Belföldi nyaralás ingyen - pihenjünk közösen!

Az Emberi Erőforrások Minisztérium és a lebonyolító Nemzeti Családi- és Szociálpolitikai Intézet Pihenjünk közösen címmel kínál ingyen belföldi nyaralást a gyermekeket nevelő családokat összefogó közösségeknek.


Augusztus 13-ig
jelentkezhetnek civil szervezetek, egyházak, plébániák, gyülekezetek, amelyek között összesen 31 millió forintot osztanak ki a közös nyaralásra.

Az induló közösségekben legalább tíz embernek és öt családnak kell lennie. Az ingyen nyaralásra jelentkező közösségek legfeljebb félmillió forintot kaphatnak a kizárólag belföldi pihenésükre: 7 napot és 6 éjszakát tölthetnek el ingyen, a nyaralás alatt jelenléti ívet kell vezetniük, és fotókat kell készíteniük, amelyeket utólag csatolniuk kell a szakmai beszámolóhoz.

A pályázatot azoknak a civil szervezeteknek írták ki, amelyek nem csupán év közben tevékenykednek együtt, hanem szívesen töltik együtt a szabadidejüket is.  Az államtitkárság szerint a tavalyi felhívásra több mint kétszáz pályázat érkezett civil szervezetektől és egyházi közösségektől. Tavaly sokan igyekeztek a lakóhelyüktől nem túl távoli helyszínt választani, elsősorban költséghatékonysági szempontból.


Előnnyel indulnak azok, akik három - vagy több - gyereket nevelnek, ahol a családdal együtt utazna fogyatékos vagy tartósan beteg gyerek vagy felnőtt, valamint, akik rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben részesülnek. De azt is jó néven veszik majd a bírálatnál, ha a pihenést a hátrányos kistérségekben, elsősorban a falusi turizmus lehetőségeit kiaknázó helyszínre tervezik. A pályázat nyerteseinek gyakorlatilag mindent fizetnek, ami egy nyaralás alatt felmerülhet: a szállást, étkezést, kis értékű sporteszközöket, az utazást. Elszámolhatóak a sátrak, a postaköltség, feltöltő kártyák. A pályázati díj 2200 forint, ezt a Nemzeti Család- és Szociálpolitikai Intézet számlájára kell átutalni.

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!

Kapcsolódó írásaink

Kapcsolódó írásaink

Szem nem marad szárazon! Ez a legszerethetőbb karácsonyi videó (szerintünk)

Tisztában vagyunk vele, hogy a filmekben ábrázolt valóság és a mi saját valóságunk között éles határ húzódik. Átléphetetlen határ - gondoljuk. Pedig van egy műfaj, mely hivatásszerűen keresztül- kasul közlekedik ezen a biztosnak gondolt határon: a reklám... Ebben a reklámban csakis a mi valóságunk örökérvényű igazsága jelenik meg: adni jobb, mint kapni.

10 dolog, amit egy gyereknek tudnia és értenie kéne 12 éves koráig!

Minden szülő álma az, hogy gyereke egy jó, becsületes, és bátor felnőtté váljon, de ezekért a pozitív jellemvonások kialakulásáért bizony meg kell dolgozni.

Mennyire életrevaló a gyerekünk? Tesztelhetjük!

Sokan vannak, akik felnőttek bár, de gondot okoz számukra egy csekk kitöltse, vagy egy családi költségvetés elkészítése. Felnőnek úgy a gyermekeink, hogy nem látják a valódi világot, nem tudnak a "működési elveiről". Hogy ez a szülő kímélete vagy a fiatal érdektelensége miatt van így, a végkifejletet nézve tulajdonképp mindegy is...

Újra kell értékelnünk a nagyszülők szerepét, mert nagyon fontosak!

Boldogabbak azok gyerekek, akik több időt töltenek a nagyszüleikkel - és ez nem csak a puszta tapasztalat, kutatások is igazolják már. Így ahelyett, hogy egyre kevesebb teret kapnak unokáik életében, sok kedvezőtlen szociális hatást is ellensúlyozhatnak szerető jelenlétükkel.

Vekerdy: Így nevelhetsz boldog gyermeket!

A gyerekekkel való jó időtöltést nem kell napokhoz kötni - véli Vekerdy Tamás pszichológus, akinek a gyermek-szülő kapcsolat különféle stratégiáiról gyűjtöttük össze gondolatait.


NAPI BOLDOGSÁG