Antal Nimród filmet készít a Metallicának 3D-ben

Háromdimenziós filmet készít Antal Nimród magyar származású amerikai filmrendező a Metallicának; a hírt a világhírű amerikai heavy metál zenekar jelentette be honlapján.


"Nimród rajongója vagyok már első magyar filmje, a Kontroll óta, amelyet 2004-ben a cannes-i filmfesztiválon vetítettek és a mozi mindenkit elbűvölt" - fogalmazott Lars Ulrich dobos. Mint hozzátette, izgatottan figyeli Antal hollywoodi karrierjét, amely az elmúlt néhány évben ívelt felfelé. "Találkozásunk során öt perc elég volt ahhoz, hogy rám ragadjon a lelkesedése, a kreatív folyamatokhoz viszonyulása, egyedi gondolkodása, személyisége" - fejtette ki Lars Ulrich.
    

"A Metallica mindig is része volt az életemnek és hihetetlen lehetőség, ha a hőseinkkel dolgozhatunk együtt. Hasznosítani fogjuk azt az erőt és mindent elsöprő energiát, amely a Metallica koncertjeiből árad, adunk hozzá egy elbeszélő részt, és 3D-ben csináljuk meg, hogy az egész élményt még fokozzuk"
- írta Antal Nimród a www.marketwatch.com beszámolója szerint.
    
A 38 éves Antal Nimród Los Angelesben született, majd 18 évesen Magyarországra ment és 1996-ban diplomázott a Színház- és Filmművészeti Főiskolán. Számos reklámfilmet készített, videoklipet forgatott a Warpigsnek, a Quimbynek, Sub Bass Monsternek, Ganxsta Zolee-nak. A Kontrollt 2003-ban készítette, a film a 35. Magyar Filmszemlén megkapta az elsőfilmes rendezői díjat, a 2004-es cannes-i filmfesztiválon pedig a legjobb ifjú tehetség díjat. 2010-ben megkapta a Magyar Köztársasági Érdemkereszt kitüntetést.
    
A 3D-s Metallica-film munkacíme M3D, producere Charlotte Huggins lesz. Az 1981-ben alakult Metallica a rockzene történetének egyik legsikeresebb zenekara, világszerte több mint 100 millió lemezt adott már el. Eddig kilenc Grammy-díjat gyűjtött be, 2009-ben beiktatták a Rock and Roll hírességek Csarnokába. A Metallica-mozit várhatóan idén augusztusban kezdik forgatni és 2013 nyarán kerülhet a mozikba.

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!

Kapcsolódó írásaink

Kapcsolódó írásaink

12 aranyköpés gyerekkorunk nagy kedvencétől, Dr. Bubótól

Igaz, ami igaz, anno nagyon szerettük. Ma pedig érdemes újra elmerülnünk benne, mert bőven. hordoz mondanivalót a 21. század emberének is.

HÚSLEVES (nem egyszerűen gyógyszer és ebéd, nem egy szimpla étel, a húsleves a minden)

Ez a film a karácsonyi húsleves készítését dolgozza fel, de ne a klasszikus főzőműsorra gondoljon valaki, ha esetleg tervbe veszi a megnézését. Inkább a főzés hangulata, és közege ami lényeges. A videó hangulata, a nyugalma, visszarepít egy szebb világba!

Lenyűgöző felvételeken Erdély legszebb részei madártávlatból

Három részes drónvideó sorozat tiszteleg Erdély, sokunk számára igen kedves természeti csodái előtt. Már az első rész is magával ragadó.

Egy megunhatatlan filmjelenet! Ismerős?

Ez egy igazi, number one filmtörténeti másfél másodperc, amit sokaknak nem kell bemutatni. De még így is bármikor érdemes leporolni és elővenni. Sőt, nem csak ezt a 1,5 percet, az egész filmet! Lássuk!

Valószínűleg ez lesz a legmegdöbbentőbb 6 perc életedből, amit filmnézés közben töltesz el!

Szavakkal bemutatható vajon ez a videó? 6 perc, ami nem lesz kellemes. A valóság lesz. Hogy mit szűrtök le belőle, azt rátok bízzuk. Itt valóban feleslegesek a szavak...


NAPI BOLDOGSÁG