volt nekem, amiket hallottam róla. Ő másodéves volt, én első éves, aztán megismerkedtünk személyesen is, és hát egy nagyon nagy szerelem volt a miénk." - meséli Fekete Pálné Ágnes a Kossuth Rádió riporterének.

A Békés megyében ismert és tisztelt Fekete Pál 1956 októberében a megyei forradalmi bizottság elnöke lett. Nyelvtudása különösen fontos szerepet töltött be, a fiatalember anyanyelvi szinten értett oroszul. A november 4-i megszállás előtt kétszer is beszélt a szovjet hadsereg ottani parancsnokával, aki megígérte, elkerülik Békéscsabát. Aztán mégis megtámadták a várost.

"Ilyen nagy dolog a Szabadság?"


Fekete Pált 1957. február 10-én éjszaka vitték el békéscsabai otthonából, s még aznap éjjel a Berényi úti temetőben a fal mellett elkezdték ásatni vele a sírját, miközben sorozatot lőttek a feje fölött a kerítésbe. 21 éves felesége, Ágnes héthónapos terhes volt ekkor, s egyéves kislányukkal maradt egyedül. Férjét előzetes letartóztatása idején még havonta láthatta. "Az, hogy havonta láthattam még kibírható volt, bár jöttek ki véres ingek és ez rettenetes volt..." - meséli Ágnes.

1957 májusában került sor a tárgyalására, amelyet először elnapoltak, majd decemberben Szegeden a katonai bíróság zárt tárgyaláson hozta meg az első fokú ítéletet. "Ennek ellenére, mi hozzátartozók természetesen ott szorongtunk a folyosókon, hogy láthassuk, amikor beviszik és kiviszik a szeretteinket a tárgyalóterembe."  A márciusi fellebbviteli tárgyalást Budapesten tartották, - "ott is ott voltunk, Mezőtúron szálltam fel a vonatra, és már fent voltak a Rabovszky Laci szülei, ő tíz évet kapott első fokon, - emlékszik vissza Ágnes. Laci egyetemista volt Budapesten, és ő hozta Csabára a forradalom hírét, szellemét, amikor hazajött. A szüleivel, Jóska bácsival és Osi nénivel az utat Budapest felé soha el nem felejtem: Osi néni nagyon vallásos volt és végig imádkozta az utat a fővárosig, végig. Tudtuk, hogy súlyosbítások vannak..." Akkorra már valóban tudni lehetett, hogy súlyosbításra lehet számítani, s a halálos ítélettől a fellebbezés visszavonása mentheti csak meg a fiút, a férjet, a szeretteiket.

Fekete Pált 1958. március 19-én jogerősen életfogytiglanra ítélték. "De még ennek is örülhettünk, - állítja Ágnes, előtte két héttel még halálos ítéletek is születtek: 20 halálos ítélet és ebből csak egy kapott kegyelmet." Ágnes Dombegyházára került a két kisgyerekkel, de ott is csak egy évet tölthetett, a férje miatt elküldték a faluból - "a falu párttitkára szó szerint ezt mondta nekem: 3 napon belül tűnjön el a faluból."

1956 ismeretlen hősei: fiúk, apák, fivérek, nővérek, anyák, lányok... Családok.


"Viszont olyan megnyilvánulások is voltak az én irányomba Pali miatt, ami szinte hihetetlen volt. Például beállított egy hentes, még Csabán, egy egész disznócombbal. Akkor volt egy drága könyvtáros, Szabad Olga, ő megjárta az auschwitzi tábort. Nem is ismertük akkor, hogy mi is az a narancs. Jött az édesanyjával a Szabad Olga és hozta a kicsi gyerekeknek a fügét, narancsot - hát ők Izraelből kapták. Drága Olga" - emlékszik vissza Ágnes.

A férjét évente kétszer - júliusban és decemberben - látogathatta meg, és kétszer küldhetett neki levelet, valamint egy-egy háromkilós csomagot. 1959-ben Vácon tartották fogva Pált, és az egyik látogatás alkalmával szívrohamot kapott, Ágnes annyit látott, hogy férjét a lábánál fogva kivonszolják a beszélőről és nem tudhatta, hogy túlélte-e. "Nem tudtam eljönni, egyszerűen nem bírtam. Volt ott egy szálloda tele poloskákkal, és ott töltöttem az éjszakát a nagyobbik kislányommal. Másnap elmentem a börtönparancsnokhoz a gyerekkel és fogadott. Elmondtam neki, hogy én innen el nem megyek addig, amíg nem látom, hogy a férjem él-e vagy hal-e. Végül felhozatta Palit az irodájába." 

"1962 karácsonyán voltam beszélőn Palinál, és ő boldog volt, ami addig soha, de soha nem fordult elő. Azt mondta, hogy nemsoká találkozunk!" És valóban Fekete Pál hamarosan szabadult, s a következő év március végén hazatérhetett feleségéhez és gyermekeihez több mint 6 év fogság után. "Március utolsó napja volt, éjszaka. Akkor a Gyöngytyúk utcában laktunk egy több lakásos társasház egyszobás lakásában. Pali átugrott a kapun, mert zárva volt. Arra keltem, hogy zörgetnek az ajtón, kérdeztem ki az, ő válaszolt: hát én... Az én boldogságom."



MTI Press

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!

Kapcsolódó írásaink

Kapcsolódó írásaink

Szem nem marad szárazon! Ez a legszerethetőbb karácsonyi videó (szerintünk)

Tisztában vagyunk vele, hogy a filmekben ábrázolt valóság és a mi saját valóságunk között éles határ húzódik. Átléphetetlen határ - gondoljuk. Pedig van egy műfaj, mely hivatásszerűen keresztül- kasul közlekedik ezen a biztosnak gondolt határon: a reklám... Ebben a reklámban csakis a mi valóságunk örökérvényű igazsága jelenik meg: adni jobb, mint kapni.

Erre a 4 dologra kell választ adnod advent időszakában

Advent a december 25-e előtti negyedik vasárnappal kezdődök és karácsonyig tart. Eredete a 4. századik nyúlik vissza, amikor VII. Gergely pápa négyben határozta meg az adventi vasárnapok számát. Így tehát idén december 3-ára esett advent első vasárnapja, ekkor kezdődik meg hivatalosan az egyházi esztendő.

10 dolog, amit egy gyereknek tudnia és értenie kéne 12 éves koráig!

Minden szülő álma az, hogy gyereke egy jó, becsületes, és bátor felnőtté váljon, de ezekért a pozitív jellemvonások kialakulásáért bizony meg kell dolgozni.

dolog, amit az igaz barátok másképp csinálnak

Mi az, amit megtesznek egymásért egy jó barátságban? Öt pontban összefoglaljuk neked, amire - szerintünk - megéri odafigyelni.

Mennyire életrevaló a gyerekünk? Tesztelhetjük!

Sokan vannak, akik felnőttek bár, de gondot okoz számukra egy csekk kitöltse, vagy egy családi költségvetés elkészítése. Felnőnek úgy a gyermekeink, hogy nem látják a valódi világot, nem tudnak a "működési elveiről". Hogy ez a szülő kímélete vagy a fiatal érdektelensége miatt van így, a végkifejletet nézve tulajdonképp mindegy is...


NAPI BOLDOGSÁG