Valóság-show értelemmel töltve: elindult a világ első, élő irodalmi tehetségkutatója!

A világ első irodalmi tehetségkutatója indult Masterpiece (Mestermű) címmel az olasz köztévében; a győztes könyvét 100 ezer példányban megjelenteti a rangos Bompiani kiadó. 


A beküldött mintegy ötezer kézirat több mint hétszázezer oldalának elolvasása után 70 írójelöltet választott ki az olasz köztévé 3-as csatornájának zsűrije. Adásonként 12 versenyző fog megmérkőzni egymással. A program szíve a Masterpiece-ház, melyet a Rai3 torinói produkciós központjában rendeztek be. 


"Merülő-próba" és felolvasóest 


A tizenkét reménybeli írót minden adásban először egyenként kérdezi beküldött művéről a zsűri. A testület legismertebb tagja Giancarlo De Cataldo, akinek Bűnügyi regény című könyvéből film is készült, amelyet a magyar mozik is játszottak. A jelöltek fel is olvasnak egy-egy jellemző részt a kész műből.


Minden adás része a "merülőpróba". Ide már csak a szavazatok többségével továbbjutó négy játékos kerülhet be. Közülük ketten egy idősek számára rendezett táncesten gyűjtenek tapasztalatokat, a másik párt pedig egy Don Rambo nevű pap közösségébe viszik. A lelkész arról ismert, hogy hajdan küzdősportbajnok volt, most pedig a legkülönfélébb embereket gyűjti maga köré.



Élő adásban is írnak


A jelölteknek ezután meg kell írniuk az élményeiket a zsűritől kapott speciális szempont alapján. Amit leírnak, azt fogalmazás közben is olvashatják a nézők, akiknek szavazataira - mint minden tehetségkutató valóságshowban - szintén számít a tévétársaság.


Ketten jutnak tovább, ők az "edzőjükkel" szemet gyönyörködtető utazásra indulnak, panorámalift viszi fel őket a város legmagasabb épületének tetejére. A felvonóban meglepetésvendég várja őket. Az első adásban a Bompiani könyvkiadó igazgatóját, Elisabetta Sgarbit kell az utazás 59 másodperce alatt meggyőzniük arról, hogy a saját regényük a jobb.


A cél: népszerűsíteni az írói mesterséget és az olvasást

A végső nyertes regénye százezer példányban a Rai, a Bompiani kiadó és a Corriere della Sera napilap együttműködésében jelenik meg 2014-ben. A kezdeményezők azt szeretnék elérni az irodalmi show-val, hogy többet beszéljenek Olaszországban a kevéssé ismert írói mesterségről, és hogy többet olvassanak az emberek. Az országban ugyanis csak a megkérdezetteknek 46 százaléka olvasott el legalább egy könyvet a múlt év folyamán.



Forrás: MTI

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!

Kapcsolódó írásaink

Kapcsolódó írásaink

Készen állsz 2018 nagy olvasási kihívására?!

Ha már egy olyan könyved sincs otthon, amit még ne olvastál volna el, ha már senki nem tud olyan olvasnivalót ajánlani Neked, amit már ne tudnál fejből oda-vissza, akkor ez a játék Neked való! Ha úgy érzed, keveset olvasol, pedig igenis szeretnél, akkor még motivációként is jól jöhet ez a kihívás! Kalandozz egy kicsit a könyvek világában!

Ingyen szállhatunk meg olasz vendégházakban - egy feltétellel

La Settimana del Baratto. Magyarul Barter Hét. Így nevezik azt a kezdeményezést, amelynek köszönhetően több ezer olasz vendégszállóban ingyen pihenhetünk meg, ha készek vagyunk érte megdolgozni. A szó legszorosabb értelmében - írja a Condé Nast Traveler.

A fohász, ami átsegítette a nehéz időszakokon "A kis herceg" íróját

Antoine de Saint-Exupéry, a híres francia író, akinek bölcs gondolatait nem csupán "A kis herceg" művéből ismerhetjük. Az egyik legcsodálatosabb fohász is tőle származik. Élete, pilótaként sem volt félelmektől, szorongásoktól mentes, és az egyik legnehezebb időszakban a következőket vetette papírra

12 alkalom, amikor az írók egy egészen új szintre emelték a köszönetnyilvánítást

A regények elején vagy végén a legtöbbször az írók pár szóval megemlítik néhány szerettüket, családtagjukat, akiknek a könyvet ajánlják. Ezek általában rövid, kedves mondatok, amelyekben hálájukat fejezik ki azon emberek számára, akik segítettek nekik a könyv megírásában, ötleteikkel, szeretetükkel támogatták őket a nehezebb időszakokban is. De mint ahogy a világon bármit, ezt is lehet egészen másképp csinálni.

"Olyan vagyok, mint a birkák, a szabad levegőnek születtem" - 90 éves néni egy olasz falu egyedüli lakója

Az augusztusban 91. életévét betöltő Paolina Grassi az utolsó lakója Casali Socraggio hegyvidéki falujának Olaszországban a svájci határ közelében


NAPI BOLDOGSÁG